2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Nagy sikerrel zárult a "Teamtalk - Chatangoljunk" vetélkedő

2004. december 9.
Az Oktatási Minisztérium, a British Council és az angol BBC Prime televíziós csatorna 2004 őszén országos retorikaversenyt indított angolul tanuló középiskolás diákok részére.

A 2004. szeptembertől decemberig tartó versenyben középiskolás diákok mérhették össze szóbeli angol tudásukat, kommunikációs képességüket.

A versenyre mintegy 130 iskolából közel 180 hat fős csapat jelentkezett.

A helyi versenyek, regionális elődöntők és regionális döntő után kilenc csapat jutott be a verseny lezárását jelentő nemzeti döntőbe, ami 2004. december 3-án került megrendezésre a Millenáris Parkban.

A csapatoknak a következő feladatokban kellett helytállni:
  • Monológ egy tetszőlegesen választott angol nyelvű szövegből
  • Vita egy meghatározott téma alapján a csapat két tagja között
  • Interjú Jamie Winchester ír származású énekes és dalszövegíróval
A díjkiosztó előtt a Merlin Színház művészei interaktív játékkal szórakoztatták a közönséget, a verseny szüneteiben pedig apróbb ajándékokat lehetett nyerni a British Council kvízjátékában.

A zsűrinek hosszas töprengés után sikerült kiválasztania a győztest: A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium csapatát.

A nyertesek fődíja egy kéthetes angol nyelvtanfolyam Nagy-Britanniában a csapat hat tagja és felkészítő tanáruk számára 2005 tavaszán.

A BBC Prime-tól átvehettek egy serleget is a következő felirattal: "Young English Speakers of the Year Award in Partnership with the Hungarian Minisrty of Education and the British Council".

Az Oktatási Minisztérium részéről Magyar Bálint oktatási miniszter könyvutalványt, a BBC Prime részéről Wayne Dunsford csatorna-igazgató pulóvereket, pólókat, baseball sapkákat, hátizsákokat, a British Council részéről Jim MacGrath igazgató táskákat, rádiókat, bögréket, pólókat adott át a döntőben résztvevő kilenc csapat tagjainak.

Gratulálunk a csapatoknak és köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a "Teamtalk - Chatangoljunk" versenyben!
 

Budapest, 2004. december 8.

 
 
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok