2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Budapesti látkép angol szemmel

2010. február 4.
Andrew Gifford napjaink egyik legjelentősebb és legizgalmasabb brit kortárs művésze Budapest című kiállítását tekinthetik meg a londoni műkedvelők február 3. és 28. között a John Martin Galériában.
A tárlat főként Budapest egyik leglátványosabb épületére, az Országházra koncentrál, de a Várnegyed nyújtotta kilátás, a Lánchíd is visszatérő témák.
 
"Jó lenne visszamenni és Budapest egy másik arcát is megfesteni, a nagy betonházakat, a külvárost, nemcsak azt, amit a turista szeme lát. Szeretem Budapestet, azt hiszem mindenkinek kellene, hogy legyen egy magyar barátja!"
 
Budapesti látkép angol szemmel
 
Andrew Gifford 1970-ben született és az első diplomáját képzőművészetből a newcastle-i Tyne Univerity-n szerezte meg. A fények festője munkáiban legfőképp a fények és az atmoszféra változó hatásait vizsgálja olyan, az angol tájfestészetben szokatlan helyeken, mint például az észak-Angliai ipari városok, a londoni vasúti sínek vagy éppen a Teréz-körút. Utazásai kimeríthetetlen témával szolgálnak számára, felfedezi az idegenben az ismerőst és festményein rögzíti azokat az apró illetve rendhagyó szépségeket, amelyeken az utcán sétálva talán átsiklana tekintetünk. Festmény sorozataiban is a fények változását örökíti meg: újabb és újabb fényviszonyban, napszakban látjuk ugyanazt a tájat, városrészletet.
 
A kiállítás a Londoni Magyar Kulturális Központ közreműködésével jött létre.
 
További információ: www.jmlondon.com
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok