2017. május 23.

A magyar elnökség célja az erős Európa

A megfelelő és sikeres válasz az előttünk álló, példa nélküli közös kihívásokra nem a kevesebb, hanem a több Európa. Erről Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszélt tegnap (január 5. ) mintegy félszáz, Brüsszelbe akkreditált külföldi újságíró előtt Budapesten. Az eseményen Réthelyi Miklós a magyar európai uniós elnökséggel kapcsolatos, a minisztériumot érintő prioritásokról, tervekről tájékoztatta az újságírókat. Réthelyi Miklós kiemelte az elnökség mottója, az „Erős Európa” megvalósításának szükségességét gazdasági, szociális, politika és intézményi téren egyaránt.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

Ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia
A magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) 2010. december 11-én, Budapesten tartotta idei második ülését, amelyen 9 régióból 45 szervezet képviselője vett részt.
2010. december 13.

Hálózati tanulásért díj: 2010-ben osztották ki először

Az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó magyar stratégia elfogadásának 5. évfordulójára idén a Tempus Közalapítvány – az Európai Bizottság támogatásával – díjat hozott létre olyan Magyarországon aktívan és eredményesen működő, az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos hálózatok támogatására, amelyek más hazai kezdeményezések számára is példaértékűek lehetnek.
2010. december 9.

Európai Nyelvi Díj 2011-ben is

Magyarországon tizedik alkalommal hirdeti meg az Európai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Európai Nyelvi Díjat, amely az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, innovatív hazai programokat, folyamatokat hivatott elismerni.

2010. december 6.

A Leonardo da Vinci program 15 éve - Versenyképesebb Európáért a szakmai fejlődés és a szakképzési innovációk támogatásával

Szakmai konferenciával ünnepelte a Tempus Közalapítvány az Európai Bizottság 15 éves Leonardo da Vinci szakképzési programját, amely az elmúlt időszakban számos magyar szakképzési szereplő számára is lehetővé tette az európai tapasztalatcserét, gyakorlatokat, tanulmányutakat, közös fejlesztéseket, különböző innovatív gyakorlatok meghonosítását.
2010. november 24.

A belarusz nagykövet asszony látogatása Réthelyi Miklósnál

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kálnoky-Gyöngyössy Márton közművelődésért felelős helyettes államtitkár társaságában ma délelőtt fogadta Kupchyna Alenát, a Belarusz Köztársaság nagykövetét és Shpakova Elena tanácsost.
2010. november 19.

Először ad koncertet a Csík Zenekar Bulgáriában

Csík Zenekar (fotó: Kultúra.hu)
Először lép fel Bulgáriában a Csík Zenekar; a magyar népzenét játszó együttes kedden a bolgár főváros legnépszerűbb zenei klubjában, a Sofia Live Clubban ad koncertet az 56-os forradalom évfordulójához kapcsolódva.
2010. november 9.

Lisztomania 2011 - Évfordulós programsorozat Burgenlandban

Lisztomania 2011 - Évfordulós programsorozat Burgenlandban (fotó: Kultúra.hu)
Lisztomania 2011 címmel rendeznek programsorozatot Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából jövőre Burgenlandban; a zeneszerző szülőfalujában, Raidingban (Doborjánban) 140 Liszt-kompozíció csendül fel az emlékévben. Már a 2009-es Haydn-évben is kitűnő volt az osztrák és magyar partnerek együttműködése - hangsúlyozta Helmut Bieler burgenlandi tartományi kulturális tanácsos, aki azt is kiemelte: rendkívül fontos számukra, hogy a tartományt mint Európa egyik kulturális központját tegyék ismertté.
2010. november 8.

Moholy-Nagy László műveit bemutató kiállítás nyílt Berlinben

fotó: epa
A fény művészete - ezzel a címmel mutatja be a közönségnek Moholy-Nagy László életművének jelentős részét a berlini Martin Gropius Bau. A kiállítással a fiatalon elhunyt sokoldalú művész mintegy "hazatér" a német fővárosba, hiszen Magyarországról történt emigrálása után, 1920-tól kilenc éven át Berlinben élt és alkotott. Ez az időszak meghatározó jelentőségű volt pályája szempontjából.
2010. november 5.

Magyar diákok német dalszövegeket írnak

Magyar diákok német dalszövegeket írnak

Budapestre érkezik csütörtökön A TE HANGOD, a Goethe Intézet modern nyelvtanulást ösztönző programja, amelynek keretében magyar diákok német dalszövegeket írnak. Az előző három napban Győrben, Mátészalkán és Szegeden tehették próbára nyelvtudásukat a 12 és 20 év közötti németül tanuló diákok.
2010. október 18.

Nemzedékek kapcsolata Európában

Mozgásban az ifjúság (Millenáris, 2010. október 8-9.)
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár előadóként vesz részt 2010. október 8-án a Millenáris Teátrumban az Európai Unió „Youth on the Move - Mozgásban az Ifjúság” című kampánynyitó rendezvényén.
2010. október 8.

"Mozgásban az ifjúság" a Millenárison (2010. október 8-9.)

A kétnapos rendezvény célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az európai uniós mobilitási lehetőségekre.
2010. szeptember 28.

Nyelvek Európai Napja - 2010. szeptember 26.

Nyelvek Európai Napja – 2010. szeptember 26.

Antonio Miloshoski külügyminiszter úrnak, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elnökének nyilatkozata.

2010. szeptember 24.

Zánkán tartja nemzetközi konferenciáját az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete

Az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete (IATEFL-Hungary) 20. nemzetközi konferenciáját 2010. október 8-10. között Zánkán tartja, amelyre várja kedves tanár kollegák jelentkezését.
2010. augusztus 30.

Döntős a magyar diákok fotója

Patkányok: Fény az éjszakában

Magyar fotó is versenyez a Mit jelent számunkra az euró? elnevezésű európai fotópályázat brüsszeli döntőjében. A budapesti Trefort gimnázium tanulóinak alkotását 135 fénykép közül választotta a legjobb hét közé a nemzetközi zsűri.
2010. május 17.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok