2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kodály-programokkal zárja az évet a brüsszeli kulturális intézet

2007. október 2.
Kodály Zoltánra emlékező programokat szervez az év hátralévő részében a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet - mondta Reményi Krisztina, az intézet Budapesten tárgyaló programigazgatója hétfőn.
Nyáron ismét sikerrel "foglaltuk el" a brüsszeli Grande Place-t - idézte fel Reményi Krisztina, hozzátéve: Vásáry Tamás és a kecskeméti központú nemzetközi ifjúsági zenekar Kodály-kompozíciókból álló koncertjéhez a város színpaddal és egyéb fölszereléssel járult hozzá.

A programigazgató hangsúlyozta: a nagyhírű kulturális központ, a Palais des Beaux-Arts zeneigazgatója is részt vett a koncerten és ezzel újabb kapcsolatok nyíltak meg.

Közlése szerint a Musica Viva Fesztivál szervezői az idén a Kodály Vonósnégyest hívták meg kurzust tartani, majd Perényi Miklós és Várjon Dénes lépett föl a genti fesztiváleseményeken. A "biciklisnapokon" több túra résztvevői mehettek be a Perényi-Várjon duó két koncertjére, így kapcsolták össze a sportot a kultúrával.

Reményi Krisztina kitért arra, hogy Várjon Dénes november 7-én tér vissza a belgák által Bozarnak becézett Palais des Beaux-Arts-ba, ahol a világhírű hegedűművésszel, Leoniodas Kavakosszal Beethoven, Brahms, Szymanowski és Stravinsky kompozícióját játssza.

November 9-11. között között Schiff András és a Mikrokozmosz Kvartett - Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Papp Sándor és Perényi Miklós - Bartók-szonátákat és a hat vonósnégyest szólaltatja meg a Palais des Beaux-Arts-ban. Schiff András és Perényi Miklós, valamint Perényi Eszter, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű tanszakának vezetője a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián mesterkurzust is tart ebben az időben az intézet közreműködésével.

A Királyi Zeneakadémián lépnek fel a tanszak növendékei, ugyanott Szecsődi Ferenc hegedűművész is muzsikál. Mivel Hubay Jenő alapította a brüsszeli Zeneakadémia hegedű tanszakát, rá is emlékeznek a növendékhangversennyel. Bemutatkozik az idei budapesti Szigeti-Hubay Nemzetközi Hegedűverseny győztese, Banda Ádám is.

Ezeknek a programoknak a középpontjában a 125 született, 40 éve elhunyt Kodály Zoltán művei állnak, de a koncerteken megszólal egy-egy Hubay-darab is.

Ugyancsak debütál Brüsszelben az Akkord Vonósnégyes, a kvartett Zsófia spanyol királyné ösztöndíjával tanult Madridban.

Reményi Krisztina az Angelika Kórus meghívására is készül. Az együttes Kodály Zoltán legszebb kórusműveiből válogat majd, két esti hangverseny után november 26-án délben az Európai Parlamentben ad koncertet a képviselőknek.


(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok