2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Moholy-Nagy Galéria nyílt a berlini Collegium Hungaricumban

2008. április 7.
Moholy-Nagy László nevét viselő képzőművészeti galéria nyílt a berlini Collegium Hungaricum, azaz a magyar kulturális intézet új épületében. A terv szerint a galéria szinte megszakítás nélkül magyarországi kiállításoknak ad majd otthont.
Az újonnan alapított Moholy-Nagy Galéria vezetésére Can Togay János, a Collegium Hungaricum igazgatója Baksa-Soós Veronikát, a Ludwig Múzeum volt kurátorát kérte fel. A galéria két magyarországi fiatal képzőművész, Gerhes Gábor és Roskó Gábor "Achronia: Idő nélkül" című kiállításával nyílt meg.

Can Togay János elmondta, hogy a galéria megnyitásával első nagy álma teljesült. A Collegium Hungaricumban egyfajta hármas belső struktúrát képzelt el, a legelső állomást jelentő, a képzőművészetet ábrázoló Moholy-Nagy Galéria mellett az intézetalapító Gragger Róbert nevét viselő tudományos műhellyel, valamint a kortárs zenével foglalkozó Ligeti-zenestúdióval. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a most megnyílt galéria "stratégiai fontosságú." Ennek kapcsán utalt arra, hogy a magyar irodalom berlini sikerei után most a magyar képzőművészetet kell "bevezetni" a német fővárosban.

A Ludwig Múzeum volt kurátora, a Collegium Hungaricum új művészeti igazgatója, egyben a most megnyílt Moholy-Nagy Galéria vezetője, Baksa-Sós Veronika ugyancsak az intézet három fő szellemi funkcióját emelte ki, utalva a képzőművészet, a zene és a tudomány megjelentetésére. Olyan minőséget kívánnak felmutatni, amellyel a múlt század húszas éveiben a magyar "bauhausosok" - köztük Moholy-Nagy László - jelentkeztek a német fővárosban.

A terv szerint a Moholy-Nagy Galéria szinte megszakítás nélkül magyarországi kiállítások helyszíne lesz. A mostani nyitórendezvény május közepéig tart, míg a következő a Moholy-Nagy Egyetem - a régi iparművészeti főiskola - hallgatóinak dizájnkiállítása lesz.

A hétvégi hivatalos megnyitó egyébként egybeesett Berlin legfontosabb képzőművészeti eseménysorozatával, a Berlini Biennaléval.

MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok