2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Drégely Imre FotóMátrix című kiállítása a londoni Magyar Kulturális Központban

2008. február 25.
FotóMátrix címmel Drégely Imre fotóművész első önálló külföldi kiállításának megnyitóján vehettek részt a kortárs fotográfia szerelmesei a londoni Magyar Kulturális Központban (LMKK). A kiállításon az érdeklődő közönség mellet kurátorok, szakmabeliek is részt vettek.
Az intézet ezzel a kiállítással elindítja a 2008-as év Kortárs Magyar Fotóművészeket bemutató sorozatát, melynek következő meghívott művésze Szatmári Gergely lesz májusban. Az év első képzőművészeti eseményét az LMKK a Nessim Galériával közösen szervezte. Fontosnak tartja a magyar intézet a magyar és a brit galériák közötti együttműködés elősegítését.

dr Takács Ildikó (igazgató, LMKK), Surányi Mihály (igazgató, Nessim Galéria), Drégely Imre és Kalmár Zsuzsa (a kiállítás szervezője)
dr. Takács Ildikó (igazgató, LMKK), Surányi Mihály (igazgató, Nessim Galéria), Drégely Imre és Kalmár Zsuzsa (a kiállítás szervezője)

Drégely egy témát több ezer módon feldolgozó képeit egy hónapig, március 20-áig láthatja az intézet közönsége.

Drégely Imre az elmúlt hat évben eddig három alkalommal lépett a közönség elé fotóival, folyamatosan dolgozva újabb és újabb, egy stíluson belül egyre elmélyültebb, több jelentéssel bíró koncepciók megvalósításán. A többképes kompozíciók megszámlálhatatlanul, geometriailag azonban logikusan átgondolt, egymás mellé varázsolt pixelei tökéletesen egyesítik az analóg és a digitális fényképezés erős oldalait. Az egymásba érő vonalak, alakzatok, árnyékok nem csak képileg, hanem szemiotikailag is többdimenziós jelentésárnyalatokkal bírnak, melynek megfejtéséhez minden egyes képpontot figyelembe kell vennie a nézőnek.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok