2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

2008. március 15.
"Önök úgy vannak itt jelen, mint a nemzet díszei, akiknek teljesítménye az egész országot minősíti, Önök okot adnak nekünk az önbecsülésre, és ezt köszönettel vesszük" - mondta Sólyom László köztársasági elnök a tudományos és művészeti állami kitüntetések átadásán szombaton a Parlamentben.
A Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az államfő hangsúlyozta: személyében, a nemzet egységének megtestesítőjeként az egész ország nagyrabecsülését fejezi ki, a nemzet háláját rója le az alkotóknak.

Baranyi Ferenc költő (Fotó: MTI)
Baranyi Ferenc költő (Fotó: MTI)

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából odaítélt elismeréseket az államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át.

A háromfajta kitüntetésről szólva Sólyom László hangsúlyozta: a különböző díjak nem jelentenek rangsort, a három díj a három különböző grémium válogatása nyomán azt eredményezi, hogy valóban reprezentatív lista kerül az elnök elé.

A több mint félszáz díjazotthoz szólva kiemelte, hogy örömmel tölti el a bőség, a nemzet által felmutatott teljesítmények sokasága.

Szirtes Ági színművész és leánya (Fotó: MTI)
Szirtes Ági színművész és leánya (Fotó: MTI)

A tudományos és művészeti teljesítmények díjazásának kapcsán Goethét idézve úgy vélte, hogy "ezeket nem lenne helyes szétválasztani". Fontos egységben látni a művészetet és a tudományt, mint a magyar kultúra megtestesítőjét - tette hozzá.

Kérdésként fogalmazta meg, hogy a tudomány és művészet csúcsát képviselő réteg és teljesítmény hogyan viszonylik az ország általános kulturális állapotához, műveltségi és erkölcsi szintjéhez. "Nem jut-e eszünkbe, hogy most van egy udvari kultúra a maga behozott, nagyszerű zártságában" - fogalmazott az idei Reneszánsz Évre utalva, de hozzátéve: " hol van a többi, mi van alatta?"

Ne feledkezzünk meg a csúcsok ünneplésekor a kisiskolákról, az általános iskolai tanárokról és gimnáziumokról, a tehetségek gondozóiról és keresőiről, a művészeti oktatás szerepéről - hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ezek nélkül sem e teljesítmények, sem közönségük nem létezne.

Fischer Ádám karmester (Fotó: MTI)
Fischer Ádám karmester (Fotó: MTI)

A művészetnek és kultúrának megvan az a kánonja, globális mércéje, amihez mérni lehet a teljesítményt - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a díjak ugyanakkor a magyar teljesítmények elismerését jelentik.

"A magyar tudomány és művészet körébe mindazok tartoznak - éljenek bárhol, és legyenek bármilyen állampolgárok - akik a magyar tudományos és művészeti közösség tagjainak érzik és vallják magukat" - szögezte le, és rámutatott: "ez a tudomány és művészet nincsen országhatárok közé szorítva".

Az idén 22 művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, 18 tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit 15-en vehették át.

A Kossuth-díjban részesített Lukács Gyöngyi operaénekes, Rába György író, költő, műfordító, valamint Ránki Dezső zongoraművész nem volt jelen az ünnepségen. Lukács Gyöngyi helyett lánya, Ránki Dezső helyett fia vette át a kitüntetést. Rába György később veszi át az elismerést. Blaskó Péter színművész pénteken nyílt levélben közölte, hogy Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozása jeléül nem fogadja el a Kossuth-díjat, nevét az ünnepségen nem olvasták fel.



A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából

A SZÉCHENYI-NAGYDÍJAT

adományozza

a diszkrét matematika, és az elméleti számítógép tudomány terén elért, világszerte kimagasló tudományos eredményeiért, négy évtizedes hazai és nemzetközi iskolateremtő oktatási és tudományszervezői tevékenységéért
LOVÁSZ LÁSZLÓ Állami-díjas matematikusnak, az MTA rendes tagjának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézete egyetemi tanárának.


A KOSSUTH-DÍJAT

adományozza

humanista hangvételű költészetéért, műfajgazdag műfordítói munkásságáért, a magyar irodalmi és zenei élet területén végzett, nagy népszerűségnek örvendő félévszázados, sokoldalú tevékenysége elismeréseként
BARANYI FERENC József Attila-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas költőnek, írónak, műfordítónak,

az elesettek és kirekesztettek sorsa iránti aggodalmat és mélységes humanizmust tükröző sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
ELEK JUDIT Balázs Béla-díjas filmrendezőnek, írónak, dramaturgnak,

több mint félszáz hazai és külföldi egyéni, valamint kollektív kiállításáért és a művészképzésben végzett iskolateremtő tevékenységéért
FAJÓ JÁNOS Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, grafikusművésznek, szobrászművésznek, környezettervezőnek,

több évtizedes nagysikerű külföldi és hazai karmesteri működéséért, valamint zenekarvezetői munkásságáért
FISCHER ÁDÁM karmesternek, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójának,

a világon szinte egyedülálló ütéstechnikai játékáért, méltán újszerű előadóművészi tevékenységéért
HORVÁTH KORNÉL ütőhangszeres előadóművésznek, a Magyar Jazz Szövetség alelnökének,

film- és színháztörténeti jelentőségű nyelvteremtő és műfajújító tevékenységéért
JELES ANDRÁS Balázs Béla-díjas rendezőnek, Kiváló Művésznek,

a magyar zenés színház tradíciójának megőrzéséért, új utak fáradhatatlan kereséséért és a mai magyar operakultúra megismertetéséért és népszerűsítéséért
KERÉNYI MIKLÓS GÁBORNAK, a Budapesti Operettszínház Erkel Ferenc-díjas igazgató-rendezőjének, Kiváló Művésznek,

a magyar regény- és novellairodalmat megújító munkásságáért
KERTÉSZ ÁKOS József Attila-díjas írónak, forgatókönyvírónak, dramaturgnak,

nemzetközileg is nagyra becsült előadóművészi és koreográfusi munkássága, valamint balettigazgatói tevékenysége elismeréseként
KISS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas balettművésznek, Érdemes Művésznek, a Győri Balett igazgatójának,

a népszerű zene progresszív formáit a magyar és nemzetközi kultúra legjobb hagyományaival sikerrel ötvöző, maradandó értékeket létrehozó fáradhatatlan munkásságáért
KONCZ ZSUZSA Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek, Érdemes Művésznek,

drámai erejű művészi alkotómunkásságáért, nagysikerű gyermekkönyv-illusztrációiért
KOVÁCS PÉTER Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek, Kiváló Művésznek,

szuggesztív erővel megformált színpadi alakításaiért, film- és televíziós szerepeiért
KÚTVÖLGYI ERZSÉBETNEK, a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművészének, Érdemes Művésznek,

nagy és népszerű operai főszerepek itthon és határainkon túl egyaránt nagysikerű tolmácsolásáért
LUKÁCS GYÖNGYINEK, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, Érdemes Művésznek,

kiváló operatőri teljesítményéért, amellyel filmtörténeti jelentőségű művek létrehozásának alkotó részese volt
MÁTHÉ TIBOR Balázs Béla-díjas operatőrnek, Érdemes Művésznek,

több évtizedes, mesefiguráktól a drámai szerepek megformálásáig terjedő sokoldalú színészi teljesítménye elismeréseként
POGÁNY JUDITNAK, a budapesti Örkény István Színház Jászai Mari-díjas színművészének, Érdemes Művésznek,

a nyugatos hagyomány egyik képviselőjeként, a tradicionális és modern költői nyelv megújításában elért eredményeiért
DR. RÁBA GYÖRGYNEK, az irodalomtudomány doktorának, Széchenyi-díjas írónak, költőnek, műfordítónak,

kiemelkedően sokoldalú hazai és külföldi művészi munkássága elismeréseként
RÁNKI DEZSŐ Kossuth-díjas zongoraművésznek, Kiváló Művésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensének,

kimagasló előadóművészi tevékenységéért, a magyar és klasszikus zenekultúra hagyományainak ápolásáért, népszerűsítéséért, valamint zenepedagógiai munkássága elismeréseként
SZENTHELYI MIKLÓS Liszt Ferenc-díjas hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensének, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar művészeti vezetőjének,

klasszikus és kortárs művekben nyújtott átütő erejű alakításaiért, különösen a társadalom perifériájára szorult emberek hiteles megformálásáért
SZIRTES ÁGINAK, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművészének, Érdemes Művésznek,

a magyar költészet nyelv- és formai megújításában elért eredményeiért, műveiért
UTASSY JÓZSEF Babérkoszorú-díjas költőnek,

számos középület, főként oktatási, nevelési és egészségügyi létesítmények tervezéséért és szakmai közéleti tevékenységéért
VARGA LEVENTE Ybl Miklós-díjas építészmérnöknek, az Atlant Épülettervező Kft. ügyvezetőjének.


A SZÉCHENYI-DÍJAT

adományozza

a magyar zenetudomány fejlődése és ápolása - különös tekintettel Erkel Ferenc és Mosonyi Mihály műveinek megismertetése és népszerűsítése - érdekében végzett munkásságáért
DR. BÓNIS FERENCNEK, az MTA doktorának, Erkel Ferenc-díjas zenetörténésznek, a Magyar Kodály Társaság és az Erkel Ferenc Társaság elnökének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ny. tanárának,

a biokémiai és molekuláris biológiai sejtkutatás, valamint a hormonális szabályozás kérdéseinek vizsgálatában nemzetközileg is kiemelkedő tevékenységéért és az eredmények gyakorlati alkalmazásáért
DR. GERGELY PÁLNAK, az MTA levelező tagjának, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma tudományos elnökhelyettesének, egyetemi tanárnak,

az Osztrák-Magyar Monarchia, Közép-Európa története, polgárosodása terén végzett kutatásaiért, publikációs munkásságáért
DR. GERŐ ANDRÁS történésznek, az MTA doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának,

a XVI-XVII. századi német és németalföldi grafika terén végzett több évtizedes tudományos munkássága, kiállításszervező és ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként
DR. GERSZI TERÉZ Móra Ferenc-díjas művészettörténésznek, a művészettörténeti tudomány doktorának, a Szépművészeti Múzeum főmúzeológusának, a Belga Királyi Akadémia tagjának,

a fosszilis energiahordozók képződésének elméleti és módszertani kutatásában, a folyamatok laboratóriumi modellezésében, a paleokörnyezet geokémiai rekonstrukciójában elért, nemzetközileg elismert tudományos eredményeiért
DR. HETÉNYI MAGDOLNA geokémikusnak, az MTA rendes tagjának, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárának,

a dunaújvárosi Duna-híd tervezéséért és a híd megvalósításában játszott meghatározó szerepéért
HORVÁTH ADRIÁN építőmérnöknek, a FŐMTERV Zrt. szerkezettervezési igazgatójának,

új korróziós inhiditorok, diszpergáló szerek, vízkezelőszer-család, valamint az ipari hűtővízkörök komplex kezelésére alkalmas technológiák kifejlesztéséért
DR. KÁLMÁN ERIKA vegyészmérnöknek, az MTA doktorának, az MTA Kémiai Kutatóközpont Felületkémiai és Katalízis Intézete igazgatójának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi magántanárának,

a XX. század, illetve a két világháború közötti magyar irodalom terén végzett irodalomtörténeti és irodalomelméleti munkásságáért
DR. KENYERES ZOLTÁN József Attila-díjas irodalomtörténésznek, az irodalomtudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egyetemi tanárának,

az elméleti és leíró nyelvészet terén elért, világszerte elismert eredményeiért, a nyelvtudomány egészére kiható újító munkásságáért, valamint a magyar és a nemzetközi tudományos közéletben játszott szerepéért
KIEFER FERENC nyelvésznek, az MTA rendes tagjának, az MTA Nyelvtudományi Intézete ny. kutatóprofesszorának,

iskolateremtő munkásságáért, az izomsejtek fiziológiás és kóros működésének megismerésében elért kiemelkedő eredményeiért
KOVÁCS LÁSZLÓNAK, az MTA rendes tagjának, a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum egyetemi tanárának,

a fény és a belső biológiai óra szabályozta génkifejeződés molekuláris törvényszerűségeinek megismeréséhez hozzájáruló nemzetközileg is elismert munkásságáért, a növények növekedését és fejlődését meghatározó génkészlet módosításához szükséges biotechnológiai eljárások kifejlesztéséhez való hozzájárulásáért
DR. NAGY FERENCNEK, a biológiai tudomány doktorának, az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézet igazgatóhelyettesének,

a hazai és a nemzetközi matematikai kutatások, illetve numerikus alkalmazások, valamint az ezekre épülő számítástechnikai algoritmusok területén elért eredményeiért, és a felsőoktatásban végzett kimagasló oktatói, iskolateremtő tevékenységéért
DR. SCHIPP FERENCNEK a matematikai tudomány doktorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara egyetemi tanárának,

kiemelkedő gyógyító tevékenységéért, a gyermekkori leukémia és onkológiai hálózat kialakításáért és az orvosképzésben végzett több évtizedes tevékenységéért
DR. SCHULER DEZSŐNEK az orvostudomány doktorának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika ny. egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

a világgazdaságtan - különösen a fejlődés-gazdaságtan - területén elért, nemzetközileg elismert kiemelkedő eredményeiért, az elmaradottság okainak feltárásáért, a hátrányok csökkentését célzó gazdaságpolitikák kidolgozásáért
DR. SZENTES TAMÁS Állami-díjas közgazdásznak, az MTA rendes tagjának, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Világgazdasági Tanszék egyetemi tanárának, professor emeritusnak,

a hazai településtudomány és környezetszociológia területén elért tudományos eredményeiért, nemzetközileg is elismert kiemelkedő munkásságáért
DR. SZIRMAI VIKTÓRIA szociológusnak, az MTA doktorának, a Szent István Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, az MTA Szociológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának,

az információs társadalom, az e-kormányzat, az állampolgári egységes azonosító politikai-gazdasági hatásának, módszertanának, eszközeinek kutatásában, jelentőségük kormányzati-társadalmi tudatosításában végzett úttörő szerepéért
VÁMOS TIBOR Állami-díjas villamosmérnöknek, az MTA rendes tagjának, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet tudományos tanácsadójának.


A SZÉCHENYI-DÍJAT

posztumusz adományozza

a valószínűség-számítás és a matematikai statisztika határeloszlásai terén elért nemzetközileg kimagasló eredményeiért, valamint a sztochasztikus matematikai kutatások szegedi iskolájának megteremtéséért
CSÖRGŐ SÁNDOR matematikusnak, az MTA rendes tagjának, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata)

kitüntetést adományozza

a gazdasági növekedéssel, az inflációval, valamint a monetáris szabályozás elméleti kérdéseivel foglalkozó több évtizedes tudományos kutatói munkássága, életpályája elismeréseként
ERDŐS TIBORNAK, az MTA rendes tagjának, Széchenyi-díjas közgazdásznak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, kutatóprofesszornak,

sokoldalú társadalomtudományi munkássága, gazdag publikációs tevékenysége, életútja elismeréseként
KENDE PÉTER politológusnak, szociológusnak,

a Bartók Vonósnégyes fél évszázados fennállása alkalmából, világszerte elismert művészi munkássága elismeréseként
HARGITAI GÉZA Kossuth-díjas hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusának, a Bartók Vonósnégyes tagjának,

KOMLÓS PÉTER Kossuth-díjas hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensének, a Bartók Vonósnégyes tagjának, Kiváló Művésznek,

MEZŐ LÁSZLÓ Kossuth-díjas gordonkaművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanárának, a Bartók Vonósnégyes tagjának, Kiváló Művésznek,

NÉMETH GÉZA Kossuth-díjas brácsaművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docensének, a Bartók Vonósnégyes tagjának, Kiváló Művésznek,

a 20. századi magyar és egyetemes történelem terén végzett rendkívül sokoldalú tudományos kutatómunkája, egyetemvezető és szervező, oktatói tevékenysége, tudományos életpályája elismeréseként
DR. ORMOS MÁRIA Széchenyi-díjas történésznek, az MTA rendes tagjának, ny. egyetemi tanárnak.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata)

kitüntetést adományozza

a határon túli magyar tudományosság, a magyar tudomány integrációja érdekében kifejtett úttörő jellegű munkásságáért, a Magyar Tudományos Akadémia határon túli magyar tudományosságáért programjának elindításáért, különösen a Domus Hungarica ösztöndíjprogram kialakításáért
DR. BERÉNYI DÉNESNEK az MTA rendes tagjának, az MTA Atommagkutató Intézet professor emeritusának, Állami-díjasnak,

a neutronszórás módszereinek fejlesztése és alkalmazása terén elért kiemelkedő, világszínvonalú eredményeiért
DR. CSER LÁSZLÓNAK, az MTA doktorának, a fizikai tudomány doktorának, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem c. egyetemi tanárának,

a magyar neveléstudomány és pszichológia terén végzett hat évtizedes tudományos, kutatói és oktatói munkássága elismeréseként
DR. PATAKI FERENCNEK, az MTA rendes tagjának, az MTA Pszichológiai Intézet Széchenyi-díjas kutatóprofesszorának,

a Holdjáró (Lunar Roving Vehicle) létrehozásának kezdeményezéséért, megalkotásáért, mérnöki életművéért, valamint a magyar-amerikai ipari, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása érdekében végzett munkásságáért
PAVLICS FERENC gépészmérnöknek,

a radiológia területén végzett tudományos munkássága, a komplex sürgősségi betegellátás fejlesztése érdekében végzett szervezetirányítási tevékenysége elismeréseként
DR. REPA IMRE orvosnak, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatójának, a Kaposvári Egyetem általános rektorhelyettesének, egyetemi tanárnak,

a kortárs magyar képzőművészet minden ágában maradandót alkotó művészeti alkotómunkásságáért
SCHÉNER MIHÁLY Kossuth-díjas képzőművésznek, Kiváló Művésznek,

a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény létrehozása érdekében végzett tevékenysége
elismeréseként
SZÉKELY GÁBORNAK, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának,

a 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület IPCC hazai képviselőjeként a klímaváltozás terén végzett széles körű tudományos kutatómunkája elismeréseként
DR. ÜRGE-VORSATZ DIÁNÁNAK, a Közép-Európai Egyetem egyetemi docensének.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok