A mintegy négymillió látogatót vonzó kulturális rendezvénysorozat a Ruhr-vidéki metropolisban 2006. október 29. és 2007. január 13. között adott nagyszabású bemutatkozási lehetőséget a magyar kultúra, történelem, gasztronómia és turizmus számára.
Az elmúlt két hónap során több, mint 20 kulturális rendezvény kapott helyet és csaknem száz magyar művész közreműködött a programban. A teljesség igénye nélkül olyan kiemelkedően sikeres és izgalmas produkciók vonzották a német látogatókat, mint többek az Essen főterét Kozma Péter fényművész vezetésével nyolc napra fénybe borító magyar művészek fénykompozíciói, Oravecz György Liszt-estje, Tony Lakatos dzsesszkoncertje, László Gergő és Rákosi Péter "Fantomképek" kiállítása, vagy éppen a Bóbita bábszínház előadása.
Ezen kívül számos, a kultúra és a gazdaság egymásrautaltságát bizonyító, illetve erősítő összejövetelre is sor került.
Csak a megnyitó hetében másfél millió látogatót vonzottak város főutcájának standjai, ahol a magyar fényreklámok mellett gasztronómiai specialitások, népművészeti alkotások, és számos magyarországi turisztikai érdekesség fogadta az érdeklődőket.
A programokban fő szerepet vállalt Pécs városa is, amely az Európa Kulturális Fővárosa 2010-es projektben Essen és Isztambul partnervárosa lesz.
Az 57. Esseni Fényhetek zárónapján jelen volt Schneider Márta, az oktatási és kulturális minisztérium kulturális szakállamtitkára. Búcsúzóul a Fellegini KlezmerGipsy együttes adott koncertet, majd a Borbeck kastély termében a Budapest Szaxofon Kvartett és Vukán György lépett a közönség elé többek között népdal és dzsessz feldolgozásokkal.
Az MTI-nek nyilatkozva az államtitkár asszony vasárnap elmondta: megbeszélést folytatott Essen város vezetőivel is, továbbá azokkal a szakemberekkel, illetve üzletemberekkel, akik részt vesznek a 2010-es - Essen és Pécs főszereplésével zajló - európai kulturális programokban. Napirendre kerültek olyan tervek is, hogy 2010-ben Észak-Rajna-Vesztfália ismét olyan rendezvénysorozatot szervez, amelynek fő vendége ugyancsak Magyarország lenne.
Az Esseni Fényhetek rendezvénysorozata - fogalmazott Schneider Márta - nemcsak azt jelentette, hogy számos magyar művész mutatkozott be, hanem azt is, hogy ezekben a hetekben több millió látogató ismerkedhetett Magyarországgal és ezen belül Pécs városával. Az elmúlt hetek is bizonyították, hogy a kapcsolatok előtt - s ez nem csak a kulturális kapcsolatokra vonatkozik - "fényes" jövő áll.
Ami a magyar kulturális évad tavasszal kezdődő, harmadik szakaszát illeti, Schneider Márta elmondta: a programok Berlin mellett több vidéki tartományra összpontosulnak.
Észak-Rajna-Vesztfália továbbra is a központban marad, mellette Thüringia, Baden-Württemberg és Schleswig-Holstein tartomány lesznek a központok, különböző programokkal, illetve különböző koncepciókkal. Többféle magyar kortárs művészeti jelenlétre törekszünk, Kempelen Farkas kiállítást tervezünk és a magyar innováció bemutatkozása is hangsúlyosan szerepel majd. A legnagyobb német zenei fesztivál díszvendége Schleswig-Holstein tartományban idén nyáron Magyarország lesz.
A kulturális évad a magyar kulturális intézet a Collegium Hungaricum új impozáns épületének átadásával zárul a harmadik negyedévben - emlékeztetett a minisztérium kulturális szakállamtitkára.
MTI-Panoráma - Pietsch Lajos-Berlin