Az őszi írásbeli érettségi vizsgák október 30-áig tartanak 158 intézményben, majd november 11-16. között kerül sor az emelt szintű szóbeli vizsgákra, végül november 19-27. között a középszintű szóbelikre.
Több mint 15 és fél ezer fő tesz érettségi vizsgát (mintegy 1100 fővel több, mint tavaly ősszel), ők együttesen 18 225 vizsgát tesznek le (a vizsgák száma 1300-zal haladja meg az elmúlt évi őszi vizsgákét).
Ez a 11. olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. A diákok emelt- és középszintű vizsgák keretében adhatnak számot tudásukról. Az idei őszi vizsgaidőszakban 2 371 emelt szintű és 15 854 középszintű vizsgát tesznek a diákok.
Az érettségizők - választásaik alapján - ezúttal 44 tárgyból tesznek emelt szintű, 99 tárgyból pedig középszintű vizsgát. A vizsgázók - a megszokottnak mondható tárgyak mellett - megmérettetik magukat pl. holland, portugál és lengyel nyelvből, de tesznek vizsgát népművészetből, művelődési és kommunikációs alapismeretekből, valamint ügyviteli alapismeretekből is.
Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. Az előrehozott vizsgák száma 9 805, azaz kb. 400-zal több, mint az elmúlt évben. Az előrehozott vizsgák az őszi vizsgák több mint felét (53,8%) képviselik. A rendes vizsgák aránya 17%, míg a javítóvizsgák aránya az őszi vizsgák között csak 12%. Emellett amár érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők több mint 1 600 kiegészítő, ill. ismétlő érettségi vizsgát tesznek. Több mint ezren élnek a szintemelő vizsga lehetőségével is.
A tapasztalatok azt igazolják, hogy az oktatási reform egyik első lépéseként bevezetett kétszintű érettségi vizsgarend sikeresnek bizonyult: kiszámíthatóbbá, igazságosabbá és korszerűbbé tette az érettségi vizsgáztatás rendszerét. Világosak és egyértelműek a vizsgatárgyi követelmények, és - legyen szó az ország bármely középiskolájáról - az érettségiző diákok tudása egységes követelményrendszer alapján mérettetik meg. A diákoknak nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell kétszer vizsgázniuk, hiszen a 2005-ben bevezetett új érettségi rendszer kiváltja az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákat.