2024. április 18.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Pályázati felhívás a párizsi, varsói és bukaresti Zene Ünnepén való részvételre

2010. március 23.
A Párizsi Magyar Intézet (PMI) 4 évvel ezelőtt írta ki először a koncertlehetőséget nyújtó pályázatot a Zene Ünnepe alkalmából. A kezdeményezéshez minden évben egyre több - tavaly már öt másik - külföldi magyar intézet csatlakozott. Hozzájuk az évek során mintegy 500 együttes nyújtott be pályázatot. A nehéz gazdasági körülmények megtörték a növekedés ívét, de a bukaresti, a párizsi és a varsói intézet 2010-ben is kiáll a program mellett. Idén először a Pankkk (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) szakmai támogatásával, amelynek megújult honlapján pályázhatnak a zenekarok április 27-éig.
 
A bukaresti, a párizsi és a varsói magyar intézet olyan együttesek jelentkezését várja, akik szívesen képviselik hazánkat a kárpát-medencei népzene gyökereiből táplálkozó, de a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal, és ambíciójuk együttműködni francia, lengyel és román szervezőkkel, művészekkel, valamint öntevékenyen keresik a kapcsolatokat jövőbeni külföldi megjelenéseik számára. A beküldendő hanganyagok alapján a szervezők helyszínenként 1-3 együttest választanak ki és hívnak meg Európa három fővárosba.
 
A nyertes együttesek 2010. június 21-én, a Zene Ünnepén különleges kulturális helyszíneken léphetnek fel. Párizsban például az egyik legnagyobb nyári művészeti fesztivál, a Foire-Saint Germain színpadán mutatkozhatnak be a francia közönségnek. Az intézethez közeli Saint-Sulpice téren 33. alkalommal rendezik meg a hathetes kultúrmustrát, amelyet többek között százezer példányban terjesztett ingyenes műsorfüzet és a helyi buszjáratokon osztogatott programajánlók hirdetnek majd, feltüntetve természetesen a magyar koncerteket is. A PMI a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programot is népszerűsíteni kívánja a Zene Ünnepe alkalmából. Ezért a fellépésre a párizsi Goethe Intézettel és a török nagykövetséggel együttműködésben egy német és egy török együttes is meghívást kapott, hiszen 2010 két másik európai kulturális fővárosa a németországi Essen és a törökországi Isztanbul. Varsó belvárosában egy nemrég épült, ezer főt befogadó amfiteátrumban léphet fel a kiválasztott együttes, Bukarestben pedig - ahol a népes a francia közösségnek hála legalább akkora ünnep a Zene Ünnepe, mint hazájában, Franciaországban - a nemrég felavatott Bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvara alakul át ideiglenes koncertteremmé.
 
A Zene Ünnepi kiírás konstrukciója elüt az egyéb pályázatoktól, hiszen itt a tiszteletdíj helyett a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét kínálják a magyar intézetek a jelentkezőknek. A kiírók szándéka, hogy több magyar zenekarnak legyen lehetősége külföldi bemutatkozásra. A pályázat célja a Zene Ünnepén való egyszeri fellépésen túl az, hogy a kiutazó zenekarok a kint töltött maximum 6 nap alatt saját csatornáikon elindulva, önállóan megszervezhessék következő koncertjeiket, turnéikat. Az intézetek biztosítják a zenekarok kiutazását és elszállásolását, helyismerethez kötött információkkal segítik őket a további koncertek szervezésében, valamint vállalják a fellépő zenekarok anyagainak eljuttatását az adott ország sajtójához.
 
A pályázatokat elektronikus úton lehet beadni a www.pankkk.hu címen található utasításoknak megfelelően. Bővebb információ az info@pankkk.hu, vagy a zeneunnepe@instituthongrois.fr e-mail címen kérhető.
 
A pályázat leadásának határideje: 2010. április 27. éjfél.
 
A Zene Ünnepe
A Zene Ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban. Jack Lang, az akkori francia kulturális miniszter felkarolta a kezdeményezést. Azóta is minden évben, az összes francia településen legalább egy koncerttel vagy utcabállal megemlékeznek a zenéről ezen a napon. Európai méretűvé 1985-től vált az ünnep, azóta a kontinens számos országában rendeznek koncertsorozatokat és teremtenek igazi fesztiválhangulatot minden év június 21-én. A mára nemzetközivé vált rendezvény gondolata akkor is, most is ugyanaz: kicsiknek és nagyoknak, szegényeknek és gazdagoknak egyaránt ingyenessé és ezáltal elérhetővé tenni a zenét.
 
Párizsi Magyar Intézet
 
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok