2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Óriási siker volt Tallinnban a Kékszakállú

2006. október 27.
Nagy terjedelemben foglalkozik az észtországi sajtó a Tallinni Magyar Intézet vállalkozásában bemutatott Bartók opera, A kékszakállú herceg vára pärnui és tallinni előadásaival.
A Pärnui Városi Zenekarral és a Pärnui Koncertirodával közösen szervezett október 22-i és 23-i előadások szép számú közönséget vonzottak. A lapok olyan címekkel jelentek meg, mint például Ez az este nem csak a Kékszakállúról szólt, illetve A magyarok gáláns gesztusa.

A magyar és észt közös produkciót Selmeczi György alkalmazta színpadra és vezényelte mindkét este. A magyar szólistákról szuperlatívuszokban írnak a lapok, különösen Meláth Andrea teljesítményét emelik ki, de megemlítik, hogy Kovács István is csúcsformában énekelt. A mininimális díszlettel és háttérrel jelzett várban a herceg korábbi feleségei is jelen voltak, őket három kitűnő észt színésznő játszotta, csakúgy, mint a regős szerepét. Utóbbi alakítója, Tönu Mikiver nagyszerűen ráérzett az elmondott szöveg jelentőségére és az áthallásokra lehetőséget adó mondatokat is ihletetten tolmácsolta.

Észtországban ezt a darabot korábban még soha nem játszották, a tallinni Estonia Nemzeti Operaházban tartott előadáson megjelent a helyi zenei élet színe-java. Az Intézet valamennyi kapcsolatát mozgósítva elérte, hogy az alkotók mind az esti híradókban, mind pedig a reggeli legnézettebb műsorokban megjelenjenek. A közreműködők sikerére jellemző, hogy Selmeczi György felkérést kapott egy észt kórustól egy kórusmű megírására, illetve a zenekart meghívták magyarországi vendégjátékra.

További információk: http://epl.ee/artikkel/360074
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok