2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Észtországban koncertezik a Besh o droM

2007. július 25.
A 15. alkalommal megrendezésre kerülő Viljandi Folkfesztiválon lép fel július 28-án a Besh o droM együttes. A magyarok a fesztivál utolsó előtti napján, a központi színpadon koncerteznek majd. A kétórásra tervezett program éjfélkor kezdődik, és addig játszanak, amíg a közönség bírja.
A nemzetközi fesztivál iránt hagyományosan óriási az érdeklődés, jellemző, hogy a vidéki város ötven kilométeres körzetében már februárban minden szálláshely elkelt. A Besh o droM fellépését a Tallinni Magyar Intézet készítette elő, miként a tavaly ugyanitt fellépő Csík zenekar koncertjét is. Magyar részről nagy megtiszteltetés, hogy egymást követő két évben is van fellépő művészünk egy olyan rendezvényen, ahol hazai és külföldi zenekarok százai igyekeznek lehetőséghez jutni. Tény, hogy a magyar muzsikusok eddig is jó hírünket keltették Észtországban, és a helyi közönség igen lelkesen fogadja a hűvös északon szokatlanul tüzes előadásokat. A Tallinni Magyar Intézet az elmúlt két évben olyan gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki a helyi fesztiválokkal és koncertügynökségekkel, amely lehetővé teszi, hogy immár rendszeressé váljanak magyar előadók észtországi koncertjei, akár turnéi is. Az Intézet sikeresen pályázik helyi partnereivel az észt kulturális alaphoz, és kap támogatást az észt kulturális minisztériumtól is. Újabban már a balti országokban működő magyar érdekeltségű vállalkozások is kezdik felismerni a kulturális programok támogatásában rejlő lehetőségeket.

További részletek: http://www.folk.ee/2007/about.php
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok