2012. február 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez a cikk több mint 2 éve keletkezett.
A benne szereplő információk megjelenése idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008

2009. április 6.
Az európai év uniós és hazai szintű céljai
A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 (European Year of Intercultural Dialogue 2008 - EYID) célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kultúrák közötti párbeszédre és előmozdítsa a dialógust. További cél volt, hogy elősegítse - elsősorban a fiatalok körében - egymás kölcsönös megértését, közelebb hozza egymáshoz Európa polgárait, az Európában élő népek kulturális sokféleségén keresztül hirdesse az európaiság eszméjét, és törekedjen az európai összetartozás érzésének megerősítésére.
A hazai prioritások illeszkedtek a fenti célokhoz, kiemelten fontos volt számunkra
  • a kulturális sokszínűség ünneplése, erős hangsúllyal az új európai uniós (és nem EU-tag) szomszédainkon és a magyarországi kisebbségi kultúrákon;
  • a kulturális, oktatási szervezetek, fiatalok bátorítása arra, hogy részt vegyenek európai programokban, hálózatokban, és fejlesszék fogékonyságukat az eltérő kultúrák iránt (azaz interkulturális kompetenciájukat).
A hazai végrehajtás főbb állomásai voltak:
  1. A 2007 júniusában meghirdetett ötletpályázat.
  2. Az OKM által szervezett, 2008. január 10-én tartott nyitóesemény-sajtótájékoztató.
  3. "A kultúrák közötti párbeszéd európai éve - 2008" című ingyenes, 38 oldalas tájékoztató kiadvány.
  4. Száz egyperces interjú, videóklip - az internetről letölthető miniinterjúk ismert magyar művészekkel, sportolókkal, kulturális szakemberekkel az interkulturális párbeszédről.
  5. "Nemzetközi kulturális projektek menedzselése" - konferencia és képzés 2008 áprilisában
  6. Egyéb konferenciák, ahol kiemelten mutathattuk be az EYID kezdeményezést:
    • Kultúrák közötti párbeszéd az Egész életen át tartó tanulás programban című konferencia (TEMPUS Közalapítvány szervezésében)
    • Együtt-sokfélén címmel a Külügyminisztérium által szervezett konferencia
  7. A "Párbeszéd éjszakája" - 2008. május 22.
  8. "A Másik" című- kiállítás, DVD és múzeumpedagógiai programok gyerekeknek és fiataloknak.
  9. Interkulturális témájú linkek, könyvek, képzések összesítése és népszerűsítése oktatási és kulturális intézményekben.
  10. Karikatúrápályázat a kultúrák közötti párbeszéd témában.
  11. "mi-egy-más" mottóval pályázat meghirdetése a 14-20 éves korosztálynak.
  12. Az EYID magyarországi záróeseménye - 2008. december 12., Merlin Színház.
  13. Az év során zajló médiakampány.
  14. További tervek.
1. A 2007 júniusában meghirdetett meghirdetett ötletpályázat
Az ötletpályázaton körülbelül negyven, 2008-ban zajló, a kultúraközi párbeszédet előmozdító projekt (konferenciák, fesztiválok, kiállítások, oktatási projektek, nemzetiségi programok) került hivatalosan az év ernyője alá és további közel negyven használhatja az év logóját. A hivatalos programoknak a KultúrPont Iroda a Media Consulta magyar partnerével, a Prime Time Communications PR-ügynökséggel összefogva segít abban, hogy minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak.
Ízelítő a programokból:
  • ne World Project (Tilos Rádió): Egyéves programsorozat, mely bemutatja a világ kultúráinak sokszínűségét. Havonta szerveznek egy Tilos Rádió World Party-t, mely egy adott térség (pl. euro-mediterrán térség, Ausztrália stb.) zenéjét, kultúráját mutatja be; ehhez kapcsolódnak az adott nap rádióműsorai, stúdióbeszélgetései is. Az anyagot folyamatosan elérhetők a projekt honlapján.
  • A kóruszene szerepe és lehetőségei a kultúrák közötti párbeszédben és a megbékélésben: A rendezvény célja volt, hogy találkozási lehetőséget teremtsen a nemzetközi zenei szakértők, valamint a kisebbségi kulturális, etnikai és vallási meg nem értéstől szenvedő európai térségek karnagyainak, zenepedagógusainak és kórusainak. A műhelyfoglalkozások keretén belül a résztvevők megoszthatták egymással módszereiket, amelyek feloldják a csoportok és személyek közötti esetleges feszültségeket a zene sajátos eszközeinek segítségével. A részt vevő együttesek koncerteken adták elő nemzetiségük, vallásuk hagyományos és kortárs kóruszenéjét
  • "Naturally Youth" 12. Pécsi Nemzetközi Kultúrhét: Pécsi Nemzetközi Kultúrhét célja megértést ébreszteni és együttműködést generálni a fiatalok között, országhatárokon, térségeken, kultúrákon átívelve. Az esemény konferenciából, kirándulásokból, rekreációs és sporteseményekből, civil szervezeteket bevonó eseményekből, kiállításokból, és egy szabadtéri városi fesztiválból állt koncertekkel, parádéval színesítve.
2. Az OKM által szervezett, 2008. január 10-én tartott nyitóesemény-sajtótájékoztató
A sajtótájékoztatón az előbb említett ötletpályázaton kiválasztott kb. 40 projekt képviselői vettek részt, illetve ekkor mutatkoztak be (ilyen minőségükben) az év magyarországi nagykövetei is: a Kerekes Band együttes, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó.

3. A "Kultúrák közötti párbeszéd európai éve - 2008 című ingyenes, 38 oldalas tájékoztató kiadvány
A kiadvány ismerteti az európai év uniós és hazai szintű céljait, valamint a kultúrák közötti párbeszéd elősegítését ösztönző uniós kezdeményezésű programokat. Szerzők: Inkei Péter és Tóth Veronika, letölthető a www.kulturpont.hu/eyidkiadvany.php oldalról.

4. Száz egyperces interjú, videóklip
Gondolatébresztőnek szánt, az internetről letölthető miniinterjúk ismert magyar művészekkel, sportolókkal, kulturális szakemberekkel az interkulturális párbeszédről.

5. "Nemzetközi kulturális projektek menedzselése" - konferencia és képzés
A 2008. április 23-24-én tartott képzés konkrét célja az volt, hogy a projektek szervezői tisztában legyenek a témával, a fogalmakkal, nemzetközi szakemberekkel, jó példákkal találkozhassanak és hasznos tudást kapjanak az interkulturális projektek mibenlétéről és szervezéséről. A konferenciának biztosítania kellett, hogy a projektvezetők értsék az év céljait és a későbbiekben is képesek legyenek az év céljait tovább éltető projektek lebonyolítására. A konferencia nemzetközi előadói között volt Monica Urian de Sousa, a DGEAC Kultúra részlegének munkatársa.

6. Egyéb konferenciák, ahol kiemelten mutathattuk be az EYID kezdeményezést
  • A TEMPUS Közalapítvány szervezésében 2008. május 20-án zajlott Budapesten a Kultúrák közötti párbeszéd az Egész életen át tartó tanulás programban című konferencia
  • Együtt-sokfélén címmel 2008. május 9-én zajlott Budapesten a Külügyminisztérium által szervezett konferencia, mely Magyarország uniós csatlakozásának 4. évfordulója alkalmából a kulturális sokszínűség, az európai és nemzeti identitás kérdéseivel is foglalkozott.
7. A "Párbeszéd éjszakája" - 2008. május 22.
Az Anna Lindh Euro-mediterrán Alapítvány a Kultúrák Közötti Párbeszédért "1001 akció" című interkulturális párbeszédet és az euro-mediterrán együttműködést népszerűsítő kampánya keretében több rendezvény került megrendezésre hazánkban, amelyek az uniós év hazai programjának részeivé váltak. 2008. május 22-én mind a 37 euromed partnerországban párhuzamosan zajlottak események, Magyarországon ezen a napon nyílt a Művészettel a Diszkrimináció Ellen (MADE) című kiállítás, Euro-mediterrán kulturális est került megrendezésre, egy ifjúsági csereprogram képanyaga volt látható az aznap nyíló kiállításon, valamint börtönökben is zajlottak kulturális programok. (www.euromedalex.org)

8. "A Másik" című- kiállítás és múzeumpedagógiai programok gyerekek és fiatalok számára
2008. szeptember 26-án nyílt és 2009 áprilisáig látható a budapesti Néprajzi Múzeumban "A Másik" c. kiállítás. A kiállítás Claude Lévi-Strauss Faj és történelem című írására építve bemutatja, milyen más kultúrákkal találkozni, valamint rávilágít évezredes hiedelmekre. A színpadi eszközöket felhasználó kiállítás arra ösztönzi a látogatót, hogy felismerje az emberi kapcsolatok összetettségét. Etnográfiai gyűjtemények gazdagságából, korhű dokumentumokból, kortárs művészeti alkotásokból fényképek, filmek és számítógépes installációk, hangos interjúrészletek segítségével mutatja be, miként alakítottuk ki a történelem során mi, nyugatiak a Másik ábrázolását, illetve ők hogyan szemlélnek bennünket. A kiállítás az egymást követő termeken keresztül mutatja meg, miképpen tanulhatjuk meg magunkat kívülről szemlélve jobban elfogadni a Másikat és a különbözőséget. A kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai kiadványok és foglalkozások a különböző kultúrákról való gondolkodás bemutatásával nagy mértékben hozzájárul A kultúrák közötti párbeszéd európai éve uniós és hazai szintű célkitűzéseinek megvalósításához - elsősorban egymás (és önmagunk) jobb megértéséhez. A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások és a most készülő oktatási segédanyagként használható DVD hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok megvitathassák a párbeszéd különböző aspektusait, valamint a kiállítás fő témáit. (www.amasik.hu)

9. Interkulturális témájú linkek, könyvek, képzések összesítése és népszerűsítése oktatási és kulturális intézményekben
Elkészült külsős szakértők és a minsztériumi szakterületek bevonásával egy olyan összesítés, amely tartalmaz interkulturális párbeszédhez kapcsolódó irodalmat, oktatási segédanyagokat, linkeket, felsorol interkulturális témájú képzéseket - elsősorban pedagógusok számára, valamint a téma iránt érdeklődők számára is. A célunk e kezdeményezéssel az, hogy az oktatásban is elősegítsük az interkulturális párbeszéd előtérbe helyezését, az interkulturális kompetenciák fejlesztését. Az összesítést fel kívánjuk tenni a párbeszéd éve honlapjára, valamint szeretnénk minél szélesebb körben népszerűsíteni.

10. Karikatúra-pályázat a kultúrák közötti párbeszéd témában
A Magyar Kultúra Alapítvány által szervezett XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál 2008-as témája a Kultúrák párbeszéde volt - ehhez kapcsolódóan különdíjat ajánlottunk fel a legjobb ifjúsági témájú karikatúrának, a díj átadására 2008. november 6-án került sor.

11. "mi-egy-más" - pályázat fiataloknak
A fenti mottóval pályázatot hirdettünk középiskolások körében: fotó, filmek, plakátok az interkulturális párbeszédről - novemberi beadási határidővel. A pályázattal a célunk az volt, hogy a 14-20 év közötti fiatalok számára lehetőséget biztosítsunk arra, hogy alkotásaikkal kifejezzék saját gondolataikat, tapasztalataikat, érzéseiket az interkulturális párbeszéd kapcsán.

12. Az EYID magyarországi záróeseménye
2008. december 12-én tartottuk A kultúrák közötti párbeszéd európai éve kezdeményezés magyarországi záróeseményét, melyen beszámoltunk a sajtó munkatársainak az év történéseiről, átadtuk a "mi-egy-más" alkotáspályázat díjait, illetve ekkor tartottuk a One World Project záró-partyját is.

13. Az év során zajló médiakampány
  • A fentebb említett egyperces videók: www.youtube.com/kulturpont,
  • A videók szerkesztett változatát sugározta az MTV Europe Magyarország és a Spektrum televízió Magyarországon 2008 folyamán,
  • A kisfilmekből összevágott 1 perces szpot a budapesti art-mozik vetítései előtt volt látható 2008 júniusában,
  • Az év eseményeihez kapcsolódóan minden hónapban kiadtunk egy sajtóközleményt, amely az adott hónap rendezvényeiről tájékoztatta a média képviselőit. Közvetlen kapcsolatot biztosítottunk az újságíróknak és a szerkesztőknek az egyes projektek szervezőihez, vezetőihez, akikkel számos interjú készült rádióban és televízióban egyaránt. Folyamatosan jelentek meg cikkek a nyomtatott és elektronikus sajtóban.
14. További tervek
2009-ben is szeretnénk folytatni a kultúraközi párbeszéddel kapcsolatos tevékenységet. Elkészült egy párbeszédre irányuló televíziós műsor "Párbeszédek egyeteme" címmel, amely a Duna Televízión látható, pedagógusképzést szervezünk párbeszéd és interkulturalitás témában, valamint készülőben van egy oktatási segédanyagként használható DVD.

Honlap
A kultúrák közötti párbeszéd európai évéről bővebben a www.parbeszed2008.eu honlapon olvashatnak magyar nyelven, illetőleg a www.interculturaldialogue2008.eu honlapon az EU 23 hivatalos nyelvén.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok