2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár köszönőlevele

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívására a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal szervezett "Százforintos gyűjtőakcióban" közel 700 ezer diák vett részt, hogy adományaikkal segítsék a vörösiszap-katasztrófa által sújtott családokat.
2010. november 12.

Futballgálával köszöntik a 100 éves centenáriumát ünneplő Nagyváradi Atlétikai Clubot

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára 2010. november 13-án, Nagyváradon köszönti az idén 100. születésnapját ünneplő Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére rendezett futballgála résztvevőit.
2010. november 12.

Párbeszéd a rektorokkal

A Magyar Rektori Konferencia mondott elsőként véleményt a szaktárca néhány nappal ezelőtt bemutatott új felsőoktatási törvény koncepciótervezetéről. A november 9-én megtartott fórum támogathatónak nevezte a tervezetet, a bolognai rendszer legnagyobb veszteseként emlegetett pedagógusképzés átalakítását pedig a felsőoktatás legtekintélyesebb grémiuma egyhangúlag üdvözölte.
2010. november 12.

VI. Országos Szociális Konferencia és díjátadó

1997 óta a Szociális Munka Napja november 12. Ebből az alkalomból idén hatodik alkalommal rendeznek kétnapos díjátadóval egybekötött országos szociális konferenciát Keszthelyen.
2010. november 11.

Törekvés a kompromisszumra

A tegnapi nap folyamán az Egészségügyért Felelős Államtitkárság összehívta az első gyógyszerészeti egyeztető fórumot. A megbeszélés kiemelt témája a gyógyszertár-létesítés és -működtetés terén tervezett változtatások voltak.
2010. november 11.

Példátlan hiányosságokat tártak fel az Operaházban

By Andrew Bossi [CC-BY-SA-2.5 (www.creativecommons.org/licenses/by-sa/2.5)], from Wikimedia Commons
A Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartott Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa, Skultéty László, a NEFMI gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára és Hardy F. Gábor, a Magyar Állami Operaház pénzügyeit és gazdálkodását átvilágító bizottság elnöke. A tájékoztató során megismerhettük az Operaházat átvilágító szakértői bizottság munkáját, mely szeptemberben kezdte meg munkáját.
2010. november 10.

Semmelweis Terv az egészségügy megmentéséért

Szakmai konzultáció - vitairat
2010. november 10.

Kórházkápolnát avattak

Kórházkápolnát avattak
Új kórházkápolnát és közösségi központot avattak az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Lukács épületében november 9-én. Az ünnepségen köszöntőt mondott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.
2010. november 9.

"Új Megegyezés 2010" - Nemzeti konzultáció a szociális ágazattal Budapesten

Utolsó állomásához érkezett a Nemzeti Együttműködés Program keretében szervezett szociális szakmai konzultációsorozat a szociális terület legfontosabb kérdéseiről.
2010. november 9.

Nincs szó új igénybevételi díjról

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága határozottan cáfolja és visszautasítja azokat a félrevezető sajtóhíreket, amelyek azt állítják, hogy az államtitkárság egy új igénybevételi díj bevezetésére tett volna javaslatot a területen kívüli ellátás esetében.
2010. november 9.

Szekeres Pál a legjobb kerekesszékes vívó Európában

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős helyettes államtitkára ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőrversenyében.
2010. november 8.

Lisztomania 2011 - Évfordulós programsorozat Burgenlandban

Lisztomania 2011 - Évfordulós programsorozat Burgenlandban (fotó: Kultúra.hu)
Lisztomania 2011 címmel rendeznek programsorozatot Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából jövőre Burgenlandban; a zeneszerző szülőfalujában, Raidingban (Doborjánban) 140 Liszt-kompozíció csendül fel az emlékévben. Már a 2009-es Haydn-évben is kitűnő volt az osztrák és magyar partnerek együttműködése - hangsúlyozta Helmut Bieler burgenlandi tartományi kulturális tanácsos, aki azt is kiemelte: rendkívül fontos számukra, hogy a tartományt mint Európa egyik kulturális központját tegyék ismertté.
2010. november 8.

Elhunyt Jakabné Zórándi Mária, a Táncművészeti Főiskola rektora

A Magyar Táncművészeti Főiskola mély fájdalommal tudatja, hogy Dr. Jakabné Dr. Zórándi Mária egyetemi tanár, a főiskola rektora, Harangozó-díjas táncművész, 2010. november 7-én elhunyt. Dr. Jakabné Dr. Zórándi Máriát a Magyar Táncművészeti Főiskola saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
2010. november 8.

Új múzeumi törvény készül

Fotó: Pelsőczy Csaba (NEFMI)
Ahhoz, hogy a magyar múzeumi rendszer versenyképes maradjon a nemzetközi kulturális piacon, a törvényi szintű szabályozás újragondolására van szükség - jelentette ki Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára november 5-én, Szegeden.
2010. november 6.

Moholy-Nagy László műveit bemutató kiállítás nyílt Berlinben

fotó: epa
A fény művészete - ezzel a címmel mutatja be a közönségnek Moholy-Nagy László életművének jelentős részét a berlini Martin Gropius Bau. A kiállítással a fiatalon elhunyt sokoldalú művész mintegy "hazatér" a német fővárosba, hiszen Magyarországról történt emigrálása után, 1920-tól kilenc éven át Berlinben élt és alkotott. Ez az időszak meghatározó jelentőségű volt pályája szempontjából.
2010. november 5.

Országos Múzeumigazgatói Konferencia Szegeden

2010. november 5-6-án, három év után újra megrendezik az Országos Múzeumigazgatói Konferenciát Szegeden, a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeum szervezésében.
2010. november 4.

Az új felsőoktatási törvény tervezetének vitaanyaga

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága konzultációt kezdeményez az új felsőoktatási törvény koncepciójáról. A tervezetet az államtitkárság vitaanyagnak szánja, melyhez december 10-ig a felsooktatas@nefmi.gov.hu e-mail címre várja az észrevételeket, javaslatokat.
2010. november 4.

Sportminiszteri találkozó Belgrádban

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Belgrádban találkozott Snežana Samardžić-Marković szerb ifjúsági- és sportminiszter asszonnyal.
2010. november 4.

Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága „Újraélesztett egészségügy, Gyógyuló Magyarország – Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére” címmel elkészítette vitairatát, amelynek legfőbb pontjait a mai napon Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai konferencián részletesen ismertetette.
2010. november 4.

Lengyelországban látják vendégül az iszapkatasztrófát szenvedett térségből a gyerekeket

Az október elején bekövetkezett súlyos devecseri iszapkatasztrófát követően Katarzyna Hall, a Lengyel Köztársaság Oktatási Minisztere nemes felajánlással kereste meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, dr. Réthelyi Miklós minisztert.
2010. november 4.

A felsőoktatás a nemzeti fejlődés szolgálatában

2010. november 3-án délelőtt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatón ismertette az új felsőoktatási törvény koncepciójának főbb alapelemeit.
2010. november 3.

Dr. Pálinkás József: Tehetségeinket veszni hagyni a legnagyobb pazarlás

A hazai felsőoktatás legfontosabb szereplőinek részvételével, „TDK – Felsőoktatás – Minőség” címmel szervez konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2010. november 4-5-én, Kecskeméten.
2010. november 2.

Továbbra is az Országos Tisztifőorvosi Hivatal alá tartoznak az ÁNTSZ-intézetek

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága cáfolja azt a sajtóértesülést, amely szerint az ÁNTSZ országos intézetei már nem tartoznak a tisztifőorvosi szolgálat irányítása alá.
2010. október 29.

Csak a vizsgálat után lesz döntés az Omninvest Kft.-vel kötött szerződésről

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága számára kulcsfontosságú a világviszonylatban is kiemelkedő magyar oltási program és a védőoltások biztonságának garantálása. Az ágazat határozottan fellép minden olyan körülménnyel szemben, amely ezt a biztonságot veszélyezteti.
2010. október 29.

Szőcs Géza Párizsban tárgyalt a francia kulturális miniszterrel

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2010. október 28-án Párizsban megbeszélést folytatott Frédéric Mitterrand francia kulturális miniszterrel a 2011-es magyar EU-elnökség kulturális prioritásairól.
2010. október 29.

Megújult a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája

Megújult a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a mai napon, ünnepélyes keretek között átadta a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának új részlegeit.
2010. október 28.

Folyamatban az egészségügy konszolidációja

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága szakmai szervezetekkel és szakértőkkel egyeztetett az egészségügyi többletforrások elosztásának szempontjairól.
2010. október 28.

Kedves Egyetemisták, Főiskolások!

A NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága november 3-tól az interneten konzultációt indít az új felsősoktatási törvény vitairatáról. Az oktatásért felelős államtitkár november 3-ig mindazok türelmét kéri, akik a munkaanyag egy-egy részletét megismerve máris egyeztetést sürgetnek.
2010. október 28.

Átadták a Batthyány-Strattmann-díjakat

Átadták a Batthyány-Strattmann-díjakat
Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár 2010. október 28-án.
2010. október 28.

Segítség a kisiskoláknak

Az Opel Hungary és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának közös adományozó ünnepségén vehette át négy kisiskola a cég által felajánlott 120 darab jó minőségű és állapotú használt számítógépet.
2010. október 28.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok