2024. április 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Arató Gergely államtitkár Scheiber Sándor-díjakat adott át

2007. március 6.
A díjat azok a magyar állampolgárok, illetve határon túl élő magyarok kaphatják, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, judaisztika, a zsidó vallás- és művelődéstörténet, az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén. Az elismerést évente egyszer, Prof. Dr. Scheiber Sándor főrabbi halálának évfordulóján, március 3-án adományozza a kulturális miniszter. A kitüntetéssel emlékplakett és az adományozást igazoló okirat jár.
Az idei díjazottak:

Deutsch Gábor rabbi és tanár 1936-ban született. Az Országos Rabbiképző Intézet tanára, esszé- és tanulmányíró. Cikkeiből összeállított gyűjtemények: Gyökér, szár, virág (1999), Ajtónyitás (2002), Nagy csodák történtek itt (2005). A magyarországi zsidó hagyományok, benne különösen az ortodox hagyomány széles körű ismerete és kitűnő stílus jellemzi írásait. Publicisztikája a zsidó történelem, az emberi sorsok bensőséges ismeretét közvetíti olvasóinak.

Schmelzer Hermann Imre rabbi az idősebb rabbi nemzedékhez tartozik. Budapesten az Országos Rabbiképző Intézetben tanult, annak idején Scheiber Sándor egyik közeli fiatal munkatársa volt. Évtizedek óta külföldön él és dolgozik, de írásai, cikkei, látogatásai állandó személyes jelenlétet jelentenek Magyarországon is. A klasszikus, szigorú zsidó tudomány és belső kritika egyik utolsó képviselője Magyarországon.

Dr. Szigeti Jenő egyetemi tanár (Miskolci Egyetem BTK), adventista teológiai tanár. Sokoldalú munkásságát több tucat könyv és mintegy 300 tanulmány jelzi. Ezek a gyakorlati hitélettől a bibliai szövegelemzésre és vallástörténeti kérdésekre egyaránt kitérnek. Különösen jelentősek a hazai vallási néprajz és protestáns egyháztörténet témáit vizsgáló úttörő tanulmányai. Ma nálunk ő e kérdéskör legkiválóbb hazai tudósa. Ő rendezi sajtó alá a 18. századi protestáns népi látomásirodalom szövegeit. Tevékenyen vesz részt az egyháztörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi rendezvényeken. Ökumenikus elkötelezettsége és tevékenysége közismert.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a Scheiber Sándor-díj kuratóriumi elnöke laudációjában utalt arra, hogy Schmelzer Hermann Imre Scheiber Sándor egyik legszeretettebb és leghűségesebb tanítványa volt.

Ismertetése szerint a kitüntetett tanulmányait magánúton, majd az Országos Rabbiképző Intézetben végezte, de tanult Párizsban és Londonban is, egyetemre pedig Svédországban járt.

Mint mondta, Schmelzer Hermann Imre a többi között bibliai teológiával, az igazságosság és az irgalom kérdésével, valamint a zsidó Isten-fogalommal foglalkozott, s munkája során az ókori eszményeket a mai modern körülmények között is elfogadhatóvá tette Schmelzer Hermann Imre vállalta azt a feladatot is, hogy Scheiber Sándor minden magyar nyelven megjelent művét és legfontosabb angol nyelvű munkáit mindenkor rangjuknak megfelelő kritikai ismertetésben részesítse - hangsúlyozta Schweitzer József.

Komoróczy Géza professzor, a Scheiber Sándor-díj kuratóriumának tagja Deutsch Gábor szerepét méltatva elmondta, hogy az 1936-ban született rabbi és tanár műveltségét - "melynek alapossága és széles horizontja minden írásából kitetszik" - informálisan szerezte.

"Szerény ember, ott van mindenütt, ahol zsidó dolog történik Magyarországon, de legalábbis Pesten, nem mutogatja magát, nem kérkedik tudásának kincseivel" - jellemezte Komoróczy Géza Deutsch Gábort.

Műveit ismertetve azt emelte ki, hogy azokban a magyarországi zsidó hagyományok, s azon belül az ortodox hagyomány széleskörű ismerete tükröződik.

Voigt Vilmos professzor, a Scheiber Sándor-díj kuratóriumának tagja a harmadik kitüntetettről szólva azt mondta, hogy a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára "őszinte, véleményét el nem hallgató ember, vallási kérdésekben toleráns".

Szigeti Jenő mintegy 300 tanulmányt, több tucat könyvet írt, melyekben egyházi témákkal, szent szövegek magyarázatával foglalkozott - jegyezte meg Voigt Vilmos, hozzáfűzve, hogy az adventista teológiai tanár a szentírás szövegének művészettörténeti alapú oktatását több művében kezdeményezte, és maga is gyakorolja."Sokoldalú, eleven munkássága a magyar tudományosság és a hazai egyházak közötti lehetséges együttműködés ritka, személyes példája" - fogalmazott a professzor.

Arató Gergely szerint "a díjjal nem önmagában tudományos teljesítményeket ismerünk el (...), a díjak emberi példákat díjaznak, olyan embereknek a példáját, akik számára más-más életúton, más-más körülmények között, de volt egy fontos vezérlő: a tudás hagyománya, a hit megőrzése, tisztelete és gazdagítása".

"Akkor, amikor zavaros napjaink baljós és gyűlölködő árnyai néha rávetődnek egy ország hétköznapjaira, akkor tudnunk kell azt, hogy élnek közöttünk emberek (...), akikhez fordulhatunk bátorításért, útmutatásért, akikkel itt, most, csak ilyen módon eltöltött néhány perc is reményt ad arra, hogy a jövő az nem lehet másé, mint egymás tiszteletéé, a hagyományok megőrzéséé, a tudás gyarapításáé" - folytatta az államtitkár.

Scheiber Sándor (1913-1985) a nyelvtudományok nagydoktora, a Magyar Izraeliták Országos Rabbitestületének elnöke és 1950-től az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója volt.

Kutatói munkássága során héber kéziratokkal, az úgynevezett geniza-kutatással foglalkozott, és a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő dokumentumok teljes feldolgozására vállalkozott.


(OKM-MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok