2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Ady-emléktáblát avattak Párizsban

2008. december 8.
Ady Endre párizsi tartózkodásainak helyszínén, az egykori Hotel de l’Europe (ma Quality Hotel Opéra St-Lazare) épületében emléktáblát avattak fel péntek este a XX. századi magyar költészet megújítójának tiszteletére.
A szálloda vezetőségének ötlete alapján a Párizsi Magyar Intézet javaslatára a márványemléktáblára került bronz domborművet a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ készíttette el Deák Árpád nagyváradi szobrászművésszel.

Ady Endre születésének 125. évfordulója alkalmából, 2002-ben nyílt állandó kiállítás a Quality Hotel Opéra St-Lazare szállodában, amelyben a költő 1904 és 1911 között, a harmadik emeleti, 36. számú szobában rendszeresen megszállt. Azért választotta Ady az akkor még Hotel de l'Europe nevet viselő épületet párizsi tartózkodásainak színhelyéül, mert közel esett szerelmének, a Léda-versek ihletőjének lakásához. Brüll Adél, akivel 1903 nyarán Nagyváradon ismerkedett meg, ebben az időben Párizsban élt férjével, Diósi Ödön kereskedővel. A költő több magyar lap kiküldött tudósítójaként ment kedvese után Párizsba, összesen három és fél évet töltött a francia fővárosban. "Az örök utazót" élete végéig szenvedélyes és meghitt kötődés fűzte az európai kultúra és szellem központjához.

A kiállítás továbbfejlesztéseként az Európai Unió francia elnökségének alkalmából a Constantinople utca 15. szám alatt lévő szálloda bejáratával szemben mintegy ötvenfős francia és magyar vendégsereg előtt Nikicser László nagykövet avatta fel a magyar költészet forradalmasítójának emléktábláját. A nagykövet azt reméli, hogy ezentúl egyre több magyar fog megszállni és fogja magát otthonosan érezni Ady egykori szállodájában.

 
 
Ady Debrecen testvérvárosából, Nagyváradról indult Párizsba, ezért is kért fel Gulyás Gábor, a Modem igazgatója egy nagyváradi művészt a kétnyelvű, egy méter magas emléktáblára került dombormű megalkotására. Deák Árpád bronz emlékplakettjén a fej, a könyök és a kéz egyenlő szárú háromszöget formáló kompozíciós sémája a szobrász elképzelése alapján Ady nagyvonalúságát, eleganciáját és univerzalitását hivatott megjeleníteni. A szabályos forma stabilitást és meditatív hangulatot sugall, a költő kezében tartott Léda-arckép viszont romantikusabbá teszi és oldja a szabályos geometriát - hangsúlyozta a művész a megnyitón az MTI-nek.

Párizsi évei alatt Ady ugyanabban a Constatinople utcában lakott, mint Heltai Jenő és Szomory Dezső. Ady a 15. szám alatt, Szomoryék a 11. szám alatti Family Hotelben. Heltai Léda ebédje című művében úgy emlékezett vissza, hogy "a babonás utca nem tűrte meg a 13. számot". A két szomszédos ház ma is hotelként működik, ráadásul egy kézben van: a tulajdonos Jacques Letertre nem titkolt reménye, hogy a másik épületben, a 11. szám alatt is egy nap magyar emléktábla-avatás lesz.
 
(MTI)
 
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok