2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A magyar kultúrpolitika helyzetéről is értekeztek

2008. július 8.
A magyar kultúrpolitika szerepéről, a Haydn-év programjairól, valamint a New York-i magyar évad eseményeiről is szó volt a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóinak, illetve az oktatási és kulturális szakdiplomatáknak rendezett éves értekezleten hétfőn Budapesten, a Balassi Intézetben.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke szerint "a társadalom az adott viszonyok között kevésbé kultúrapárti, a tömegkommunikáció, az iskolák kifelé mennek a kultúrából". Harsányi László azt firtatta, ebben a helyzetben van-e valami különös, változó, reflektáló, értéktartó szerepe a kultúrpolitikának. Mint erre a választ megfogalmazta, lenne, de a kulturális alap egyrészt csökkenő bevétele folytán képtelen finanszírozni az új szerepet, másrészt erős horgonyok kötik a tradicionális kulturális intézményekhez.

A kulturális szereplők nem mindig ismerik fel érdekeiket, ha pedig mégis, akkor nem kommunikálják hatékonyan - vélekedett az NKA elnöke.

Kitért arra, hogy 2009-ben Haydn-év, 2010-ben Erkel-emlékév lesz, míg 2011-ben Liszt Ferencre emlékezünk. Harsányi László az utóbbi két jubileumi esztendő kapcsán felvetette, hogy nem egyes évadokban kellene gondolkodni, hanem érdemes volna a két év alatt Erkel és Liszt évszázadáról beszélni, hiszen a XIX. század két "csodálatos korszakot" is magába foglalt, a reformkort és a kiegyezés korát.

Erdődy Orsolya, a HungaroFest Kht. KLASSZ programirodájának vezetője a január 1-jén kezdődő Haydn-év programjait ismertette. A jubileumi év célja a szerző életművének lehető legteljesebb bemutatása és népszerűsítése, továbbá a magyar művelődéstörténettel való kapcsolatának megvilágítása - hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy megalakult a Haydn Tanácsadó Testület és kialakították a jubileumi év programstruktúráját is. Kiemelte, hogy a hagyományos, komolyzenei programok mellett a fiatalokat megszólító rendezvényeket is szeretnének szervezni, de a programok között említett egyebek mellett tudományos konferenciát, kiállításokat, műveltségi vetélkedőt, köztéri koncerteket és nyári kurzusokat is.

Erdődy Orsolya tájékoztatása szerint május 31-én, Haydn halálának 200. évfordulóján több helyen felcsendül majd a Teremtés oratórium és 12 órás Haydn-maratont rendeznek, a Zeneakadémia pedig nyílt napot tart.

A külföldi magyar kulturális intézetek képviselőit megszólítva elmondta, hogy a KLASSZ programiroda egy pályázatot ír ki számukra 10 millió forint értékben. A projekthez, melyet október 15-ig kell beadni, lehetőleg az adott országban kell partnert keresni, együtt kell működni a helyi fesztiválokkal, koncerttermekkel, valamint az ország híres zenészeivel.

Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Intézet igazgatója a 2009. január 24-én induló, "Extremely Hungary" elnevezésű New York-i magyar évadról beszélt.

Az igazgató néhány programot kiemelve megemlítette egyebek mellett a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét a Carnegie Hallban, a Zsolnay-kiállítást a The Forbes galériában, Kurtág György vonósnégyes kurzusát, valamint Palya Bea koncertjét. Hozzáfűzte, hogy a PEN-fesztivál április 27. és május 3. között a magyar irodalomra fókuszál majd.

Orsós László Jakab beszámolt arról is, hogy a programok mellett három saját projekttel is jelentkeznek az évad keretében: Forgács Péter egy filmet készít az Amerikába vándorolt magyarokról, Földre szállt operabál címmel egy a magyar operáról szóló egész estés happeninget szerveznek, továbbá Fire and Fire címmel a magyar cigány és az amerikai fekete zenét mutatják be.

(MTI)
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok