2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Tíz esztendős a Karitatív Tanács

2010. szeptember 29.
A polgári kormány még 2000-ben hozta létre a Karitatív Tanácsot, melyre az elmúlt években mind fontosabb szerepe hárult, hiszen egyre csak nőtt a megsegítendők száma.
A polgári kormány még 2000-ben hozta létre a Karitatív Tanácsot azért, hogy eltervezze és megszervezze ama termékek eljuttatását a rászorulókhoz, melyeket a VPOP, a bíróságok és egyéb hatóságok koboztak el és ajánlottak fel karitatív célra. Ily módon az elmúlt évtizedben közel 10 milliárd forintnyi gyűlt össze, melyet a Karitatív Tanács fogadott és továbbított a nélkülözőknek és megsegítendőknek, kiknek száma egyre csak növekedett az elmúlt évek válságsorozatával.
 
A karitásznak, a segélyezésnek a rászorultak támogatásán túl természetesen megkerülhetetlen szerepe van a nemzeti szolidaritás erősítésében is, hiszen a szerencsésebbeknek egyszerűen kötelessége segíteni az elesetteken. Éppen ezért, a felajánlások előmozdításának szándékával fogadta el a Nemzeti Együttműködés Kormánya közcélú adományok áfamentességéről szóló (2010. LIII.) törvényt, minek köszönhetően 2010. június 16. már nem kell áfát fizetni ezek után.
 
Tíz esztendős a Karitatív Tanács
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium természetesen anyagi segítséget nyújt a Karitatív Tanács tagszervezeteinek munkájához, így a ruhaneműk márkamentesítéséhez, majd kiszállításához és szétosztásához. Kiemelendő, hogy csak azon elkobzott dugárukat lehet odaadni a rászorulóknak, melyek esetében már jogerős ítélet született a büntető- vagy szabálysértési eljárás során, ez azonban nem egyik napról a másikra történik. Emiatt persze az elkobzás és a Karitatív Tanácsnak kiutalás között akár 4-5 év is eltelhet, és csak azután kaphatják meg a ’márkátlanított’ ruhaneműket, lakásfelszereléseket vagy éppen a játékokat és híradástechnikai eszközöket a szükséget szenvedők.
 
A Karitatív Tanács jótékony networkjébe a következő, országos lefedettséggel bíró közhasznú szervezetek tartoznak: a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány (2004 óta), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (2000-től, vagyis a kezdetektől), a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (2000-) és a Magyar Vöröskereszt (2000). 2008 októbere óta az Emberöltő Alapítvány és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány is a Tanács segítségére van ajánlásaival.
 
Tíz esztendős a Karitatív Tanács
A Tanács fontos feladata a vonatkozó hatályos jogszabályok felülvizsgálata, és hogy jótékony tagszervezeteinek biztosítsa az előzetes véleményezés lehetőségét a szociális területen születő jogszabálytervezeteknél. Ha előre nézünk, a tízéves Karitatív Tanács a közérdekű felhasználás gördülékenyebbé tétele, például a ’márkátlanítás’ egyszerűsítése érdekében az eddigieknél is szorosabb kapcsolatot kíván kiépíteni a márkaképviselőkkel vagy éppen a Vám- és Pénzügyőrséggel, mert régen volt már ekkora szükség az összefogásra.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok