A mértékadó Le Monde szerint "Tarr Béla az egyik olyan ritka filmrendező, akinek stílusa azonnal felismerhető". A Georges Simenon regénye alapján készült adaptáció egy "harmonikasirámmal kísért vizuális költemény" ... "Fenséges vagy fellengzős, mindenkinek a költői ízlése szerint, stílusa sugallja az időt, a súlyos lépteket, az ártatlanság elvesztését, a lelkifurdalást, a folyamatos keresés sziszifuszi sorsát. Az út végén egy lakat egy hosszú snittben, amely egyszerre a rendőri nyomozás végének meghatározó eszköze, másrészt annak a szimbóluma, hogy az antihős bukásra ítéltetett" - írja Jean-Luc Douin.

A filmes szaklapok kritikusai egyfajta végpontnak látják A londoni férfit a magyar filmrendező karrierjében.

Az egyik legjelentősebb szakfolyóirat, a Cahiers du Cinéma kétoldalas írásában Cyril Neyrat úgy véli: Tarr Béla látványos rendezéseinek, megkomponált koreográfiáinak semmi köze nincs egy nárcisztikus stílusgyakorlathoz: olyan stilizációs stratégiáról van szó, amelynek minden paramétere az emberi valóság legalaposabb megfigyelése felé mutat. Kubrickhoz hasonlóan Tarr Béla is bebizonyította, hogy lehet egyszerre durva és finom, tömör és részletes mozit csinálni, azt, hogy a nagy művészek képesek ezeket az ellentéteket egyszerre megalkotni. A londoni férfi nem a létezés, hanem a semmi, a kiüresedés drámája. "Tarr Béla pesszimizmusának legmélyére ért, művészetét újabb magasságokba emelve" - fogalmaz a francia kritikus.

Az A voir a lire című filmes magazin szerint A londoni férfi Tarr Béla valamennyi eddigi játékfilmjének reménytelen

radikalizmusát hordozza. A Cinémaniac csodálatos és hipnotikus filmről ír, amelyet úgy ül végig a néző, mint egy pogány misét. A DVDrama szerint pedig A londoni férfi megindító és lenyűgöző utazás az emberi lélek mélyére hallatlan szépségtől kísérve, egy kétfejű remekmű: egyszerre fenséges és patológiás. A londoni férfi újabb igazolása annak, hogy Tarr Béla a világ végét várva készítifilmjeit: minden részletet megörökít, hogy semmi ne merüljönfeledésbe. Miközben azt mondja magának: még nem most, de hamarosan. Valamennyi filmje olyan, mint egy hosszú végrendelet arra a napra, amikor minden elpusztul - írja Romain Le Vern.

A Transfuge című kulturális magazin ötoldalas, a Cahiers du Cinéma pedig háromoldalas interjút is közölt a magyar filmrendezővel. A Transfuge kérdésére, miszerint hisz-e még a moziban, Tarr Béla úgy válaszolt: "Szeretnék még egy filmet csinálni a világ végéről, aztán befejezem a filmkészítést".

A Cahiers du Cinémának meg pedig azt nyilatkozta: "Nem bírom elviselni ezt a rohadt udvarias kispolgári egyenlősdiséget, amely a világban uralkodik. ... azt, ahogy (a szegényeket) arra kényszerítik, hogy fogadják el ezt a berendezkedést, és ahogy elfogadjuk ezt a szaros világot, az hihetetlen. Nos, nem, meg kell mutatnom, mi is történik valójában: az embereknek elegük van, az érzelmeik erősek, hatalmasak. És az a kérdés: ezeket az érzelmeket hogyan zsákmányolják ki, kontrollálják a nagy robbanás előtt".

A folyóirat azon kérdésére, hogy tényleg felhagy-e a filmezéssel, a rendező azt válaszolta: még egy utolsó filmet szeretne csinálni. Véleménye szerint aki megnézi majd azt a filmet, meg fogja érteni, hogy az miért csak az utolsó filmje lehet. Októberben Magyarországon kezdődik a forgatás: egy nagyon egyszerű film lesz három szereplővel, nagyon alacsony költségvetésből. "Még

tisztább, még egyszerűbb" - tette hozzá Tarr Béla.

(MTI)