2023. június 1.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Magyar zene és képzőművészet Bulgáriában

A Kodály Zoltán-emlékévben a Szófiai Magyar Kulturális Intézet legfontosabb zenei programjainak többsége formabontó vagy hagyományosabb módon egyaránt a tudós zeneszerző örökségéhez kapcsolódott - mondta el az MTI-nek Arató György, az intézet igazgatója.
2007. december 28.

Az OKM év végi összegzése: kulturális diplomácia

A kulturális országkép-formálás tekintetében kiemelkedően sikeres évet zárt az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007-ben, mivel két kulturális évadot is rendezett külföldön. A szeptember óta zajló kínai Magyar Kulturális Évad eredményessége meghaladja a várakozásokat, és a németországi kulturális évad, az Ungarischer Akzent is pozitívan zárult. A több intézet összevonásával 2007-ben létrehozott Balassi Intézet a kulturális diplomácia központi szerveként eredményesen működik. Ebben az évben kinevezték az első öt kulturális és oktatási szakdiplomatát és átadták az első Magyar Kultúra Követe címeket.
2007. december 27.

Kodály-emlékkoncerttel zárta az évet a londoni Magyar Kulturális Központ

Nagy sikerrel zárta a 2007-es évadot a londoni Magyar Kulturális Központ. Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett Karácsonyi koncertjén ugyanis a brit és az angliai magyar diplomácia és művészeti élet jelentős képviselői vettek részt a Leighton House Múzeumban.
2007. december 20.

Magyar Kulturális Napok Chandigarhban

chandigarh_071219.jpg
Az indiai Chandigarh városában 2007. december 12. és 17. között nagy sikerű kulturális programsorozatot rendezett a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ.
2007. december 19.

Pavlovits Dávid gitárkoncertje Moszkvában

pavlovits_071218_01.jpg
2007. december 13-án Pavlovits Dávid adott felejthetetlen gitárkoncertet a moszkvai Magyar Kulturális Központ Tükörtermében.
2007. december 18.

Kurtág, Eötvös, Ligeti, Bartók a húzónevek a 2009-es amerikai magyar kulturális évadban

Négy zeneszerzőt, Kurtág Györgyöt, Eötvös Pétert, Ligeti Györgyöt és Bartók Bélát említette a 2009-es amerikai magyar kulturális évad húzóneveiként Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője az MTI-nek adott washingtoni interjújában.
2007. december 17.

Elismerés a legjobb Erasmus koordinátoroknak

Fotó: Gordon Eszter
Az Erasmus program magyarországi működésének 10. évfordulója alkalmából az oktatási és kulturális miniszter díjjal ismerte el a felsőoktatási intézmények legjobb Erasmus koordinátorainak munkáját. A "Kiváló Erasmus Koordinátor" díjakat Bogyay Katalin, az OKM nemzetközi szakállamtitkára adta át.
2007. december 13.

Októberi Tükör - megjelent a Magyarok Angliai Országos Szövetségének évkönyve

Az egy éve megszűnt folyóirat újra az olvasók kezében - ezúttal könyv formájában.
2007. december 13.

Átadták a Budapesti Román Kulturális Intézet szegedi fiókintézetét

Megnyílt Szegeden a Budapesti Román Kulturális Intézet fiókintézete; a román kultúra magyarországi megismertetését szolgáló intézményt Adrian Cioroianu román külügyminiszter és Bogyay Katalin, a kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára adta át szerdán a Tisza-parti városban.
2007. december 12.

Nagy sikerű Kodály-koncertek Indiában

Magyar-francia ünnepi koncerttel érkezett el a csúcspontjához az idén októberben elindított, három hónapos Kodály Fesztivál Indiában.
2007. december 12.

Schneider Márta olasz állami kitüntetést kapott

Fotó: Gordon Eszter
Schneider Márta kulturális szakállamtitkárt a két ország közötti kulturális kapcsolatok megerősítése terén elért sok éves eredményeiért az olasz elnök, Giorgio Napolitano az Olasz Köztársasági Érdemrend Tiszti Fokozatával tünteti ki.
2007. december 12.

Kodály Zoltánra emlékezik Észtország

Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású hangversenyt a Tallinni Magyar Intézet.
2007. december 12.

Luc Tuymans kiállítása Budapesten

2007. december 14-én nyílik Luc Tuymans kortárs belga festő kiállítása a budapesti Műcsarnokban.
2007. december 11.

Román Kulturális Intézet Szegeden is

2007. december 12-én megnyitják a Román Kulturális Intézet szegedi fiókintézményét.
2007. december 11.

Fennállásának 3. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet

Az eseményt a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertje tette emlékezetessé. A fiatal, tehetséges zenészek fellépése nagyszámú belga közönséget is vonzott. A pénteki rendezvény egy nyugat-európai koncertkörút harmadik állomása volt, melyet két hollandiai koncert követett.
2007. december 10.

Kodály kórusok nemzetközi fesztiválja Galántán

Háromnapos rendezvénysorozattal, a Kodály Kórusok IV. Nemzetközi találkozójával zárult a Kodály emlékév a hét végén a Felvidéken, a mátyusföldi Galántán, ahol a 125 éve született zeneszerző - emlékiratai szerint - a legszebb gyermekéveit töltötte.
2007. december 10.

Élénk kulturális élet a Moszkvai Magyar Kulturális Központban

Az év vége közeledtével tovább folytatódik a moszkvai intézet színes programsorozata.
2007. december 7.

A Balassi Intézet együttműködése az eszéki magyar művelődési központtal

A Balassi Intézet 2010-ig szóló oktatatási, kulturális és tudományos együttműködési megállapodást kötött az eszéki magyar oktatási és művelődési központtal pénteken Budapesten.
2007. december 7.

Egri csillagok - bemutatták a kínai kiadást

Először jelent meg kínai nyelven Gárdonyi Géza Egri csillagok című műve; a kötetet a fordító jelenlétében csütörtökön mutatták be az egri várban.
2007. december 7.

Magyar-orosz kulturális megbeszélés

Hiller István oktatási és kulturális miniszter hivatalában fogadta Andrej Buszigin orosz kulturális és tömegkommunikációs miniszter-helyettest 2007. december 6-án, csütörtökön, pénteken pedig Furszenko Andrej Alekszandrovics oktatási miniszterrel folytat megbeszélést a Parlamentben. A találkozókra a magyar-orosz kormányközi konzultáció keretében kerül sor.
2007. december 7.

Herendi Gábor filmrendező Londonban

A londoni Magyar Kulturális Központ ez évi utolsó Film Klubjában Herendi Gábor Lora című moziját mutatta be. A rendező-producer ebből az alkalomból a brit fővárosba látogatott, és a vetítés után Takács Ildikó Katalinnal, az intézet igazgatójával beszélgetett filmjeiről, eddigi sikereiről és a jövőre vonatkozó terveiről.
2007. december 5.

Magyar Művészek a londoni The Fat Badger-ben

Takács Ildikó Katalin, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója nyitja meg ma este 6 órakor Csiszér Zsuzsi, Herman Levente és Raymonde Phillips közös kiállítását a Notting Hill-i The Fat Badger Galériában.
2007. december 5.

Magyarország és a Mediciek - a Reneszánsz Év római nyitánya

A Római Magyar Akadémia 2007. december 4-én a Magyarország és a Mediciek a 15. században címmel kulturális és tudományos napot rendezett - mintegy olaszországi felvezetéseként a magyarországi Reneszánsz Év 2008 eseménysorozatának.
2007. december 4.

A kultúrák közötti párbeszéd éve kezdődik az EU-ban

A kultúrák közötti párbeszéd évét tartják jövőre az Európai Unióban, az ehhez kapcsolódó brüsszeli kommunikációs kampány jelmondata "Együtt a sokféleségben" - jelentette be keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Ján Figel, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, képzésért és ifjúságért felelős tagja.
2007. december 4.

A jazz színei Párizsban

A hétvégén ért véget Párizsban a csaknem kéthetes 5. Jazzycolors Fesztivál Daniel Humair svájci-francia dobos védnökségével és magyar fesztiváligazgatóval, 14 párizsi kulturális intézet - a cseh, az észt, a finn, a japán, a katalán, a koreai, a lengyel, a litván, a magyar, a román, a svájci, a svéd, a szerb és a szlovák centrum - társszervezésében.
2007. december 4.

2007 ősze - a magyar könyv ünnepe Moszkvában

2007 ősze igazi ünnepe lett a magyar könyvnek Oroszországban. Ezen az őszön a Magyar Kulturális Központ három nagy könyvfesztiválon is részt vett. A III. BibliObraz (KönyvKép) Könyvfesztivál és az I. Krasznojarszki Könyvkultúra Vásár után a 9. non/fiction Nemzetközi Könyvvásár zárta a sort, amelyet november 28. és december 2. között rendeztek meg a Központi Művészházban, Moszkvában.
2007. december 4.

A brüsszeli magyar intézmények összefogása a budapesti gyermekkórházak beteg gyerekeiért

A Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére az idei brüsszeli Mikulás ünnepségekről nem távozik üres kézzel a Mikulás - szívbeteg magyar gyerekeknek küldenek ajándékokat a belgiumi gyerekek.
2007. december 3.

Német lapok a Collegium Hungaricum új épületéről

berlin_071203.jpg
"Visszatérés immár a jövő helyszínére" címmel számolt be hétfőn a német Süddeutsche Zeitung a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum új épületének az elmúlt hét végén történt átadásáról.
2007. december 3.

Hiller István felavatta az új berlini magyar kulturális intézetet

A magyar kormány nevében Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken este hivatalosan is felavatta a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum új épületét.
2007. november 30.

Hiller István megnyitotta az új magyar kulturális intézetet Berlinben

berlin_collegium_hungaricum_071130_01.jpg
Nemcsak új házat, hanem ennél többet, új otthont kaptak a német-magyar kulturális kapcsolatok - hangoztatta pénteken Berlinben Hiller István oktatási és kulturális miniszter, megnyitva a magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum (CH) új épületét a főváros központjában.
2007. november 30.

József Attila könyvbemutató a Litea Könyvszalonban

A Litea könyvesboltban december 3-án bemutatják József Attila Írországban megjelent válogatás-kötetét, valamint a verseket fordító Bill Tinley "Mindentakarás" című könyvét.
2007. november 30.

Bogyay Katalin kulturális és oktatási kapcsolatok lehetőségeiről tárgyal Amszterdamban

A magyar-holland kulturális és oktatási kapcsolatokról tartanak kerekasztal beszélgetést Bogyay Katalin szakállamtitkárának részvételével 2007. november 30-án a hollandiai Magyar Nagykövetségen. A szakállamtitkár két napos amszterdami látogatása során a holland nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok lehetőségeiről folytat tárgyalásokat, illetve 29-én részt vett az Erasmus-díj átadásán és az azt követő fogadáson, melyet Beatrix királynő adott.
2007. november 30.

Újjászületett a berlini Collegium Hungaricum

Valóságos történelmi kör zárul le azzal, hogy péntektől új helyre költözik berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum (CH): 63 év után után visszatér régi lakóhelyére, a német főváros szívébe, a Humboldt Egyetem és a Gorkij Színház mögötti Dorotheenstrasse 12 szám alá.
2007. november 29.

Sikeres tárgyalás a szlovák-magyar kulturális együttműködésről

Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár és Jozef Augustín Lang, a szlovák Kulturális Minisztérium államtitkára vezetésével zajlott november 28-án a két állam Kulturális és Sajtó ügyekkel foglalkozó Vegyes Bizottságának VII. ülése Pozsonyban.
2007. november 29.

Egyéves a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális koordinációs iroda

sepsiszentgyorgy_071129_01.jpg
Több mint száz rendezvény - kiállítás, koncert, előadás - jelzi a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának egy éves tevékenységét - mondta szerdán az MTI-nek Hadnagy Miklós, a Sepsiszentgyörgyön működő intézmény igazgatója, aki újabb látványos fotókiállítással szeretné hangulatossá tenni ezt a "születésnapot".
2007. november 28.

Debreceni alkotók Strasbourgban

Izzó színek, tüzes formák címmel nyílik kiállítás a strasbourgi Marc Bloch Egyetem Magyar Tanszékén november 28-án 17 órakor.
2007. november 28.

Kulturális bizottság - tájékoztató a nemzetközi kulturális kapcsolatokról

A Kínában zajló Magyar Kulturális Évadról és a kultúrák közötti párbeszéd 2008-as európai évéről tartott többek között beszámolót Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.
2007. november 27.

Mozikiállítás a Tallinni Magyar Intézetben

A fővárosi mozik történetét felidéző, korábban az Ernst Múzeumban látható, fényképekkel, tervrajzokkal, berendezési tárgyakkal illusztrált kiállítással találkozhatnak az érdeklődők a Tallinni Magyar Intézetben. A tárgyak a régmúlt budapesti "moziváros" hangulatát idézik, lehetőséget adva a nosztalgiára, emlékezésre.
2007. november 27.

Fluxus East kiállítás Vilniusban

A közép-kelet-európai fluxus kapcsolatokat feltérképező, nagyszabású kiállítás nyílik november 30-án Vilniusban. A vilniusi Contemporary Art Center a vándorkiállítás második állomása, az összeállítás először 2007. szeptemberében Berlinben mutatkozott be, a litván fővárost pedig további helyszínek követik, Krakkó és Budapest.
2007. november 27.

Kodály-koncert Szófiában

A szófiai Magyar Kulturális Intézet november 28-án (szerdán) este a Bulgária Hangversenyteremben rendezi meg Venceszláv Nikolov csellóművész Kodály-hangversenyét.
2007. november 23.

"Szólt az ember" - Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben

A két művész több mint két évtizede járja Magyarországot ezzel az összeállítással, de ezúttal a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet ad otthont az irodalmi estnek december 4-én. A BMKI ezzel az eseménnyel József Attila halálának 70. évfordulójáról kíván megemlékezni.
2007. november 22.

Bogyay Katalin Londonban

Bogyay Katalin, az OKM szakállamtitkára november 22. és 25. között zajló hivatalos londoni útján a brit kulturális élet számos képviselőjével találkozik.
2007. november 22.

Hiller István kínai látogatásának sajtóvisszhangja

Kína jelentős hagyományos és on-line sajtóorgánumai adtak hírt Hiller István oktatási és kulturális miniszter novemberi látogatásáról.
2007. november 21.

Magyar-észt kulturális munkaterv

Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár és Siim Sukles, az észt Kulturális Minisztérium közigazgatási államtitkára látta el kézjegyével 2007. november 21-én Tallinnban azt a dokumentumot, amely újabb három évre biztosítja a magyar-észt kulturális minisztériumi együttműködés kereteit.
2007. november 21.

V. Tartui Magyar Filmnapok

Idén ötödik alkalommal rendezi meg a HEEMP a Tartui Magyar Filmnapokat, a helyszín a SADAMATEATER, időpontja 2007. november 23-24. Az esemény társszervezője és támogatója a Tallinni Magyar Intézet.
2007. november 19.

Kínai szakembereket várnak a Magyar Filmszemlére

Kínai szakembereket és művészeket hívott meg Magyarország a jövő évi Magyar Filmszemlére, viszonzásul várhatóan magyar filmeket is vetítenek majd a sanghaji nemzetközi filmfesztiválon - mondta Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára szombaton Sanghajban.
2007. november 17.

Petőfi sanghaji szobrát koszorúzta meg Hiller István

Sanghaj, 2007. november 17. Hiller István oktatási és kulturális miniszter koszorúz a Magyar Évad alkalmából felállított Petőfi-szobornál a Lu Hszün parkban. MTI Fotó: Soós Lajos
Petőfi Sándor költő Sanghajban álló szobrát koszorúzta meg Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton, a Szabadság, szerelem elnevezésű kínai Magyar Kulturális Évad keretében.
2007. november 17.

Thököly Emlékház nyílik a törökországi Izmírben jövő szeptemberben

thokoly_071116_01.jpg
Erről írt alá megállapodást Ibrahim Karaosmanoglu Izmír főpolgármestere és Szikossy Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. Az ünnepélyes aláíráson részt vett Schneider Márta, az OKM szakállamtitkára.
2007. november 16.

Miniszteri elismerés a vajdasági könyvkiadónak

forum_071116.jpg
November 15-én, az újvidéki Forum Könyvkiadó megalapításának 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Lakatos Mihály főtanácsos átadta Németh Ferencnek, a kiadó igazgatójának, a Dr. Hiller István miniszter úr által a Forum Könyvkiadó részére kiállított miniszteri elismerő oklevelet.
2007. november 16.

Kínai kulturális évad lesz jövőre Magyarországon

Fotó: Gordon Eszter
A jövő évben kínai kulturális évad lesz Magyarországon - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter, miután szerdán megbeszélést folytatott Szun Csia-cseng (Sun Jiazheng) kínai kulturális miniszterrel Pekingben.
2007. november 15.

Magyar-kínai könyvkiállítás nyílt Pekingben

Kínaira fordított magyar kötetekből nyílt kiállítás Szavak hídján át címmel a pekingi Nemzeti Könyvtárban a kínai Magyar Kulturális Évad keretében csütörtökön.
2007. november 15.

"Kertész és Kornai már Szibériában van": magyar megjelenés az I. Krasznojarszki Könyvkultúra Vásáron

Kornai János: A gondolat erejével című "rendhagyó önéletrajzának" frissen megjelent orosz kiadását is bemutatta Székely Árpád nagykövet az I. Krasznojarszki Könyvkultúra Vásár (2007. november 7-11.) megnyitó ünnepségén, amelyet a Krasznojarszki Terület és a Mihail Prohorov Alapítvány támogatásával rendeztek meg a Magyarországtól közel 8 órányi repülőútra és 4 időzónányi távolságra lévő szibériai nagyvárosban.
2007. november 14.

Pekingben megkezdődött a Magyar Filmhét

Fotó: Gordon Eszter
Szabó István Csodálatos Júlia című filmjével kezdődött meg kedden Pekingben a Magyar Filmhét, amelynek keretében öt nap alatt kilenc magyar alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők.
2007. november 13.

Hiller István pekingi előadása

Peking, 2007. november 13. Hiller István oktatási és kulturális miniszter előadást tart a hallgatók részére a Pekingi Egyetemen a magyar oktatáspolitikáról. Fotó: Gordon Eszter
A magyarországi felsőoktatásról tartott előadást Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Pekingi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó hallgatói előtt kedden.
2007. november 13.

Sebestyén Márta Kínában

Fotó: Gordon Eszter
Sebestyén Márta "Csak tiszta forrásból" címmel 2007 november elején koncertet adott Sanghajban.
2007. november 13.

Magyar operett Sanghajban

Fotó: Gordon Eszter
A Budapesti Operettszínház operett-társulata is fellép a Kínai Magyar Kulturális Évad sanghaji programsorozatában 2007 novemberében.
2007. november 13.

Emberi himnusz - balettelőadás Sanghajban

Balett-előadást tart 2007. november 15-én és 16-án Sanghajban a Magyar Nemzeti Balett és Magyar Fesztiválbalett a Kínai Magyar Kulturális Évad keretében.
2007. november 13.

A Szakcsi-Vukán duó Kínában koncertezett

Fotó: Gordon Eszter
2007 novemberében "Zongora-párbeszéd" címmel jazzkoncertet adott Kínában Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György.
2007. november 13.

A Honvéd Kórus Sanghajban

Fotó: Gordon Eszter
A Honvéd Férfikar is fellépett a Kínai Magyar Kulturális Évad sanghaji programsorozatán, 2007. november 11-én.
2007. november 13.

A Magyar Évad sanghaji programjai a sanghaji sajtóban

A Shanghai Daily napilap terjedelmes ajánlót közöl a Magyar Évad sanghaji programjaihoz kapcsolódva.
2007. november 13.

Hiller István miniszter Kínába utazott

Több kétoldalú megbeszélést is folytat Hiller István miniszter Kínában, ahova hétfőn utazott egyhetes látogatásra.
2007. november 12.

Az Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács következő ülése

November 15-én és 16-án ülésezik legközelebb az Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács Brüsszelben.
2007. november 9.

V4 irodalmi antológia - könyvbemutató Szlovákiában

2007. november 8-án Pozsonyban is bemutatják A visegrádi országok irodalmi antológiája című kiadványt.
2007. november 8.

Észt-magyar lektori konferencia Budapesten

Észt-magyar lektori konferenciát szervez a Magyarországi Észt Intézet és a Balassi Intézet 2007. november 8-án és 9-én Budapesten.
2007. november 8.

Kínai Magyar Évad - sajtótájékoztató a Konfuciusz Intézetben

November 5-én sajtótájékoztatót tartottak az ELTE Kodály-termében. Az eseményen bemutatkozott a Konfuciusz Intézet, továbbá Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára ismertette a Kínai Magyar Kulturális Évad novemberi programjait.
2007. november 8.

Magyarországra látogat az UNESCO főtitkára

Hazánkba látogat Koichiro Matsuura, az UNESCO főtitkára, aki Budapesten, a III. Tudományos Világfórumon adja át a hét UNESCO tudományos díjat.
2007. november 7.

Hiller István Pro Cultura Hungarica díjat adott át John Nicholsnak, az Egyesült Királyság leköszönő budapesti nagykövetének

john_nichols_071106_01.jpg
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden hivatalában fogadta John Nicholst, az Egyesült Királyság leköszönő budapesti nagykövetét, akinek Pro Cultura Hungarica díjat adott át.
2007. november 6.

Beyond the horizon - Lóránt Attila fotói a Tallinni Botanikus Kertben

lorant_attila_071106.jpg
A Tallinni Magyar Intézet érdekes és nem mindennapi helyszínen, a Botanikus Kert Pálmaházában állítja ki Lóránt Attila magyar fotós, festő és író fényképeit az Andok és az Amazonas vidékének indián kultúrájáról.
2007. november 6.

Kevésbé gyakran oktatott idegen nyelvek Világ-Nyelv konferenciája

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007. november 24-én konferenciát szervez a Világ - Nyelv program keretében a kevésbé gyakran oktatott idegen nyelveket tanító nyelvtanárok számára.
2007. október 30.

Beszámoló a németországi magyar évadról a kulturális bizottságban

Egyértelműen sikeresnek tekinthető a németországi magyar kulturális évad - mondta Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke kedden az MTI-nek, miután a testület meghallgatta a rendezvénysorozatról szóló beszámolót.
2007. október 30.

Szabó Magda-regény kitüntetése Rómában

Szabó Magda Pilátus című regényének olasz nyelvű kiadása - amelyet az Einaudi Kiadó gondozott - megkapta az Anfora Centroeuropea nevű díjat, amelyet hétfőn este adtak át a Római Magyar Akadémián.
2007. október 30.

Magyar filmek Párizsban

Magyar filmfesztivál kezdődik november elsején a francia fővárosban. A Quartier Latin mozijában megrendezendő vetítéssorozat nyolc játékfilmet mutat be nyolc világhírű rövidfilm kíséretében. A Párizsi Magyar Intézet A forradalom arca című dokumentumfilmet tűzi műsorra a fesztivál keretében.
2007. október 29.

Magyar alelnök az UNESCO-bizottságban

Bogyay Katalin, az OKM nemzetközi szakállamtitkára az UNESCO 34. közgyűlésén a Kulturális Bizottság alelnökeként vett részt.
2007. október 29.

Csillag Pál kiállításai Észtországban

csp_071027_01.jpg
Csillag Pál kortárs táncosokról készített fotóiból nyílt kiállítás az észtországi Tartuban. A város színházának galériájában látható tárlatot november végéig tekinthetik meg az érdeklődők.
2007. október 27.

A "Szabadság Szerelem" teltházat vonzott Londonban

Nem hazudtolta meg a hazai közönségsikert Goda Krisztina Szabadság Szerelem című filmje, hiszen a londoni Magyar Kulturális Központ októberi Film Klubját egyedülálló érdeklődés fogadta.
2007. október 26.

Magyar Napok a brüsszeli komolyzenei életben

A BozarMusic és a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet közös szervezésében november 9. és 13. között Magyar Napokat tartanak a belga fővárosban. A programsorozat Bartók Béla, Hubay Jenő és Kodály Zoltán emlékének kíván tisztelegni.
2007. október 26.

Jubileumi emléknap a moszkvai Magyar Kulturális Központban

Méray Tibor: 13 nap.
Könyvbemutató, kiállítás, koncert: hármas rendezvénysorozattal emlékezik a moszkvai Magyar Kulturális Központ az 1956-os forradalomra, és mindazokra, akik az akkori Oroszországban a művészet nyelvén fejezték ki ellenállásukat a fennálló rendszerrel szemben.
2007. október 25.

A Sorbonne dísztermében emlékeznek Párizsban 1956-ra

Ismét különleges helyszínen és különleges programmal tiszteleg a Párizsi Magyar Intézet (PMI) 1956 emléke előtt abban a városban, ahol először állítottak síremléket forradalom hőseinek.
2007. október 23.

’56 bolgár szemmel

A szófiai Magyar Kulturális Intézet a fiatal bolgár értelmiség közkedvelt találkozóhelyén, a Vörös Házban emlékezik meg 1956 évfordulójáról.
2007. október 20.

Hiller István a kulturális sokszínűség fontosságát hangsúlyozta az UNESCO közgyűlésén

Az UNESCO-nak a kultúrák közti párbeszéd újraértelmezése és a kulturális sokszínűség megőrzése érdekében kifejtett munkáját támogatja Magyarország - hangsúlyozta pénteken Hiller István oktatási és kulturális miniszter az ENSZ párizsi székhelyű nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezetének 34. közgyűlésén magyarul elhangzott felszólalásában.
2007. október 20.

Bemutatják Brüsszelben Kornis Mihály: Kádár János utolsó beszéde című könyvét

A kortárs magyar irodalom egyik jeles képviselője, Kornis Mihály írói estjén beszél Kádár János utolsó beszédéről, az 1956-os eseményekről és az azt követő korszakról a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben.
2007. október 20.

Új kedvezmények lépnek életbe az állandó kiállítások ingyenessége helyett

Január 1-jétől megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, vagy változatlan marad. Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki budapesti tájékoztatóján azt is közölte, hogy 2008. január 1-jétől az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárait ugyanolyan kedvezmény illeti meg, mint a magyar állampolgárokat.
2007. október 18.

Magyar-litván kulturális együttműködési program

Fotó: Gordon Eszter
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Jonas Jučas litván kulturális miniszter Budapesten aláírta a két ország közötti Kulturális Együttműködési Programról szóló megállapodást.
2007. október 18.

A Vérrel és kötéllel című dokumentumfilmet vetítették a bécsi Collegium Hungaricumban

Az ötvenhatos forradalom évfordulójának közeledtével a Vérrel és kötéllel című dokumentumfilmet vetítették szerda este a bécsi Collegium Hungaricumban.
2007. október 18.

Száz éve született a Britannia alkotója

A első londoni magyar kulturális intézet igazgatójára emlékeznek Londonban. A Petőfi Irodalmi Múzeum után a londoni Magyar Kulturális Központ is bemutatja azt az emlékkiállítást, mely Buday György születésének 100. évfordulója alkalmából állt össze.
2007. október 18.

A Magyar Pavilon nyerte az 52. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále legjobb nemzeti pavilonjának járó Arany Oroszlán díjat

velence_071017_01.jpg
A Velencei Biennálék történetében idén először a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán díjat a Magyar Pavilon nyerte el Andreas Fogarasi Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) projektjével, Timár Katalin kurátor rendezésében.
2007. október 17.

Németországi Magyar Kulturális Évad - Ungarischer Akzent

2006. március 9-én vette kezdetét az Ungarischer Akzent - a Németországi Magyar Kulturális Évad. Azóta eltelt több mint másfél év, és az Évad a vége felé közeledik. Lezárása előtt azonban eljött az idő, hogy egy kicsit megálljunk és visszatekintsünk.
2007. október 17.

Ülésezik az Európa Tanács Kulturális Bizottsága Bureau-ja

2007. október 17. és 21. között tartja ülését az Európa Tanács Kulturális Bizottságának Bureau-ja. Az ülésen az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakértői is részt vesznek.
2007. október 17.

Tükörképek Szófiában

vajdahunyad_071016.jpg
A szófiai Magyar Kulturális Intézetben október 18-án nyílik meg Lugosi Lugo László és Nagy Balázs Tükörképek című fotókiállítása.
2007. október 16.

Nagy Csaba grafikusművész kiállítása a tallinni 5. Nemzetközi Impact Konferencián és a 14. Nemzetközi Grafikai Triennálén

nagy_csaba_071016.jpg
2007. október 17-20-ig a tallinni Észt Szépművészeti Múzeumban kerül megrendezésre az 5. Nemzetközi Impact Konferencia, amely egybeesik a 14. Tallinni Nemzetközi Grafikai Triennálé kezdetével. A konferencia keretében nyílik Nagy Csaba grafikusművész Kertek című kiállítása a Magyar Intézetben.
2007. október 16.

Román filmek az Urániában

Román Filmhetet rendeznek 2007. október 16. és 21. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2007. október 16.

Nemzetközi Nőegylet Budapesti Klubja - Magyar Nap

2007. október 15-én tartja általános konferenciáját a Nemzetközi Nőegylet Budapesti Klubja.
2007. október 15.

Női Diplomata Klub Budapesten

2007. október 16-án rendezik meg a Budapesti Női Diplomata Klub soron következő találkozóját, melyen Bogyay Katalin államtitkár tart előadást.
2007. október 15.

UNESCO-konferencia

Az UNESCO 34. konferenciája 2007. október 16. és november 3. között zajlik Párizsban.
2007. október 15.

Közös antológiát mutattak be a visegrádi négyek Pozsonyban

tablaval_071015.jpg
Közös antológiát mutattak be és az interkulturális párbeszéd erősítését szorgalmazták a visegrádi négyek országai - Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország - a négyek kulturális tárcavezetőinek, illetve helyetteseiknek pénteken befejeződött kétnapos pozsonyi találkozóján.
2007. október 14.

A Benkó Dixieland Band sikere Szófiában

A Benkó Dixieland Band nagysikerű koncertet adott a Bolgár zeneakadémia hangversenytermében, csütörtökön este.
2007. október 12.

A Fehér tenyér újabb fesztiválsikere

Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje nyerte a közönség díját a Kaunasi Nemzetközi Filmfesztiválon.
2007. október 11.

Az Ülü együttes képviseli Magyarországot az észtországi Rokonsági Napokon

Az észtországi Fennougria Alapítvány minden év októberének harmadik hetében megrendezi a Rokonsági Napokat, amelyen a finnugor népek kulturális, énekes, táncos programmal lépnek fel, vagy kiállítással jelentkeznek.
2007. október 11.

Figyelmet keltett Delhiben a magyar kutatókról és utazókról szóló kiállítás Indiában

Több indiai napilap is elismerő hangon számol be a Magyar kutatók és utazók Indiában című kiállításról és tudományos szemináriumról, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban a közelmúltban lezajlott indiai látogatása alatt.
2007. október 10.

Magyar galériákat mutat be a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet

brusszel_varfok_rozsda_071010.jpg
Folytatódik a BMKI magyar galériákat bemutató sorozata, most a Várfok Galéria művészeinek kiállítása látható Brüsszelben.
2007. október 10.

Moszkvai BibliObraz fesztivál

bibliobraz_071009_01.jpg
Ezúttal különösen gazdag magyar program várja az érdeklődőket, és egyebek közt három újra megjelent magyar könyvet is bemutatnak a III. BibliObraz nemzetközi iskolakönyvtári és könyvfesztiválon, amely kedden nyílt meg Moszkvában, a Kreml melletti Manyezs-kiállítóteremben.
2007. október 9.

"Keleten keresztül"

Az irodalmi rendezvénysorozat a magyar, a cseh, a lengyel, a bolgár, az orosz, a szerb modern és kortárs irodalmon keresztül mutatja be a "Kelet" egy-egy olvasatát. A "Keleten keresztül" programsorozata felolvasóestekből, író-olvasó találkozókból, kiállításokból, zenei rendezvényekből áll össze, melyek helyszínei Gironde megye könyvtárai könyvesboltjai és a bordeaux-i TNBA Színház.
2007. október 9.

Fehér éjszaka Párizsban Kodály Zoltánnal

Kodály Zoltánra emlékeztek Párizsban - zenével és tánccal. Borbély Mihály zenekara, a Borbély Műhely szaxofonnal, klarinéttal, tárogatóval, furulyával, kavallal, fujarával és okarinával már kijárta saját útját a Kárpát-medence zenei ösvényein - az elmúlt szombaton a Fehér éjszakában (Nuit Blanche) is utat vágott magának. Ezen az éjjelen (ahogy Magyarországon a Múzeumok éjszakáján), a Franciaországban működő kulturális közintézmények - önkéntes alapon - ingyen és nyújtott nyitva tartással várják a látogatókat. A Párizsi Magyar Intézet (PMI) is részt vett a rendezvénysorozatban.
2007. október 9.

Kodály emlékest Londonban

Teltházas emlékestet rendezett a londoni Magyar Kulturális Központ Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából.
2007. október 9.

Nagy siker a Magyar Kulturális Fesztivál Indiában

Nagy sikerrel zajlanak India öt nagyvárosában a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ által rendezett Magyar Kulturális Fesztivál eseményei. A Kodály Zoltán emlékének szentelt fesztivált október 3-án Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg.
2007. október 9.

"Három a magyar igazság": 3 "Nagy Könyv" oroszul - 3 nap alatt 15 magyar program Moszkvában

konyv_moszkva_071008.jpg
Bogyay Katalin államtitkár és Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója is részt vesz az október 9-én nyíló III. "BibliObraz" (KönyvKép) Könyvfesztiválon Moszkvában. A Ljudmila Putyina fővédnökségével zajló fesztiválon 21 ország, köztük Magyarország mutatkozik be.
2007. október 8.

Magyar kulturális fesztivált nyitott meg Újdelhiben Hiller István

December végéig tartó magyar kulturális fesztivált nyitott meg, és felsőoktatási hallgatói csereprogramokról tárgyalt az indiai fővárosban az oktatási és kulturális tárca vezetője.
2007. október 6.

USAquiz az interneten

Az interneten elkezdődött az USAquiz angol nyelvű vetélkedősorozat, melynek keretében középiskolás diákok versenyezhetnek egymással.
2007. október 5.

"Párizsi diák akarok lenni"

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) nemcsak kulturális, hanem oktatási képviselete is hazánknak: Collegium Hungaricum, s mint ilyen, egyik kiemelt célja, hogy minél több ösztöndíjas magyar diákot segítsen hozzá egyetemi tanulmányaik franciaországi folytatásához.
2007. október 4.

Elmélyülő együttműködés Alsó-Szászországgal

Bogyay Katalin szakállamtitkár és az Alsó-Szászországi Tartományi Kulturális Minisztérium képviseletében Hartmut Saager államtitkár az 1990. január 25-én aláírt Közös nyilatkozat szerinti együttműködés további elmélyítéséről állapodott meg 2007. október 3-án Budapesten.
2007. október 3.

Hiller-Schmied: szélesíteni kell az oktatási együttműködést az EU-ban

Az Európai Unión belüli oktatási és kulturális együttműködés bővítését szorgalmazta a magyar és az osztrák tárcavezető a Kurier című osztrák lap szerdai számában.
2007. október 3.

Megalakult a kulturális intézetek hálózatának magyarországi szervezete

Tizenkét, Magyarországon működő külföldi kulturális intézet kedden megalakította az európai kulturális intézetek hálózata (EUNIC) budapesti tagszervezetét.
2007. október 2.

Hiller István találkozott osztrák kollégájával

A novemberi osztrák-magyar kormányülés kulturális és oktatási témáit tekintette át kedd délelőtt Bécsben Hiller István osztrák kollégájával, Claudia Schmieddel.
2007. október 2.

Kodály-programokkal zárja az évet a brüsszeli kulturális intézet

Kodály Zoltánra emlékező programokat szervez az év hátralévő részében a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet - mondta Reményi Krisztina, az intézet Budapesten tárgyaló programigazgatója hétfőn.
2007. október 2.

Szezonnyitás Moszkvában

mockba_071001_01.jpg
Moszkvában szeptember 27-én este, Arató András fotóművész kiállításával nyitotta meg őszi szezonját a magyar kulturális központ.
2007. október 1.

Kínában turnézik a Budapesti Fesztiválzenekar

Hétfőtől két héten át Kínában vendégszerepel a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az ottani magyar kulturális évad keretében - mondta el a pénteki indulás előtt Fischer Iván zeneigazgató az MTI-nek.
2007. szeptember 28.

Filmek nőkről, nőktől - nőknek és férfiaknak

Dokumentumfilmek, művész filmek, romantikus filmek és filmdrámák. Mi a közös bennük? Mindegyik rendezője nő: az olasz Cristina Comencini, a német Margaretha von Trotta, a portugál Maria de Medeiros, a lengyel Agnieszka Holland és a magyar Kocsis Ágnes mutatják be filmjeiket szeptember 24-30. között Párizsban. Az egyhetes nemzetközi kulturális fesztiválhoz nem csak filmmel csatlakozott a Párizsi Magyar Intézet. Öt érdekes és izgalmas nőt mutat be, franciáknak és nem franciáknak, nőknek és férfiaknak.
2007. szeptember 28.

Román tehetségek bemutatkozása a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben

2007. október 2-án mutatkoznak be a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben a bukaresti zenei fesztivál győztesei.
2007. szeptember 28.

Magyar hírek Londonból

Arany János bárdjai egy walesi könyvtárban; Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézetének londoni tagszervezete; konferencia magyar tanulmányokról Nagy-Britanniában - a londoni Magyar Kulturális Központ rövidhírei.
2007. szeptember 28.

Kassai Kiadás

A Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete a 2007/2008-as évben kiemelt szerepet szeretne vállalni a kassai, és általában a kelet-szlovákiai kulturális élet felélénkítésében. Ez a régió ugyanis véleményük szerint nem csak gazdaságilag, hanem kulturális szempontból is hátrányos helyzetűnek tekinthető.
2007. szeptember 28.

A Nyelvek Európai Napja a Tallinni Magyar Intézetben

A Tallinni Magyar Intézet 2007. szeptember 26-án egész napos rendezvénnyel ünnepli meg a Nyelvek Európai Napját. Ezzel emlékezik meg a nyelvi sokszínűségről, valamint hívja fel a figyelmet az egész életen át tartó tanulás fontosságára és az iskolai nyelvtanulás jelentőségére.
2007. szeptember 26.

Nyelvek Európai Napja

2007. szeptember 26-án az Európa Tanács 48 tagállamában hetedik alkalommal ünneplik a Nyelvek Európai Napját. Az esemény az Európa Tanács kezdeményezésére indult el a Nyelvek Európai Évének 2001-es sikerét követően azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az egész életen át tartó nyelvtanulás fontosságára, valamint az iskolai nyelvtanulás jelentőségére.
2007. szeptember 25.

Magyar-spanyol államközi kulturális és oktatási együttműködés

Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár és D. Alfons Martinell Sempere, a spanyol Külügy-és Együttműködési Minisztérium főigazgatója a 2007-2010-es évekre szóló magyar-spanyol Oktatási, Kulturális és Tudományos Együttműködési Programot írt alá 2007. szeptember 25-én Budapesten.
2007. szeptember 25.

Nemzetközi konferencia Pécsett az élethosszig tartó tanulásról

2007. szeptember 23. és 25. között nemzetközi konferenciát szervez az egész életen át tartó tanulásról a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara. A konferencia hivatalos nyitóelőadását szeptember 24-én Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára tartja.
2007. szeptember 24.

Magyar delegáció a Nemzetközi Kultúrpolitikai Hálózat miniszteri találkozóján

Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár vezetésével 3 év után ismét utazott magyar delegáció a 10. jubileumi Nemzetközi Kultúrpolitikai Hálózat (INCP) Miniszteri Találkozójára Sevillába.
2007. szeptember 22.

Magyar filmmel indul a litvániai nemzetközi filmfesztivál

Szeptember 28. és október 7. között kerül sor Kaunasban, Litvánia második legnagyobb városában arra a filmfesztiválra, amelynek nyitófilmje Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című alkotása. A filmet a rendező jelenlétében vetítik.
2007. szeptember 19.

OECD: eredményei mellett kihívások elé néz a magyar oktatási rendszer

Noha egyre több a jól képzett felnőtt, és növekszik a részvétel a felső- és a középfokú oktatásban, emelkedtek az oktatásra fordított források is, mégis kihívások elé néz Magyarországon ez a szektor - mondta a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Oktatási Igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, a magyar oktatás helyzetét is elemző kutatás eredményeit ismertetve.
2007. szeptember 18.

Online EU-konzultáció a többnyelvűségről

2007. november 15-ig egy internetes kérdőíven bárki véleményt mondhat az Európai Unió nyelvpolitikájáról.
2007. szeptember 18.

6. Kortárs Drámafesztivál Budapesten

Izrael lesz idén a díszvendége a 6. Kortárs Drámafesztiválnak, amelyet Budapesten rendeznek meg 2007. november 22. és december 3. között.
2007. szeptember 14.

Hongkong Magyarországon - hangverseny

2007. szeptember 9-én Hongkong Magyarországon címmel hangversenyt rendeztek a Művészetek Palotájában.
2007. szeptember 13.

Kodály-emlékév Buenos Airesben

2007-ben számos rendezvénnyel emlékezett meg Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójáról Buenos Airesben az argentínai magyar zenei szervezet, az Ars Hungarica.
2007. szeptember 12.

A Nyelvek Európai Napja Budapesten

A Nyelvek Európai Napjának központi rendezvénye 2007. szeptember 26-án lesz az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
2007. szeptember 11.

Sikeres évadnyitás a londoni Magyar Kulturális Központban

A londoni Magyar Kulturális Központ nyitó rendezvénye, Ardó Zsuzsanna „Roma Évtized” című fotókiállítása, a vártnál csaknem kétszer több érdeklődőt vonzott. Az intézet kiállítóterme zsúfolásig megtelt látogatókkal, közöttük olyan méltóságokkal, mint Sir Anthony Figgis, a királyi udvar diplomáciai testületének marsallja.
2007. szeptember 10.

Lezárult minden idők legsikeresebb Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválja

Lezárult az Ungarischer Akzent (Németországi Magyar Kulturális Évad) keretében a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál (SHZF), amelynek díszvendége 2007-ben Magyarország volt.
2007. szeptember 7.

Petőfi-szobrot avatott Gyurcsány Ferenc Sanghajban

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (k) és Hangkou kerület kormányzója (b1) felavatják Szabó Gábor szobrászművész (j1)Petőfi Sándor költőt ábrázoló mellszobrát a Lu Hszün parkban Sanghajban. MTI Fotó: Beliczay László
Petőfi Sándor második kínai mellszobrát - Szabó Gábor szobrászművész alkotását - avatta fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Sanghajban, a patinás történelmi Hungkou (Hongkou) kerületben.
2007. szeptember 6.

Gyurcsány Ferenc megnyitotta Sanghajban a magyar kulturális évadot

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet a Sanghaji Koncertteremben a Magyar Évad kulturális rendezvénysorozat megnyitóján, ahol a Sanghaji Opera Szimfonikus Zenekara adott koncertet Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész vezényletével. MTI Fotó: Beliczay László
Gyurcsány Ferenc Peking után kedden Kína legnagyobb városában, Sanghajban is megnyitotta a kínai Magyar Évad kulturális rendezvénysorozatát.
2007. szeptember 4.

Petőfi jegyében zajlik a magyar kulturális évad Kínában

Bogyai Katalin szakállamtitkár, mellette Juhász Sándor, a nagykövetség protokoll főnöke, Szetey Gábor államtitkár és magyar üzletemberek hallgatják a miniszterelnököt a gazdasági és üzleti fórumon Pekingben, a Shangri-La hotelben MTI Fotó: Beliczay László
Kínában mindenki ismeri Petőfi Sándor verssorait - indokolta Bogyay Katalin, az oktatási és kulturális minisztérium szakállamtitkára, hogy "Szabadság, szerelem" címmel rendezik meg a szeptembertől 2008 áprilisáig tartó magyar kulturális programsorozatot a kínai Magyar Évad részeként.
2007. szeptember 3.

Gyurcsány: kifejezett szimpátia övezi a kínai-magyar kapcsolatokat

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kínában tett látogatásán Pekingben, a Tiltott város koncertteremben a Magyar Évad nyitóünnepségén. Jobbra Szun Csie-cseng (Sun Jiazheng), a Kínai Népköztársaság kulturális minisztere. MTI Fotó: Beliczay László
Gyurcsány Ferenc szerint kifejezett szimpátia és együttműködő megértés veszi körül a kínai-magyar hivatalos és emberi kapcsolatokat; a miniszterelnök a kínai Magyar Évad nyitógáláján beszélt erről helyi idő szerint vasárnap este Pekingben, a Szun Jat-szen koncertteremben, ahol neves magyar művészek adtak elő összeállítást a leghíresebb és legnépszerűbb magyar zeneművekből.
2007. szeptember 3.

Megnyílt a magyar évad Kínában

A pekingi Kodály Társaság kórusa énekel a Kodály Zoltán tiszteletére megtartott ünnepségen a Pekingi Tanárképző Egyetemen. (MTI Fotók: Beliczay László)
Kodály Zoltán életművét bemutató pekingi kiállítás átadásával nyitotta meg - helyi idő szerint vasárnap délután - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden idők legnagyobb, jövő tavaszig tartó magyar gazdasági, kulturális és idegenforgalmi évadját Kínában.
2007. szeptember 3.

Bizonyítványosztás a Balassi Intézetben

Írásbeli és szóbeli vizsgával zárul augusztus 31-én a külföldi diákoknak szervezett Erasmus intenzív magyar nyelvi kurzus.
2007. augusztus 31.

Zárókoncert a Schleswig-Holsteini Zenei Fesztiválon

Lübeckben nagy koncerttel, előtte néhány órával Gut Schierenseeben ünnepélyes záróeseménnyel ér véget vasárnap a XXII. Schleswig-Holsteini Zenei Fesztivál, amelyen idén Magyarország volt a díszvendég a Németországi Magyar Kulturális Évad, az Ungarischer Akzent keretében.
2007. augusztus 31.

"Szabadság, szerelem!" - indul a Magyar Kulturális Évad Kínában

2007. szeptember 2-án kezdődik a "Szabadság, szerelem!" elnevezésű Magyar Kulturális Évad Kínában. A 2007 szeptemberétől 2008 áprilisáig tartó rendezvénysorozat keretében több száz magyar művész és program képviseli Magyarország kulturális értékeit.
2007. augusztus 30.

Hiller István kihirdette a szakdiplomata posztokra kiírt pályázat eredményét

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnevezte a Pekingben, Sanghajban, Tel Avivban, Belgrádban és Zágrábban létesítendő oktatási-kulturális szakdiplomata posztokra kiírt pályázat nyerteseit. A júniusban meghirdetett pályázatra harminchárman jelentkeztek, a miniszter a bíráló bizottság javaslatát figyelembe véve hozta meg döntését.
2007. augusztus 29.

Nemzetközi filmfesztivál Limburgban a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet közreműködésével

2007. augusztus 30. és szeptember 9. között a hollandiai Limburgban sor kerül az évente megrendezett Parkstad Nemzetközi Filmfesztiválra.
2007. augusztus 29.

A magyar kulturális tárca a jövőben is kész tartósan támogatni a nagyszebeni kulturális központ tevékenységét

A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda maroknyi csapata különleges teljesítményt nyújtott az Ars Hungarica címet viselő egyhetes kulturális rendezvénysorozattal, s ha az iroda a jövőben is megfelelő programokkal, elképzelésekkel áll elő, a magyar kulturális tárca továbbra is tartósan támogatni kívánja tevékenységét - mondta a hétvégén Nagyszebenben az MTI-nek Schneider Márta kulturális szakállamtitkár.
2007. augusztus 27.

Magyarország kész arra, hogy Romániával közösen restaurálja a Mátyás király szoborcsoportot

A kolozsvári Mátyáskirály szoborcsoport
Magyarország kész arra, hogy közös tehervállalással restaurálja Romániával együtt a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot, amely a magyar király trónra lépésének 550. évfordulójára emlékeztető, 2008-as magyarországi reneszánsz évben nyerheti vissza egykori küllemét - jelentette ki az MTI-nek pénteken Schneider Márta kulturális szakállamtitkár.
2007. augusztus 24.

Az OKM delegációja az erdélyi Ars HUNGARICA-n

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium delegációja 2007. augusztus 23. és 25. közötti kolozsvári és nagyszebeni látogatása során a nagyszebeni Ars HUNGARICA rendezvénysorozaton is részt vesz. A delegációt Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár asszony vezeti.
2007. augusztus 24.

Sanghaji művészeti szakemberek jártak Budapesten

Elutazott Magyarországról csütörtökön az a kínai küldöttség, amely a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál képviseletében, Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára meghívására járt Budapesten.
2007. augusztus 24.

Lektori konferencia a Balassi Intézetben

Fotó: Rudasy András
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a vendégoktatók éves konferenciáját a Balassi Intézetben.
2007. augusztus 21.

Nagy sikerű koncertet adott Brüsszel főterén a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar

Nagy sikerű koncertet adott szerdán este Brüsszel főterén a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás karnagy vezényletével: a borongós, esőre hajló idő ellenére több százan hallgatták a fiatal zenészek által megszólaltatott Kodály-műveket.
2007. augusztus 9.

Sok a jelentkező az új kulturális szakattasé posztokra

Sokan jelentkeztek a kulturális minisztérium kezdeményezésére létrehozott öt új kulturális szakdiplomata álláshelyre; a pekingi, sanghaji, tel avivi, belgrádi és zágrábi posztokra átlagosan 15 pályázat érkezett, de van olyan város, ahova harmincan pályáznak - mondta a Balassi Intézet igazgatója az MTI-nek csütörtökön Budapesten.
2007. augusztus 9.

Kodály-koncert Brüsszel főterén

Augusztus 8-án este hattól nyolcig a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szabadtéri koncertet ad Brüsszel főterén, Vásáry Tamás karnagy vezényletével.
2007. augusztus 3.

"Szabadság, szerelem!“ - magyar kultúra kínában a magyar évad keretében

Magyarország „kulturális nagykövetei“: Fehér László, Fischer Iván, Kertész Imre, Kocsis Zoltán, Sebestyén Márta, valamint számos kiemelkedő együttes kapott meghívást Kínába a Magyar Évad kulturális programjainak keretében. A programban erős hangsúlyt kap a magyar irodalom, a zene, valamint Kodály Zoltán munkássága.
2007. augusztus 1.

OKM-előadás a Külügyminisztérium regionális tanácskozásán

2007. augusztus 1-jén, a magyar külképviselet-vezetők regionális tanácskozásán az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára is előadást tart.
2007. augusztus 1.

Már csak néhány napig pályázhatnak a diákok Párizsba

Párizsi Magyar Intézet
A Párizsi Magyar Intézet (PMI) nemcsak kulturális, hanem oktatási képviselete is hazánknak: egy Collegium Hungaricum. Ezért továbbra is kiemelt céljának tekinti, hogy minél több magyar diákot segítsen hozzá néhány hónapos vagy akár több szemeszteres egyetemi tanulmányaik folytatásához. Mivel az épületben nincs a diákok elszállásolására alkalmas helyiség, ezért az Oktatási és Kulturális Minisztérium a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is bérlőkijelölési jogot vásárol Párizs legnagyobb egyetemi kollégiumi központjában, a Cité Internationale Universitaire de Paris-ban. Ezúttal először, azonban, Ecsedi-Derdák András a PMI igazgatója szociális rászorultsági szempontokat is figyelembe kíván venni az országos pályázat elbírálásakor.
2007. július 27.

A Kodály Vonósnégyes sikere Belgiumban

Belgiumban a héten nagysikerű koncertet adott a Kodály Vonósnégyes, melyet a Musique 3, a Bartók Rádió és számos más rádiótársaság egyenesben közvetitett.
2007. július 27.

Kulturális programsorozatot rendez az OKM Kínában

sajttal_070724_01.jpg
A magyar évad részeként az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) kulturális programsorozatot szervez Kínában 2007 szeptemberétől 2008 áprilisáig "Szabadság, szerelem" címmel - közölte Bogyay Katalin, az OKM nemzetközi szakállamtitkára szerdán Budapesten.
2007. július 25.

Észtországban koncertezik a Besh o droM

A 15. alkalommal megrendezésre kerülő Viljandi Folkfesztiválon lép fel július 28-án a Besh o droM együttes. A magyarok a fesztivál utolsó előtti napján, a központi színpadon koncerteznek majd. A kétórásra tervezett program éjfélkor kezdődik, és addig játszanak, amíg a közönség bírja.
2007. július 25.

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet kiterjeszti hatókörét a Moldovai Köztársaságra

Tekintettel a Moldovai Köztársaságban kívánatos hangsúlyosabb magyar gazdasági-diplomáciai-kulturális jelenlét szükségességére, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Beke Mihály András 2007. július 16-19-én hivatalos megbeszéléseket folytatott Kisinyóban (Chisinou) az Intézet működési hatókörének kiterjesztéséről.
2007. július 25.

Ünnepi koncert köszöntötte Magyarországot

Ünnepi nyitókoncerttel köszöntötte idei díszvendégét, Magyarországot a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál.
2007. július 23.

Kodálytól Kertészig - gulyás-recepttől a nanotechnológiáig

Magyar Pont nyílt Szaranszkban, Mordvinföld fővárosában, a ma kezdődött finnugor kulturális fesztivál alkalmából. A nemzetközi eseményt Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitotta meg Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Tarja Halonen finn államfő jelenlétében.
2007. július 19.

Finnugor kulturális fesztivál Szaranszkban

Mordvinföld zászlaja
Új épületet kapott a szaranszki nemzeti erza-moksa színház a maga nemében első nemzetközi finnugor kulturális fesztivál július 19-i megnyitójára, s a szervezők a legkisebb részletre is ügyelnek: a színházi büfében finnugor italok széles választékával várják a vendégeket, s ígéretük szerint a kultúrünnep után sem tűnnek el a rokon népek nemzeti italai - vagyis várhatóan a hungaricumok sem - a kínálatból.
2007. július 17.

Új vezető a berlini, a római és a kairói magyar kulturális intézet élén

Hiller István (MTI Fotó: Soós Lajos)
Can Togay Jánost a Berlini Collegium Hungaricum, Kovács Pétert a Római Magyar Akadémia, Zimonyi Istvánt pedig a Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal igazgatójának választották; a kinevezéseket Hiller István oktatási és kulturális miniszter jelentette be hétfőn, Budapesten.
2007. július 16.

Üdvözölte Magyarországot Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke

A Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál idei díszvendégeként meleg szavakkal üdvözölte Magyarországot az északnémet tartomány miniszterelnöke.
2007. július 16.

A kultúránk a névjegyünk Hiller István szerint

Hiller István
A kultúránk, a tudományunk a névjegyünk - hangsúlyozta vasárnap este a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál megnyitója előtt Lübeckben Hiller István magyar oktatási és kulturális miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
2007. július 16.

Hét héten át Magyarország hallható Schleswig-Holsteinben

Vasárnaptól hét héten át Magyarország hallható Schlehswig-Holsteinben. Szó szerint hallható, Németország legészakibb tartományában vasárnap kezdődött ugyanis Európa egyik legrangosabb zenei rendezvénye, a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál, amelynek idén Magyarország a díszvendége. Noha a fesztivál immár több évtizedes múltra tekint vissza, az évek múlásával rangja és tekintélye csak növekedett a kontinens zenei életében. 1986-os premierje óta a klasszikus zene egyik legnagyobb hírű nemzetközi seregszemléjévé nőtte ki magát.
2007. július 15.

Európa bárkája a Parlamentnél

Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a legfiatalabb utasoktól átveszi a hajónaplót, az Európa Bárka - a Mítosz és zene a Dunán elnevezésű rendezvény zárásán a Parlamentben. Középen Márton László író. (MTI Fotó: Kovács Attila)
Magyar és német diákok művészekkel közösen kutatták a Duna-menti népek mondavilágát és zenéjét, az Európa Bárka fedélzetén megtett út tapasztalatait összefoglaló Hajónaplót pedig szombaton átadták Mandur Lászlónak, a kulturális felfedezőutat támogató magyar országgyűlés alelnökének.
2007. július 15.

Olasz kortárs művek a Szépművészeti Múzeumban

MTI Fotó
A második világháborút követő időszak olasz képzőművészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum legújabb kiállítása; a római Farnesina-gyűjteményből válogatott csaknem száz műtárgyból csütörtökön nyílt kiállítás.
2007. július 13.

Magyarország a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál díszvendége

Schleswig-Holstein Musik Festival
Magyarország lesz az idei Schleswig-Holstein Musik Festival (SHMF) díszvendége: a szombaton kezdődő rendezvénysorozat keretében hét héten át, 43 helyszínen, 146 koncerten mutatják be a magyar zenét a klasszikusoktól, a klezmeren és cigányzenén át, a fiatal kortárs zeneszerzők műveiig - hangzott el az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2007. július 11.

Magyarország szerepe a német újraegyesítésben - szimpózium Plönben az Ungarischer Akzent és a Schleswig Holstein Zenei Fesztivál szervezésében

Ungarischer Akzent
E hét végén, július 15-én veszi kezdetét a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál, amelynek idei díszvendége Magyarország - HÖRBAR UNGARN ("Hallható Magyarország") mottóval.
2007. július 9.

Az 1945 utáni olasz művészet a Szépművészetiben

A Farnesina gyűjtemény száz műve mutatkozik be 2007. július 12. és szeptember 9. között a Szépművészeti Múzeumban, az Utazás az olasz művészetben című kiállításon.
2007. július 9.

A külföldi magyar intézetek is Pécset erősítik

Az Európa Kulturális Fővárosa program lehetőségeiről tárgyaltak 2007. július 5-én a külföldi magyar intézetek vezetői Pécsett.
2007. július 9.

Arche Europa

Dr. Bernd Neumann német szövetségi kulturális államminiszter, valamint dr. Szili Katalin a magyar Országgyűlés elnöke a berlini Kancellári Hivatalban rendezett sajtótájékoztatón útjára bocsájtotta az "Európa Bárkát" a németországi magyar kulturális évad az "Ungarischer Akzent" keretében.
2007. július 6.

Hiller István osztrák kollégájával tárgyalt Budapesten

Fotó: Gordon Eszter
Felsőoktatási együttműködésről, a 2009-es Haydn-évről és az Európa Kulturális Fővárosa címmel kapcsolatos teendőkről tárgyalt Hiller István oktatási és kulturális miniszter osztrák kollégájával, Claudia Schmieddel szerdán, Budapesten.
2007. július 4.

Kulturális szakdiplomata posztokat létesít az OKM

070703_195.jpg
Öt állomáshelyen, Pekingben, Sanghajban, Tel-Avivban, Belgrádban és Zágrábban létesít kulturális szakdiplomata álláshelyet az elkövetkező hónapokban az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a Külügyminisztériummal együttműködve - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten.
2007. július 3.

Magyar igazgató a párizsi Jazzycolors élén

Derdák András (Fotó: Kalló Péter)
A Párizsban működő 14 külföldi kulturális intézet magyar igazgatót választott Derdák András személyében a Jazzycolors nevű dzsessz-fesztivál élére.
2007. július 2.

Nemzetközi Nemzetiségi Zenei Fesztivál és Konferencia Indonéziában

Nemzetközi Nemzetiségi Zenei Fesztivált és Konferenciát rendeznek Solóban (Indonézia) szeptember 1. és 5. között. A szervezők célja a kulturális örökség ápolása és a különböző nemzetek zenei világának megismertetése.
2007. július 2.

Külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóinak találkozója

A tervezett New York-i magyar kulturális évad előkészületeiről és a jelenleg is zajló németországi évad helyzetéről is szó lesz a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatóinak éves értekezletén, amelyet a jövő héten tartanak Budapesten, a Balassi Intézetben.
2007. június 28.

A magyar kultúra szerepe az európai kulturális térben

2007. június 27-én Bogyay Katalin szakállamtitkár tart előadást az Egri Hozam Klubban.
2007. június 27.

Európa metamorfózisa

Átalakuláson megy keresztül Európa a keleti bővítéssel - hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Miszlivetz Ferenc, a Kőszegi Európaház igazgatója, a XII. Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem főszervezője; kőszegi előadásában amerikai szemmel nézve is "érdekes kísérletnek" nevezte az európai integráció folyamatát Benjamin Barber, a Maryland University professzora.
2007. június 25.

Három magyar zenekar is megmutathatta magát Párizsban a Zene Ünnepén

Zuboly, Napra, Live Act - ez a három formáció lépett fel Párizs szívében a "Magyar Sarok" szabadtéri színpadon a Zene Ünnepe alkalmából. S hogy miért éppen ők hárman? A Párizsi Magyar Intézet pályázatot írt ki, olyan zenekarok jelentkezését várva, amelyek a tradicionális magyar népzenei motívumokat úgy elegyítik a XXI. század stílusjegyeivel, hogy az eredmény friss és újszerű muzsika legyen. Közel 130 zenekar (mintegy 800 zenész) jelentkezett. A nyertes csapatok este hét órától éjfélig szórakoztatták a nagyérdeműt.
2007. június 25.

Az opera fővárosa volt Miskolc tizenkét napig

Különleges operákat, különleges előadásokat és különleges helyszíneket egyaránt kínált programjaiban a vasárnap este befejeződőtt Bartók+Párizs 2007 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, amelynek programjait csaknem 180 ezren látták a június 13-ai kezdés óta.
2007. június 25.

Utazás a Balt-tenger vidékein - egy könyv 1871-ből

Hunfalvy Pál nyelvész és etnográfus 1871-ben megjelent könyvének észt nyelvű fordítását mutatja be a Tallinni Magyar Intézet június 26-án.
2007. június 22.

Pro Cultura Hungarica díj Edmont Fivet-nek és Peter Broadbentnek

Pro Cultura Hungarica díjat adott át Edmond Fivet-nek és Peter Broadbentnek Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára június 18-án Londonban.
2007. június 19.

Magyar újságírók jártak Izraelben

18 újságíró vehetett részt az izraeli Yad Vashem Intézet, valamint a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezésében a "Megemlékezés és a Holocaust öröksége" című egyhetes szemináriumon Jeruzsálemben.
2007. június 19.

Magyar származású nyugati képzőművészek I. világkiállítása Komáromban

2007. június 22. és július 22. között Komáromban látható a Magyar származású nyugati képzőművészek I. világkiállításának anyaga.
2007. június 18.

Nemzetközi nyári egyetem Kőszegen

A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete 2007. június 25. és július 6. között rendezi meg Kőszegen a 12. Nemzetközi Savaria Nyári Egyetemet.
2007. június 13.

Magyar kiállítással ünneplik az Európai Unió jubileumát Delhiben

A Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából "Együtt 1957 óta" jelszóval egy sor rangos kulturális esemény zajlik Delhiben, amelyeken az Európai Unió tagországai közösen mutatják be kultúrájuk legjavát.
2007. június 12.

Schiff András három koncertet adott Londonban Bartók Béla tiszteletére

Bartók Béla tiszteletére három hangversenyt adott Schiff András zongoraművész a londoni Queen Elizabeth Hallban. A koncertsorozat első felvonására június 5-én került sor, mely hatalmas sikert aratott.
2007. június 11.

Magyar fotóművész tárlata a londoni Indiai Nagykövetségen

A héten nyitotta meg kapuit Ardó Zsuzsanna, Londonban élő és alkotó író-fotográfus nagyszabású Roma Decade című kiállítása az Indiai Nagykövetségen Londonban. A tárlaton a művésznő azokat a képeit mutatta be, melyeket két nyáron keresztül Magyarországon készített különböző roma településeken.
2007. június 11.

Magyar Siker a Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztiválon

A Meteorit Fesztivál Szlovákia egyik legnagyobb nemzetközi művészeti találkozója. Idén harmadszor rendezték meg Gútán (Kolarovo) 2007 június 2-10 között. A nemzetközi zsűri a Hólyagcirkusz Társulat előadását ítélte a legjobbnak.
2007. június 11.

Magyar-olasz filmkoprodukciós megállapodás

Fotó: Gordon Eszter
Magyar-olasz filmkoprodukciós megállapodást írt alá pénteken Rómában Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Danielle Gattegno Mazzonis, az olasz kulturális minisztérium államtitkára.
2007. június 8.

Velencei Biennálé - megnyílt a magyar pavilon

Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára megnyitja a magyar pavilont a velencei biennálén. MTI Fotó: Kollányi Péter
Megnyílt a magyar pavilon az 52. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Andreas Fogarasi videoinstallációját, a Kultur und Freizeit (Kultúra és Szabadidő) című alkotást Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára nyitotta meg pénteken.
2007. június 8.

Emléktábla-avatás a Római Magyar Akadémián

Fotó: Gordon Eszter
Hiller István oktatási és kulturális miniszter és az olasz kulturális minisztérium főtitkára, Giuseppe Proietti pénteken fölavatta a Római Magyar Akadémiának (RMA) 1927 óta otthont adó Falconieri-palota felújítását méltató emléktáblát.
2007. június 8.

Sebestyén Márta nem először jár Erdélyben

sebestyen_marta_070608_01.jpg
Csaknem háromezer erdélyi ember élte meg szellemi "csodaként" az elmúlt napokban Sebestyén Márta csodálatos hangját, amelyen a híres népdalénekes ezúttal "világi és istenes" énekeket szólaltatott meg, igazi áhítatot varázsolva az öregek, a fiatalok és a gyermekek arcára. "Soha ennyi ölelést, virágcsokrot, szeretetet nem kaptam, mint ezekben a napokban" - mondta a művésznő, aki a Székelyudvarhelyi Városi Művelődési Házban, a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában, a gyergyószárhegyi Lázár Kastély Lovagtermében, az illyefalvi református Vártemplomban és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban örvendeztette meg közönségét lenyűgöző előadásával.
2007. június 8.

Négy festőnő - kiállítás a Római Magyar Akadémián

Fotó: Gordon Eszter
Négy festőnő, Ország Lili, Kohner Ida, Alessandra Giovannoni és Mózes Katalin alkotásai láthatók azon a kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg a Római Magyar Akadémia épületében.
2007. június 8.

Bogyay Katalin szerint a kulturális párbeszéd a leghatékonyabb eszköz a konfliktusok kezelésére

Kialakulóban van az új európai kulturális tér, amely ma már nem a nemzetállamok határain belül vagy azokon kívül helyezkedik el, a kulturális párbeszéd sokszor hatékonyabb eszköz, mint a hagyományos diplomáciai út - egyebek között ezeket a gondolatokat fejtette ki csütörtökön Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára a délkelet-európai országok bukaresti csúcstalálkozóján.
2007. június 8.

A kulturális sokszínűségről tárgyalnak a bukaresti délkelet-európai csúcstalálkozó résztvevői

A kulturális sokszínűség és a regionális szintű kulturális együttműködés kérdéseit vitatják meg csütörtökön Bukarestben a délkelet-európai országok bukaresti csúcstalálkozójának résztvevői.
2007. június 7.

Magyarországi műemlékeket bemutató kiállítás nyílt egy római iskolában

Magyarországi műemlékekkel ismerkedhetnek meg az olasz diákok azon a kiállításon, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Giuseppe Fioroni olasz közoktatási miniszter nyitott meg csütörtökön Rómában, a Vittoria Colonna középiskolában.
2007. június 7.

Nyolcvan éves a római magyar akadémia

Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter június 6-án Rómába utazik, hogy fölavassa a Római Magyar Akadémia felújított épületét.
2007. június 5.

Megalakult a New York-i magyar kulturális évad tanácsadó testülete

Megalakult a 2009-es New York-i magyar kulturális évad tanácsadó testülete, amelynek tagjait a programtervek ismertetése mellett mutatták be a sajtó képviselőinek kedden Budapesten.
2007. június 5.

Magyar tehetség London egyik leglátogatottabb fesztiválján

Etsey Katalin lantművész lép fel a 2003-ban útjára indított City Showcase fesztiválon, ahol olyan előadókat fedeztek fel az elmúlt évek alatt, mint például Amy Winehouse, Catrin Finch, Jemima Phillips, Oduo, Hot Chip, Keane, Razorlight, Seth Lakeman, Ray LaMontagne vagy a Sway.
2007. június 4.

Sikeres volt a Magyar Kulturális Fesztivál Athénban

athen_070604.jpg
A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. szerint magyar szempontból is sikeresen zárult a május 7. és június 3. között megrendezett Magyar Kulturális Fesztivál Athénban.
2007. június 4.

Yoko Ono a Moszkvai Magyar Kulturális Központban

1989-es első utazását követően ismét Moszkvába látogatott Yoko Ono. Május 31-én, a neves CUM áruház első emeletén nyították meg a zenész és kortársművész Yoko Ono "A csótány Odüsszeája" c. kiállítását.
2007. június 1.

Kodály-emlékév megnyitó Székelyudvarhelyen

2007. május 31-én megnyílt Erdélyben a Kodály-emlékév.
2007. június 1.

Teltházas Liszt dalest Londonban

A londoni Magyar Kulturális Központ által rendezett koncerten május 29-én Anando Mukerjee indiai származású tenor, valamint Liszt előadásairól ismert Leslie Howard ausztrál zongoraművész lépett fel.
2007. június 1.

Magyar kulturális fesztivál a Kodály Évforduló jegyében Athénban

A Kodály évforduló jegyében rendeztek egy hónapon át tartó magyar kulturális fesztivált az athéni magyar nagykövetség, a Külügyminisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium együttműködésében Athénban. A fesztivál programjain a héten részt vett Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A szombaton jazz fesztivállal záruló esemény kiállításait csütörtök este megtekintette a görög fővárosba munkalátogatásra érkezett Gyurcsány Ferenc kormányfő is.
2007. június 1.

Magyar társulat Birminghamben

Fotó: Kaposi László
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Ördöghajsza című előadásával június 2-án Birminghamben vendégszerepel a Big BrumTIE (Theatre-in-Education) társulat 25. születésnapja köré szervezett nemzetközi találkozón.
2007. június 1.

Róma, Kairó, Berlin - pályázatot írt ki az OKM három magyar kulturális intézet vezetői posztjára

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdetett a római, a kairói és a berlini magyar kulturális intézet igazgatói posztjának betöltésére.
2007. június 1.

A Miskolci Szimfonikusok Szófiában

A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyt ad Szófiában hétfőn, a 38. Szófiai Nemzetközi Zenei Hetek keretében - mondta el Arató György, a Szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
2007. május 31.

Pécsi grafikusok Tallinnban

Május 31-én nyílik a Tallinni Magyar Intézet legújabb kiállítása az intézet galériájában. A tárlaton az Észt Képzőművészeti Akadémia és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói az ESTUNG! című közös kiállításon mutatkoznak be.
2007. május 31.

A görög-magyar kulturális és oktatási együttműködésről tárgyalt Hiller István Athénban

A magyar-görög oktatási-kulturális-tudományos munkaterv ünnepélyes aláírása a görög kulturális minisztériumban
Három évre szóló kétoldalú oktatási-kulturális-tudományos megállapodást írt alá és az európai uniós együttműködés megerősítéséről is tárgyalt szerdán végződő háromnapos látogatása során Athénban Hiller István.
2007. május 30.

Geometrikus szecesszió Londonban

Jovánovics Tamás
Jovánovics Tamás fiatal magyar képzőművész Geometrikus szecesszió, avagy átmenet a múlt és jelen közt című kiállítása látható június 22-ig a Londoni Magyar Kulturális Központban.
2007. május 30.

Az évtized legvégére halasztódik a diákok idegennyelv-tudásának európai uniós szintű felmérése

Az eredetileg tervezetthez képest várhatóan egy évvel később, 2010-ben végzik el az Európai Unióban az ifjúság idegennyelv-tudásának a felmérését - jelentette be pénteken Brüsszelben a tagországok oktatási és kulturális minisztereinek találkozóját elnöklő német Annette Schavan és Ján Figel, az Európai Bizottság oktatási felelőse.
2007. május 25.

Elkezdődött a Kodály-emlékév Londonban

Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából a londoni Magyar Kulturális Központ programsorozatot rendez, melynek első hangversenyét május 24-én este hallhatta a közönség a Szent John templomban. A London Kórus elnevezésű vegyes kart Ronald Corp vezényelte és Palúr János kísérte orgonán.
2007. május 25.

Közel 130 zenekar jelentkezett a párizsi Zene Ünnepe pályázatra

Live Act
127 együttes jelentkezésével mintegy 800 zenészt ért el a Párizsi Magyar Intézet (PMI) a június 21-ére, a párizsi Zene Ünnepére meghirdetett pályázati felhívásával. A pályáztatás elsődleges célja az volt, hogy a magyar zenekarok minél szélesebb körben kapjanak lehetőséget egy nemcsak francia, hanem soknemzetiségű közönség előtti bemutatkozásra. A francia fővárost egy teljes napra muzsikaáradatba borító rendezvénysorozaton a már valódi profizmusra és hazai ismertségre szert tett Napra és Zuboly zenekarok, valamint az ifjú tehetségeket számláló, külön e pályázatra készült repertoárral jelentkező Live Act formáció képviseli majd hazánkat.
2007. május 22.

Kodály évfordulók Prágában

Tegnap workshop, ma életmű-előadás, holnap ünnepi koncert - Prágában Kodály körül forog a kulturális élet ezekben a napokban. A Prágai Magyar Kulturális Központ kezdeményezésére, visegrádi összefogással valósul meg az az ünnepi endezvénysorozat, amely a Kodály - Szymanowski 125/70/40 címet viseli.
2007. május 22.

Dokumentumok az Oktatási Miniszterek Állandó Konferenciájáról

Magyar nyelven is elérhetők az Európa Tanács Oktatási Miniszterek Állandó Konferenciáján 2007. május 4-én és 5-én Isztambulban elfogadott határozatok.
2007. május 22.

Konferencia az Egész életen át tartó tanulás programról

Az Egész életen át tartó tanulás programjának indulása alkalmából konferenciát tart az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Tempus Közalapítvány 2007. május 22-én délelőtt 10 órától a budapesti Európa Hajón.
2007. május 22.

Az Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács ülése

Az Európai Unió Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsának következő ülését 2007. május 24-én és 25-én tartják Brüsszelben.
2007. május 21.

OKM delegáció kolozsvári látogatása

Az OKM delegációja 2007. május 18. és 20. között kolozsvári látogatást tett az EMKE meghívására.
2007. május 21.

Magyar-mongol munkaterv és Dzsingisz kán öröksége

2007. május 24. és szeptember 2. között Magyarországon is látható a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás május 23-i megnyitója előtt a következő magyar-mongol kulturális és oktatási munkatervet is aláírják.
2007. május 18.

Nemek és részvétel a bővítés fényében - Think&Act konferencia Budapesten

A Think&Act rendezvénysorozat részeként, Nemek és részvétel a bővítés fényében címmel nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten.
2007. május 18.

Ligeti zenéje teltházakat vonz Nagy-Britanniában

Újra felcsendülnek Ligeti György szerzeményei május 19-én, szombaton a londoni Queen Elizabeth Hallban. A közelmúltban Ligeti zenéje már teltházakat vonzott, akkor George Benjamin vezényelte a London Sinfoniettát a brit fővárosban. A tavaly nyáron elhunyt zeneszerzőnk emlékére rendezett második koncertre már alig lehet jegyet kapni.
2007. május 18.

Borisz Szpasszkij a moszkvai Magyar Kulturális Központban

Sam Havadtoy (b) és Borisz Szpasszkij (j) a moszkvai Magyar Kulturális Központban
A sakktörténelem élő legendája, Borisz Szpasszkij volt az első látogató a moszkvai Magyar Kulturális Központ A játszma című, ma este nyíló kiállításán, amelyen Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) 41 alkotása lesz látható.
2007. május 17.

Koreai Filmhét az Urániában

keseredes.jpg
Először rendeznek Magyarországon Koreai Filmhetet. Május 24. és 29. között az elmúlt évek dél-koreai filmterméséből mutatnak be válogatást a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban.
2007. május 17.

Énekelt Versek XII. Zentai Fesztiválja

2007. május 17. és 19. között rendezik meg az Énekelt Versek XII. Zentai Fesztiválját a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központban.
2007. május 17.

Magyar-orosz közös kiállítás nyílt Moszkvában szovjet fogságba esett magyarokról

Fogságban, távol a hazától: magyar hadifoglyok a Szovjetunióban címmel nyílt történeti dokumentumkiállítás szerdán a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben.
2007. május 17.

Magyar kiállítások nyíltak Moszkvában és Hanti-Manszijszkban

A Bartók Év keretében Hanti-Manszijszkban meghirdetett Bartók ifjúsági zongoraverseny döntője, a Magyar Pontban tartott "nyílt óra", illetve a területi könyvtárban megrendezett Batthyány-kiállítás állt Schneider Márta kulturális szakállamtitkár május 13-16. közötti Hanti-Manszijszkban tett látogatásának középpontjában. A szakállamtitkár találkozott a Hanti-Manszijszki Autonóm Körzet kulturális kormányzó-helyettesével, Natalja Zapadnovával is. A szakállamtitkár ma a moszkvai Magyar Kulturális Központban nyitja meg a "Távol a Hazától: magyar hadifoglyok a Szovjetunóban" című történelmi dokumentumkiállítást.
2007. május 16.

Pro Cultura Hungarica díjat kap Roch Serra

Pro Cultura Hungarica kitüntetést ad át Roch Serra-nak, a franciaországi Liszt Társaság főtitkárának Bogyay Katalin szakállamtitkár Párizsban, a nagykövet rezidenciáján.
2007. május 15.

A Ferrari képzőművészeti pályázatának eredményhirdetése

2007. május 17-én tartják a Ferrari Alapítvány képzőművészeti pályázatának eredményhirdetését a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
2007. május 15.

Magyar kiállítási csúcs Oroszországban: öt tárlat – egy hét alatt

A májusi Múzeumi Világnap alkalmából a moszkvai Magyar Kulturális Központ idei kortársművészeti programsorozatának csúcspontjaként egyszerre több tárlat is nyílik Schneider Márta kulturális szakállamtitkár részvételével május 14-20. között.
2007. május 11.

Magyar filmmel indul az első női filmfesztivál Cardiff-ban

Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjével indul holnap este az első nemzetközi női filmfesztivál Wales fővárosában.
2007. május 11.

May Fair II. Londonban

2007. május 9-én és 10-én tartja May Fair II. című konferenciáját a Euclid International Londonban, melyen a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamok kultúráját mutatják be.
2007. május 10.

Bemutatták a velencei biennálé magyar pavilonját

bien_070509_01.jpg
Az 52. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar standján felállítandó, Kultúra és szabadidő című videoinstallációt szerdán bemutatták Budapesten.
2007. május 9.

Európa oktatási miniszterei a minőségi oktatásról

A minőségi oktatásról hoztak döntéseket az európai oktatási miniszterek az Európa Tanács Isztambulban megrendezett konferenciáján.
2007. május 8.

Európai Kisvárosok Konferenciája Kőszegen

2007. május 10. és 13. között rendezi meg Kőszegen Európai Kisvárosok című konferenciáját a magyar várost is magában foglaló Douzelage testvérvárosi kör.
2007. május 8.

Esterházy ismét Varsóban

Esterházy Péter
Lengyelországban tölti május második hetét Esterházy Péter író abból az alkalomból, hogy a Czytelnik Kiadó jóvoltából újabb könyve, a Harmonia caelestis megjelent lengyel nyelven, a Fuharosokat, a Szív segédigéit és a Hrabal könyvét követően.
2007. május 8.

Frenák Pált köszöntötték 50. születésnapján Párizsban

Frenák Pált, a nemzetközi kortárs tánc formabontó táncos-koreográfusát köszöntötték barátai és alkotótársai 50. születésnapján péntek este a Párizsi Magyar Intézetben.
2007. május 7.

Hiller István a német-magyar kulturális kapcsolatokról

A magyar kultúra szempontjából történelmi eseményként értékelte Hiller István oktatási és kulturális miniszter a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum (CH) új épületének avatóünnepségét.
2007. május 5.

A Berlini Collegium Hungaricum bokrétaünnepe

Fotó: www.hungaricum.de
A Németországban zajló magyar kulturális évad fontos állomásaként a két ország kulturális miniszterének jelenlétében Berlinben pénteken tartották a Collegium Hungaricum (CH) új épületének bokrétaünnepét
2007. május 4.

A kultúra és a gazdaság összefonódását hangsúlyozta Hiller István Berlinben

Az európai uniós német elnökség keretében rendezett nemzetközi konferencián szólalt fel Hiller István.
2007. május 4.

Magyar festőművészekre emlékeztek Indiában

paint_it_070504_01.jpg
Sass Brunner Erzsébetre és Brunner Erzsébetre emlékeztek április 30-án az észak-indiai Nainitálban. A két magyar festőművész 1930-ban, Rabindranath Tagore meghívására érkezett Indiába és élete nagy részét az ázsiai országban töltötte. Sass Brunner Erzsébet és leánya 1941 és 1950 között a Himalájában található festői városkában, Naitálban élt és mindkettő ott is van eltemetve.
2007. május 4.

A New York-i Filharmonikusok Budapesten

Budapestre látogattak a New York-i Filharmonikusok művészei európai koncertsorozatuk keretében. 2007. május 2-án parlamenti látogatáson vettek részt, május 4-én és 5-én pedig fellépnek a Művészetek Palotájában.
2007. május 3.

A berlini Collegium Hungaricum új épületének bokrétaünnepe

Új helyre költözik a magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum (CH), jobban mondva visszatér régi történelmi lakóhelyére, Berlin szívébe, a Humboldt Egyetem és a Gorkij Színház mögötti Dorotheenstrasse 12 szám alá.
2007. május 3.

Hungarológiai díjak átadása Delhiben

A Delhi Egyetemen első ízben került kiosztásra a Balassi Bálint Intézet által alapított Kőrösi Csoma Sándor Hungarológiai Díj.
2007. május 2.

Közvetlen Malév-járattal és Jazz-Transittal Jekatyerinburgban: Balázs Elemérék átütő sikere

sev_070502.jpg
2007. április 27-én, az első közvetlen Malév-járattal a magyar kultúra képviselői is megérkeztek Jekatyerinburgba. A Balázs Elemér Group négy zenészét a "Jazz-Transit" nemzetközi fesztiválon rég várt vendégként fogadták, hisz a fesztivál már 16. éve tart, magyarok viszont csak először jöttek.
2007. május 2.

Mediawave először Pozsonyban

Idén előszőr terjeszkedett a győri Mediawave Fesztivál Pozsonyig. Több száz megbabonázott néző hallgathatta szombat este Mitsourát Pozsony központjában, a Hviezdoslav téren felállított szabadtéri színpadon.
2007. április 29.

A Kistehén Zenekar a pozsonyi diáknapokon

A Kistehén Zenekar a Pozsonyi Magyar Intézet erkélyén
Nagy sikerrel mutatta be Pozsonyban új lemezét a Kistehén Zenekar csütörtök késő este. A németországi turnéra induló csapat "bemelegítő" koncertjével zárult le a VII. Tavaszi Diáknapok eseménysorozata.
2007. április 27.

Magyar filmhét Szófiában

Magyar filmhét kezdődött csütörtökön este Szófia kedvelt művész-mozijában, az Odeonban - tájékoztatott Arató György, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
2007. április 27.

Erősödő irodalmi jelenlét Észtországban

Május első hetében változatos irodalmi programokkal jelentkezik a Tallinni Magyar Intézet. Helyi irodalmi fesztiválokhoz kapcsolódva számos magyar szerző kap lehetőséget személyes bemutatkozásra is.
2007. április 27.

Irodalom és... pókerarc

Április 25-én este a Pozsonyi Magyar Intézetben Varró Dániel költő találkozott számos szlovákiai rajongójával az Irodalom és... sorozat keretében.
2007. április 26.

Vasarely-művek Szófia központjában

Victor Vasarely (1908-1997) a pécsi születésű párizsi művész mintegy 150 munkájából nyílik kiállítás csütörtökön Szófiában, a Bolgár Nemzeti Galériában - tájékoztatta az MTI-t Arató György, a Szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
2007. április 24.

Kávéházi beszélgetések Helsinkiben

A Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ 2006-ban indította útjára új programsorozatát Kávéházi beszélgetések címmel. A mai rendezvényen magyar és finn zenészek, zenepedagógusok beszélgetnek egymással és a közönséggel.
2007. április 24.

Kanadába utazott Hiller István

Hiller István oktatási és kulturális miniszter - Sólyom László köztársasági elnök delegációjának tagjaként - 2007. április 24-én Kanadába utazott, ahol a kanadai kormány több tagjával is találkozik.
2007. április 24.

Az Egész életen át tartó tanulás program magyarországi nyitókonferenciája

Az Egész életen át tartó tanulás program indulása alkalmából az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Tempus Közalapítvány konferenciát rendez Budapesten, 2007. május 22-én, az Európa Hajón.
2007. április 24.

Konferencia az ausztriai magyaroktatásról

2007. május 3-án és 4-én rendezi meg Magyaroktatás Ausztriában: perspektívák és viszonyítási pontok című konferenciáját a Bécsi Egyetem Finnugor Tanszéke.
2007. április 24.

Kínai újságírók Hiller Istvánnál

Fotó: Gordon Eszter
Megkezdődtek a Kínai Magyar Ősz programsorozat előkészületei. Ennek keretében Hiller István oktatási és kulturális miniszter április 23-án hivatalában fogadta azt a kínai sajtódelegációt, amely egy hetes látogatásra érkezett hazánkba a tárca meghívására.
2007. április 24.

Magyar siker a szlovák komolyzenei fesztiválon

Kelemen Barnabás hegedűművésznek ítélte a nemzetközi zsűri a fődíjnak számító Kritikusok díját a zsolnai 17. Közép-Európai Komolyzenei Fesztiválon.
2007. április 23.

"Két forradalom": kiállítások, filmvetítés és vitaest Nyizsnyij Novgorodban

Két nagy magyar történelmi eseményre, az 1848-as és az 1956-os magyar forradalomra emlékeztek 2007. április 19-én Nyizsnyij Novgorodban a moszkvai Magyar Kulturális Központ és a helyi Filmház közös szervezésében.
2007. április 21.

Magyar képzőművészek kiállítása Belgiumban

Április 19-én Eupenben a belgiumi német közösség kormányhivatalában megnyílt az európai hírű német származású magyar képzőművészek kiállítása.
2007. április 20.

Táncfórum No.7 - A Tánc Világnapjára

Táncfórum No.7 - A Tánc Világnapjára
A Táncfórum No.7 a Tánc Világnapja tiszteletére 2007. április 19. és 30. között zajlik két budapesti helyszínen. A fesztivált Bogyay Katalin, az OKM szakállamtitkára nyitja meg.
2007. április 19.

Tavasz Oroszországban

Fischer Annie-ösztöndíjasok a neves klasszikus zenei fesztiválon
2007. április 19.

Magyar Kulturális Intézet a brüsszeli Art Fair-en

Április 19-én megnyitották az ötnapos brüsszeli Art Fair-t, a kortárs művészet átfogó európai platformját. A vásáron a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet mutatja be az egyik budapesti galériát.
2007. április 19.

Euro-mediterrán pályázati információs nap

2007. április 20-án információs napot szervez az euro-mediterrán együttműködésről az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Anna Lindh Euro-mediterrán Alapítvány hazai hálózata.
2007. április 18.

Égtájak - Művészeti találkozó Kárpátalján

2007. április 19. és 22. között rendezik meg az Égtájak - Művészeti találkozót Kárpátalján, melynek célja a legelszigeteltebb határon túli régió bemutatása.
2007. április 16.

Kávéház az irodalomban, irodalom a kávéházban

Kávéházak
2007. április 17-én pörkölt kávétól és ropogós brióstól illatozó irodalmi kávéházzá alakul át a Prágai Magyar Kulturális Központ foyer-ja.
2007. április 16.

Eltűnő kövek

Eltűnő kövek címmel nyílik kiállítás Paraszkay György műveiből a gyergyószentmiklósi zsinagógában 2007. április 19-én 17 órakor.
2007. április 16.

Herczku Ágnes és Nikola Parov kvartetjének turnéja Észtországban

Az április a dzsessz és a világzene hónapja Észtországban. Az 1991 óta megrendezett Jazzkaar (dzsessz-szivárvány) Fesztiválon április 20-23. között négy városban ad hangversenyt Nikola Parov kvartetje, amelynek szólistája Herczku Ágnes.
2007. április 16.

Kulturális attaséi posztok meghirdetését tervezi Hiller István

Hiller István tervei szerint még nyár előtt pályázatot hirdetnek Kínába, Izraelbe és Szerbiába szóló kulturális szakattaséi posztokra. Az oktatási és kulturális miniszter erről pénteken Budapesten, a Politikatörténeti Alapítvány rendezvényén beszélt.
2007. április 13.

Magyar filmek Genovában

registaungherese_hajdu_070413.jpg
A Rassegna del Nuovo Cinema Europeo - Az Új Európai Filmművészet Szemléje - 2007. április 13-án, pénteken nyílik és 22-ig, vasárnapig tart Genovában.
2007. április 13.

Megnyílt a Nemzetközi Könyvfesztivál

Fotó: Gordon Eszter
Megnyílt a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön; a fesztivál vendégeit, köztük a díszvendéget, Umberto Eco olasz írót Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntötte a Budapest Kongresszusi Központban.
2007. április 12.

VI. Visegrádi Nyári Egyetem

2007. július 8. és 21. között rendezi meg a Krakkóban a VI. Visegrádi Nyári Egyetemet a Krakkói Magyar Centrum.
2007. április 12.

Kamarakoncert-sorozat a Prágai Magyar Intézetben

2008 a "Dialógus éve" lesz szerte Európában. Ennek előfutáraként szervezi meg a Prágai Magyar Kulturális Központ a fiatal tehetségeket bemutató kamarakoncert-sorozatát. A rendezvényeken a tervek szerint egy magyar és egy európai uniós ország tehetséges fiatal művésze ad kamarakoncertet, amelyen egy magyar zeneszerző és egy európai kortársa darabjait adják elő.
2007. április 11.

Kortárs magyar és brit költészet a londoni Magyar Kulturális Központban

Április 11-e már 43 éve a versek napja. Az idei ünnepen két magyar és egy brit kortárs költőt lát vendégül a magyar intézet a brit fővárosban. Mesterházi Mónika, Imreh András és Matthew Hollis felolvasóestet tart saját költeményeiből az irodalomkedvelő közönségnek.
2007. április 11.

Besh o droM a brüsszeli BOZAR-ban

Két napos Balkán Trafik Fesztivált rendeznek a brüsszeli BOZAR-ban 2007. április 13-14-én.
2007. április 11.

Angliai drámafesztivál magyar sikerrel

Angliai drámafesztivál magyar sikerrel
Első alkalommal mutatkozott be magyar társulat az ötven éves hagyománnyal rendelkező angliai National Student Drama Festival-on (NSDF). Az április első hetében zajló eseményre - ahogy arra a neve is utal - hosszú ideig csak brit fiatalok érkeztek, ám idén hazánk mellett Kína, Románia és Fehéroroszország ifjú tehetségei is meghívást kaptak. Mezei Kinga, Nagypál Gábor és Mezei Szilárd nagy sikerrel képviselték hazánkat Scarborough-ban.
2007. április 11.

"Új időszámítás": Fiatal orosz grafikusok a moszkvai magyar kulturális központban

spajzban_070411_01.jpg
Alig egy hónap telt el azóta, hogy König Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora és A. Bicsukov, a moszkvai Szurikov Művészeti Akadémia rektora - közel két évtizedes szünet után - megállapodott a művészeti oktatási együttműködés újrakezdéséről, hogy a magyar és orosz hallgatók, művésztanárok ismét közvetlen alkotói kapcsolatra léphessenek egymással.
2007. április 11.

A teljes Balassi költői életmű orosz nyelven

Balassi Bálint
Orosz nyelvű Balassi-verseskötet jelent meg az Orosz Tudományos Akadémia "Nauka" kiadójának rendkívül rangos "Irodalmi emlékek" c. sorozatában; ráadásul ez a legelső olyan idegen nyelven (sőt, világnyelven) kiadott modern fordításkötet, amelyben a teljes Balassi költői életmű napvilágot látott.
2007. április 10.

Tablókiállítás Batthyány Lajos és Kodály Zoltán emlékére

Batthyány Lajos születésének bicentenáriuma és Kodály Zoltán kettős jubileuma alkalmából az egykori miniszterelnök és a zeneszerző életét felelevenítő tablókiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Balassi Intézetben. A tárlatot Schneider Márta szakállamtitkár nyitotta meg.
2007. április 6.

"Művésztalálkozások" a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben

barabas_marton_070406_01.jpg
Nagy sikerrel nyílt meg április 5-én este a Budapest Galéria és a Kunststiftung Baden-Württemberg ösztöndíjasainak közös kiállítása a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet galériájában
2007. április 6.

Balassi Bálint Oroszországban

2007. április 10. és 12. között Balassi Bálint irodalmi esteket tartanak Oroszországban a költő orosz nyelven megjelent kötetének bemutatója alkalmából.
2007. április 6.

Dr. Frank Schirrmacher Budapesten

2007. április 15-én az Oktatási és Kulturális Minisztérium kerekasztal-beszélgetést rendez Budapesten az Ungarischer Akzent, Németországi Magyar Kulturális Évad programsorozatban, Dr. Frank Schirrmacher író, Hadas Miklós szociológus és Adamik Mária szociológus részvételével.
2007. április 6.

Gyulai Líviusz és Berecz András közös erdélyi turnéja

Gyulai Líviusz
Április 11. és 15. között kerül sor Gyulai Líviusz grafikusművész és Berecz András mesemondó többhelyszínes erdélyi turnéjára, a sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központ szervezésében.
2007. április 5.

Magyar költők egy francia költészeti lapban, megzenésített verseik a Párizsi Magyar Intézetben

2007 márciusában jelent meg az Action Poétique nevű elismert francia költészeti folyóirat legújabb száma, amelyet a szerkesztők teljes egészében a mai magyar kortárs költészetnek szenteltek. Ehhez kapcsolódva magyar sanzonestet tart a Párizsi Magyar Intézet.
2007. április 5.

Batthyány és Kodály tablókiállítás a Balassi Intézetben

2007. április 5-én nyitja meg "...aki emlékezik, nincs egyedül" című tablókiállítását a Balassi Intézet.
2007. április 5.

Magyar kitüntetések átadása Berlinben

Paul Rabbét, a németországi Wolfenbüttel világhírű Herzog August könyvtárának korábbi főigazgatóját a magyar kultúra németországi terjesztésében kifejtett munkássága elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesítette.
2007. április 4.

A Kodály Vonósnégyes Ruszéban

kodaly_quartet_ruse_pokana.jpg
2007. április 4-én Ruszéban a szófiai Magyar Intézet szervezésében hangversenyt ad a Kodály Vonósnégyes.
2007. április 3.

Orosz-magyar örökségvédelmi megállapodást írtak alá Budapesten

A kulturális örökségvédelem területén érvényes orosz-magyar együttműködési megállapodást írtak alá a szervezetek vezetői kedden Budapesten.
A szerződést az összoroszországi restaurátorok szervezete részéről Artem Novikov elnök, az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ képviseletében pedig Szécsi Zolt igazgató látta el kézjegyével.
2007. április 3.

Borbély Mihály – Kvártet Berlinben

Az öt éve megalakult Borbély Mihály - Kvártet április elsején este kilenckor Meselia Hill című új lemezét mutatja be a Kulturbrauerei kulturális központban, Berlinben, ahol az együttes nem először szerepel.
2007. március 31.

Történelmi házak rajzokon

Pintér Tamás építész Hazám házai című grafikai tárlata vasárnap nyílik a Szófiai Magyar Kulturális Intézetben - közölte az MTI-vel Arató György, az intézmény igazgatója.
2007. március 31.

A kultúra perspektívái a turizmusban - konferencia Budapesten

A kultúra perspektívái a turizmusban címmel a kulturális és turisztikai szervezetek közötti együttműködés fejlesztésére rendezett konferenciát pénteken Budapesten a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Művészetek Palotája és a Szépművészeti Múzeum.
2007. március 30.

Vitanap a szélsőséges politikai mozgalmak átalakulásáról a Párizsi Magyar Intézetben

Hogyan változott Közép- és Kelet-Európában a politikai szélsőségek szerepe és megítélése az utóbbi közel két évtizedben? Hogyan kötődnek ezek a hajdani kommunista pártokhoz, valamint az új, fasiszta vonásokat mutató, idegengyűlölő ideológiákhoz? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a Revue Passages francia folyóirat szervezte vitanapok résztvevői a Párizsi Magyar Intézetben.
2007. március 30.

Új utakon a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet

17_03_s5_6_lange_20nacht_gyenis_20tibor_direkte_20umweltverschmutzung.jpg
A Stuttgarti Magyar Intézet három nagysikerű, innovatív programmal indította tavaszi évadát.
2007. március 30.

Magyarul tanulnak a Kékszakállú énekesei

Egyedülálló vállalkozásba fogott Sztara Zagora, Dél-Bulgária egyik legnagyobb városának operaháza: Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című operáját koncert-változatban, magyarul adja elő szombaton két bolgár művész.
2007. március 29.

Pécsi József-ösztöndíjasok fotói Ruszéban

A Pécsi József-ösztöndíjasoknak, a sajtó- és dokumentumfotó legjobb fiatal magyar alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás április 4-én, szerdán a bulgáriai Ruszéban, a Városi Galériában - mondta el Arató György, a Szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek.
2007. március 29.

(M)ÉRTÉK Sepsiszentgyörgyön

20070328222526.jpg
A legnagyobb öt magyar fotográfus - Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton - 250 művéből nyílt kiállítás (M)ÉRTÉK címmel a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban.
2007. március 29.

Magyar Örökség – egy építész és egy szobrászrestaurátor munkája nyomán

nadasdy_kastely.jpg
2007. március 29-én "Magyar Örökség - egy építész és egy szobrászrestaurátor munkája nyomán" címmel kiállítás nyílik a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. A kiállított fotográfiákat a Műemlékek Állami Gondnoksága válogatta össze.
2007. március 28.

Nemzetközi kiállítás a Collegium Hungaricum Berlinben

„Futurama and re-inventing tradition?” címen nyílik kiállítás a Collegium Hungaricum Berlinben, március 29-én, 19 órakor. A Fodor János és Lise Nellemann (Sparwasser HQ Berlin) kurátorok által megrendezett tárlat megnyitója a hagyományos beszédek sora helyett egy éjjel 11 óráig tartó valódi „event” lesz.
2007. március 28.

Hiller István a magyar kultúra külföldi megjelenéséről

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a magyar kultúra külföldi megismertetésére - hangsúlyozta Hiller István, a tárca vezetője kedden Budapesten, azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen az operaház vezetői posztjára kiírandó pályázatról is beszélt.
2007. március 28.

A Lágerek népe észtországi bemutatója

A Tallinni Magyar Intézet szervezésében március 22-től május 21-ig látható az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét és eseményeit bemutató dokumentumok kiállítása az észtországi Narva városában. Az esemény különlegességének ígérkezik a hozzá kapcsolódó irodalmi est.
2007. március 27.

Expresszív jelenségek a kortárs magyar képzőművészetben 1980-2007

A kortárs magyar művészet eddigi egyik legnagyobb szlovákiai bemutatkozása zajlik Pozsonyban, 28 magyar képzőművész képeivel.
2007. március 27.

Jubileumi Jancsó-est Moszkvában: először vetítették a cenzúrázatlan Csillagosok, katonák című filmet

Először nézhették meg az orosz nézők a Csillagosok, katonák című, egykor magyar-szovjet koprodukcióban készült filmet teljes formájában 2007. március 24-én a moszkvai Filmházban a Jancsó Miklós tiszteletére a Regionális Filmfejlesztési Alapítvány és a moszkvai Magyar Kulturális Központ által rendezett jubileumi esten.
2007. március 26.

Kiállítás – előadás – videófilmek – jazzkoncert Varsóban

Évadának egyik legrangosabb rendezvény-sorozatát tartotta hétvégén a Varsói Magyar Kulturális Intézet, amely már a helyszínével is felhívta magára a figyelmet. A lengyel főváros jelenleg talán legfelkapottabb kulturális központja, a Fabryka Trzciny adott otthont a kiállítással egybekötött videófilm-bemutatónak, a modern kor magyar-lengyel kapcsolatait boncolgató előadásnak és a jazz koncertnek.
2007. március 26.

Magyar fotótörténeti kiállítás Sepsiszentgyörgyön

mertek_20070326.jpg
A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja szervezésében 2007. március 27-én 19 órától nyílik a (M)érték – Világhírű Magyar Fotográfusok című kiállítás a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban.
2007. március 26.

Óriási érdeklődés övezte Rómában a Magyarországot képviselő Magányos cédrust az EU-évfordulón

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
Óriási érdeklődés övezte a Magyarországot képviselő Magányos cédrust, Csontváry Kosztka Tivadar száz évvel ezelőtt festett alkotását a Római Szerződés 50.
évfordulójára rendezett ünnepi tárlaton az olasz köztársasági elnöki palotában - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
2007. március 24.

Nagyszabású Európa fesztivál Berlinben - Magyar klubéjszaka a "Kistehén" együttessel

A Római szerződés aláírásnak 50. évfordulója alkalmából a német kormány március 24-én és 25-én nagyszabású Európa fesztivált rendez Berlinben.
2007. március 23.

Márai-est Varsóban

Egy éven belül immáron második Márai-estjével büszkélkedhet a Varsó Magyar Kulturális Intézet, s mindez a különböző kiadók és irodalmi folyóiratokkal való szoros együttműködésen alapszik.
2007. március 23.

Magyar írónők Bécsben - Folytatódik a bécsi Collegium Hungaricum irodalmi sorozata

Folytatódik a bécsi Collegium Hungaricumban az a 2005 őszén elindított irodalmi sorozat, amelynek célja, hogy magyar szerző(nő)ket mutasson be nemcsak az osztrák, hanem általában a német nyelvű olvasóközönségnek.
2007. március 22.

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar indiai turnéja

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar és Szenthelyi Miklós hegedűművész indiai turnéja óriási sikerrel zajlott március első felében. A koncertkörút az indiai sajtóban is igen kedvező visszhangot kapott.
2007. március 22.

Szerződés az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem finanszírozásáról

Balról Klaus von Trotha nyugalmazott miniszter, a baden-württembergi tartományi kormánymegbízott, Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Josef Höchtl nyugalmazott képviselő, Ausztria Tudományos és Kutatási Minisztériumának megbízottja (MTI Fotó: Soós Lajos)
Az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem 2010-ig szóló nemzetközi finanszírozásáról írt alá megállapodást az oktatási tárca vezetője és a közreműködő Ausztria, valamint a bajor és a baden-württembergi tartomány képviselője csütörtökön a fővárosban.
2007. március 22.

Megkezdődött a Batthyány-év Oroszországban

Csorba László történész (a Római Magyar Akadémia igazgatója) előadássorozatával indult a Batthyány-év Oroszországban: a szentpétervári egyetem Magyar Termében, magyarszakos hallgatók, a moszkvai Magyar Kulturális Központban pedig magyar történelemmel és hungarológiával foglalkozó kutatók és műfordítók előtt beszélt a miniszterelnök izgalmas életútjáról, színes egyéniségéről és politikai gondolkodásáról.
2007. március 22.

Március 15. és a Batthyány-évforduló megünneplése Delhiben

Nemzeti ünnepünket és Gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulóját több rendezvénnyel is megünnepelte az elmúlt napokban a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ.
2007. március 22.

Ötven éves a Római Szerződés

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Giorgio Napolitano olasz államelnök meghívására az olasz fővárosba utazik a Római Szerződés 50. évfordulója alkalmával rendezett megemlékezésekre.
2007. március 22.

Lengyel könyvek Magyarországról

Ritka könyvcsemege megjelenéséhez járult hozzá a Varsói Magyar Kulturális Intézet akkor, amikor elvállalta hat diplomamunkáját író fiatal támogatását.
2007. március 21.

A magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Cseh Filharmonikusok vendége

Kocsis Zoltán
Ebben a hangversenyévadban már másodszor látogat Prágába Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző. A cseh közönség előtt ezúttal március 22-23-án, a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén mutatkozik be, melynek már tizedik éve vezetője.
2007. március 21.

Merkel szerint lehetséges, hogy az EU jövője kudarccal végződjön, Bogyay pedig a kultúra sokszínűségének fontosságát hangsúlyozta

Bogyay Katalin
Angela Merkel német kancellár, az Európai Unió soros elnöke lehetségesnek tartja, hogy az EU végül kudarcot vall, s nem tud hatékony szervezetként megmaradni - legalábbis ez az egyik lehetséges forgatókönyv, amelyet Merkel a Brüsszelben hétfőn bemutatott, rangos nemzetközi szerzőgárda által írt, az unió jövőjéről szóló könyv előszavában felvázol. Ugyanebben a műben - egyetlen magyar szerzőként - Bogyay Katalin, az OKM szakállamtitkára a kulturális sokszínűség fontosságát elemezte.
2007. március 20.

Holokauszt-oktatás: elnökségváltás a Task Force-ban

A holokauszt oktatásával, kutatásával és a megemlékezésekkel foglalkozó nemzetközi szervezet, a Task Force 2007. március 21-én tartja az elnökség átadás-átvételi ünnepségét Budapesten.
2007. március 20.

Március 15. Párizsban

pmi_meghivo_070315.jpg
Kossuthról és Széchenyiről, Petőfi és Arany levelezéséről szóló előadással és a Makám koncertjével ünnepli március 15-ét a Párizsi Magyar Intézet.
2007. március 15.

Március 15. Bulgáriában

0315_bg_070319_01.jpg
Az 1849-es magyar emigráció legfőbb bolgár emlékhelyén, Sumenben tartja ünnepi megemlékezését a szófiai Magyar Kulturális Intézet.
2007. március 14.

56-os szeminárium



2007. március 13.

Könyv az EU következő 50 évéről

European Union: the Next 50 Years
Március 14-én és 15-én mutatják be Londonban az "Európai Unió: a következő 50 év" című kötetet, melynek egyik társszerzője Bogyay Katalin, az OKM nemzetközi szakállamtitkára.
2007. március 13.

CEEPUS miniszteri konferencia Zágrábban

Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár a Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogram egyezményt aláíró országok oktatásért felelős minisztereinek ülésén vesz részt március 16-án Zágrábban.
2007. március 13.

Nagy siker a Magyar Kulturális Fesztivál Mumbaiban

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar fergeteges sikerű hangversenyével március 10-én megkezdődött a március 15-ig tartó Magyar Kulturális Fesztivál Mumbaiban, India legnagyobb metropoliszában. A fesztivált a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ szervezi számos indiai partnerintézménnyel közösen.
2007. március 12.

Kozári Hilda kiállítása Észtországban

Kozári Hilda
Kozári Hilda, a Finnországban élő magyar képzőművész illatokat használ munkájában. Saját meghatározása szerint ezt a módszert "nosevision"-nek nevezi. Kozári az illatok által kiváltott emlékképeket kutatja.
2007. március 12.

XVIII. Nemzetközi Kodály-hét Helsinkiben

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ a főváros és környéke zenei tanintézeteivel közösen a Kodály Hetet.
2007. március 12.

Lesznai Anna és kora - kiállítás és konferencia

Lesznai Anna írónő életművéről és koráról rendeznek konferenciát a Collegium Hungaricum Berlinben 2007. március 13-án. A rendezvény ahhoz az írónőt bemutató kiállításhoz kapcsolódik, amely január 24-én nyílt a CHB-ben.
2007. március 12.

Megosztás és állampolgárság a Párizsi Magyar Intézetben

2007. március 14-én rendezik meg a Római Szerződés övenedik évfordulója alkalmából a Megosztás és állampolgárság című konferenciát a párizsi Magyar Intézetben.
2007. március 9.

Idén első alkalommal adják át a Veszely Károly-díjakat Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központ (MKK) és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) idén első alkalommal méltó módon szeretne megemlékezni Erdélyben a Magyar Sajtó Napjáról. 1990 óta március 15-e a magyar sajtó ünnepe is: 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti Dalt.
2007. március 9.

Hiller István: sikeres és eredményes tárgyalások New York-ban Fotógaléria

A 2009-es New York-i magyar kulturális évad célközönsége az Egyesült Államok keleti partvidékének véleményformáló rétege lesz - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön zárult amerikai tárgyalásai végén.
2007. március 9.

Kortárs irodalmi est a Balassi Intézetben

A Balassi Intézet Hungarológiai Tagozata március 8-án 18 órakor kortárs irodalmi estet rendez.
2007. március 8.

IFEA-konferencia a Mediawave-en

Az IFEA 2007. április 25. és 29. között a Mediawave fesztiválhoz kapcsolódva tartandó Behind the scenes (Színfalak mögött) konferenciájára már jelentkezhetnek a részt venni szándékozók.
2007. március 8.

Pályakezdő művészeink alkotásai Helsinkiben

Kilenc Derkovits-ösztöndíjas művész munkájából nyílik kiállítás március 9-én a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ galériájában.
2007. március 8.

Hiller István Pro Cultura Hungarica kitüntetéseket adományozott

Pro Cultura Hungarica díjat adott át Hiller István Nancy Brinkernek, aki kiemelkedő munkát végez a kortárs magyar képzőművészet, elsősorban a magyar festők amerikai megismertetésében és népszerűsítésében, és fontos munkát végez a mellrák elleni küzdelem szervezésében Magyarországon
Pro Cultura Hungarica kitüntetést nyújtott át a magyar művészeteket pártoló három amerikai személyiségnek Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerda este Washingtonban.
2007. március 8.

Hiller István fogadókészséget tapasztalt New York-i tárgyalásain

nyc_070310_12_big.jpg
A magyar fotó- és táncművészet, irodalom és zene bemutatásának lehetőségeiről tárgyalt New Yorkban Hiller István oktatási és kulturális miniszter, aki szerint a legnevesebb kulturális intézmények vezetői fogadókészséget mutattak az esetlegesen 2009-ben rendezendő New York-i magyar kulturális évad tervei iránt.
2007. március 8.

Előadások a magyar-finn "Twinning light" programról

A "Twinning light" finn-magyar programsorozat következő előadásait 2007. március 12. és 14. között tartják, melyeken a nemzetközi fejlesztési együttműködésben résztvevő projektek kiválasztásáról, illetve a jogszabályi háttérről lesz szó.
2007. március 8.

Brüsszel: Magyarország Baden-Württenbergben

Március 5-én nagy sikerű rendezvényt tartottak Brüsszelben, a Baden-Württenberg Tartományi Házban, a Baden-Württenberg-i képviselet és a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet közös szervezésében. Az alkalmat magyarországi német képzőművészek - Matzon Ákos és Bartl József festők, valamint Dechant Antal szobrászművész - januárban nyílt kiállításának zárása adta.
2007. március 7.

A Magyar Virtuózok Kamarazenekar indiai turnéja

Egyhetes turnéra Indiába utazik március 8-án a Magyar Virtuózok Kamarazenekar és Szenthelyi Miklós hegedűművész. A látogatás a két ország közötti kulturális csereprogram alapján jön létre, amelyet tavaly októberben Budapesten írt alá Hiller István oktatási és kulturális miniszter és indiai partnere, Ambika Soni.
2007. március 7.

Képzőművészeti kiállítás a Ferrari 60. születésnapjára

Az idén 60 éves Ferrari számos eseménnyel ünnepli fennállásának évfordulóját. 2007. április 26. és május 13. között például képzőművészeti kiállítás lesz látható a Közlekedési Múzeumban.
2007. március 7.

Hiller István a New York-i magyar kulturális évad előkészületeiről tárgyalt az Egyesült Államokban

Hiller István oktatási és kulturális miniszter egy esetlegesen 2009-ben New Yorkban rendezendő magyar kulturális évad előkészületeiről tárgyalt hétfőn az Egyesült Államokban.
2007. március 6.

Az Európa Tanács Kulturális Bizottsága Bureau-jának rendkívüli ülése

2007. március 2-án Athénban tartották az Európa Tanács Kulturális Bizottsága Bureau-jának rendkívüli ülését.
2007. március 5.

Közép-európai zenei fesztivál Moszkvában

Március 3-án, a moszkvai Művészek Központi Házában (CDH) tartották meg a M@narchia közép-európai kortársművészeti fesztivál zenei programját.
2007. március 5.

Nemzetközi Turisztikai Szakkiállítás Berlinben

A héten rendezik meg Berlinben a Nemzetközi Turisztikai Szakkiállítást (ITB). A kiállítók között ott lesz az Oktatási és Kulturális Minisztérium is.
2007. március 5.

A török Kulturális és Turisztikai Minisztérium delegációja Magyarországon

Magyarországra látogat a török Kulturális és Turisztikai Minisztérium küldöttsége.
2007. március 5.

Brüsszel, Európa fővárosa

2007. március 2-án a "Brüsszel, Európa fővárosa" nevű nagyszabású rendezvény beharangozójának és sajtótájékoztatójának adott helyet a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet.
2007. március 5.

Szerződésben rögzítik az Andrássy Egyetem nemzetközi finanszírozását

Március végéig aláírhatják azt a szerződést, amelyben az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem nemzetközi finanszírozását rögzítenék - mondta Arató Gergely oktatási és kulturális államtitkár azt követően, hogy találkozott Emilia Müller, Bajorország európai ügyekért felelős miniszterrel pénteken délelőtt.
2007. március 2.

Hiller: a Balassi Intézettel a kulturális diplomácia modern központja jött létre

Fotó: Gordon Eszter
Az új Balassi Intézettel a magyar kulturális diplomácia modern központja jött létre - közölte az oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.
2007. március 1.

Fassang László átütő sikere Moszkvában

le_quang_fassang_070301.jpg
Több mint 1200 néző előtt aratott átütő sikert Fassang László orgonista-zongorista és Vincent Lê Quang szaxofonista, akik a legtekintélyesebb moszkvai koncerthelyszínen, a Csajkovszkij hangversenyteremben léptek fel február 28-án este "A barokktól a jazzig" című programmal.
2007. március 1.

Wallenberg-vándorkiállítás Budapesten

Életeket mentett - világokat mentett címmel Raoul Wallenberg emlékkiállítás nyílik 2007. március 1-jén Budapesten.
2007. március 1.

Heidelbergben tanácskoznak az EU oktatási miniszterei

Az európai oktatás jövőjét és az egész életen át tartó tanulás kérdését vitatják meg az Európai Unió oktatási miniszterei heidelbergi ülésükön.
2007. március 1.

Magyar szecessziós plakátok Olaszországban

A Magyar Képzőművészeti Egyetem tulajdonában lévő szecessziós plakátgyűjteményből nyílt kiállítás szerdán este a genovai székhelyű Európai Kulturális Központban (Centro Culturale Europeo), melynek a Római Magyar Akadémia révén Franciaország, Ausztria, Németország, Svájc és Lengyelország mellett hazánk is tagja.
2007. március 1.

A New York-i Magyar Kulturális Intézet bemutatja: My Country - Az Én Hazám

mo_lil_country_070228_01.jpg
My Country címmel rendez kiállítást a New York-i Magyar Kulturális Intézet, mely két New York-ban élő, de más kontinensen felnevelkedő művészt kért fel, hogy megmutassák saját haza-felfogásukat/konstrukciójukat. Dezső Andrea és Miwa Koizumi tárlata két emlékábrázolás, két identitás feltárása. Az installációk április 5-ig tekinthetők meg.
2007. február 28.

Az arab és a spanyol ajkú világ felé nyitna a kulturális tárca

Kulturális hídfőállások létrehozásával nyitni kell az arab világ, az Öböl-országok, a Kelet, valamint a teljes spanyol ajkú világ felé - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter Az emberi természet című kormányzati fórumon kedden Budapesten.
2007. február 27.

"Bunker-design": Magyar kortársművészeti csúcs Moszkvában

Fotók: Moszkvai Magyar Kulturális Központ
Négy kiállítás nyílt egyszerre február 26-án a moszkvai Magyar Kulturális Központban, hiszen az intézet az egyik párhuzamos helyszíne a "Geopolitika, piac, amnézia" című II. Moszkvai Nemzetközi Kortársművészeti Biennálé monstre rendezvénysorozatnak.
2007. február 27.

Magyar UNESCO Bizottság közgyűlés

Ma tartotta első közgyűlését az újjáalakuló Magyar UNESCO Bizottság.
2007. február 23.

A Kis tehén lemezbemutató koncertje Berlinben

"I'm in love with every lady": ezzel a címmel tart lemezbemutatót a Kis tehén zenekar a berlini KulturBrauereiban február 23-án este.
2007. február 23.

"Friss levegő" Moszkvában

Kocsis Ágnes "Friss levegő" című első nagyjátékfilmjét február 20-án mutatták be a Cinefantom filmklub keretein belül a moszkvai Fitil moziban.
2007. február 21.

Magyarország a díszvendége az idei Schleswig-Holstein Zenei fesztiválnak

Németország és Európa egyik legjelentősebb nemzetközi művészeti eseménye, a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál idén magyar kulturális különlegességekkel csábítja a zenerajongókat az észak-német tartományba. Magyarország a díszvendége a rangos zenei attrakciónak. Az egyedülálló esemény az Ungarischer Akzent, a Németországban zajló magyar kulturális évad rendezvénysorozatának kiemelkedő programja.
2007. február 21.

Budapest Bridge - Brussels nemzetközi paralimpiai sportfilm fesztivál a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben

A paralimpiai mozgalmat és az egyenlő esélyek megvalósításáért folytatott küzdelmet mutatják be filmeken, fotókon, rajzokon és kerekasztal-beszélgetéseken a Brüsszeli Magyar Intézetben 2007. március 26. és 28. között a Budapest Bridge - Brussels rendezvényen.
2007. február 21.

Boldog új élet - a Berlinale után a berlini CH-ban

Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjét mutatják be a berlini Collegium Hungaricum mozitermében február 21-én este.
2007. február 20.

M@NARCHIA - közép-európai kulturális kezdeményezés

monarch_070220_01.jpg
Nemrég a Moszkvai Állami Humántudományi Egyetemen (RGGU) vette kezdetét a kortárs közép-európai kultúrát bemutató M@narchia fesztivál.
2007. február 20.

Az EU Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsának ülése

2007. február 16-án zajlott Brüsszelben az EU Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsának ülése, ezúttal oktatási és ifjúsági témákkal.
2007. február 16.

Gyermekrajz verseny Delhiben

Az indiai főváros 13 iskolájának 130 diákja vesz részt csütörtöktől azon a rajzversenyen, amelyet a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ szervezett - mondta el Lázár Imre igazgató az indiai fővárosból az MTI-nek.
2007. február 15.

Üdvözölte Mészáros Márta kitüntetését a kulturális minisztérium államtitkára

Mészáros Mártát a Berlinale Kamera-díjával tüntették ki kedden este életművének elismeréseként. A rendezőnőt a helyszínen köszöntötte Bogyay Katalin, az OKM szakállamtitkára.
2007. február 14.

Rizshegyekkel a társadalomról

Fotó: Gordon Eszter
Február 9-én Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár megnyitotta a Stan's Cafe társulat Mindenkiről a földkerekségen - Magyarország és szomszédai című kiállítását. A rendezvény során a brit társulat 2 tonna rizs segítségével jelenít meg különböző statisztikai mértékeket.
2007. február 13.

56-os kiállítás és Sinka István versei bolgárul

A bulgáriai Gorna Orjahovicában Az 1956-os magyar forradalom címmel fotókiállítás nyílik kedden este az Ifjúsági Házban - mondta el Arató György, a Szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
2007. február 13.

A médiáról és a kulturális együttműködésről tanácskoznak az Európai Unió illetékesei

A médiapolitikai irányelvekről, továbbá a kulturális együttműködés különböző területeiről kezdtek kétnapos tanácskozást hétfőn Berlinben az Európai Unió tagállamainak a kultúráért és a médiáért felelős miniszterei, illetve vezető tisztségviselői.
2007. február 13.

Nagy Péter a Berlinale első magyar kitüntetettje

Nagy Péter
Nagy Péter, Herendi Gábor Lora című filmjének férfi főszereplője a Berlinben zajló nemzetközi filmfesztivál első magyar kitüntetettje.
2007. február 12.

Itt London

london_calling_070208.jpg
Könyvbemutatóval egybekötött kiállítás megnyitó a Londoni Magyar Kulturális Központban.
2007. február 8.

Budapesten az olasz közoktatási miniszter

A héten Budapestre látogat Giuseppe Fioroni olasz közoktatási miniszter.
2007. február 5.

EU Ifjúsági Zenekara: az első meghallgatás eredményei

Sikeresen lezajlott az Európai Unió Ifjúsági Zenekara idei magyarországi válogatásának első fordulója, amelyet a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében tartottak. A február 24-i második fordulóban 36 fiatal zenészt hallgat meg a nemzetközi zsűri.
2007. február 5.

Megújult az európai kultúrpolitikákat bemutató weboldal

Megújult a www.culturalpolicies.net angol nyelvű honlap, melyen az Európa Tanács tagállamainak kulturális politikájáról és fontosabb kulturális programjairól tájékozódhatunk.
2007. február 1.

Bemutatkozó látogatáson a British Council új igazgatója

David Martin
Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár találkozott David Martinnel, a brit nagykövetség kultúrattaséjával, aki egyben a British Council új igazgatója.
2007. január 29.

Magyarország és Szlovákia benyújtotta közös világörökségi jelölését az UNESCO-ban

A szlovák és a magyar kormány képviseletében a két ország UNESCO-nagykövetei pénteken Párizsban benyújtották közös kérelmüket a Komárom-Révkomárom erődrendszernek az UNESCO Világörökség Listájára való felvételéhez.
2007. január 27.

Kulturális intézetek találkozója Budapesten

Az OKM felelősséget érez a nemzetközi kulturális kapcsolatok erősítéséért. Ennek érdekében minél több találkozóra, és tapasztalatcserére épülő párbeszédre van szükség - hangsúlyozta Bogyay Katalin szakállamtitkár a Magyarországon működő külföldi kulturális intézetek vezetőinek csütörtöki budapesti találkozóján.
2007. január 25.

Rácz István-díj Hannu Launonen finn műfordítónak

A helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központban Hannu Launonen finn műfordítónak adták át az idei Rácz István (1908-1998) műfordító, fotóművész nevét viselő díjat kedden este - közölte Pap Éva, a központ igazgatója.
2007. január 25.

MIDEM - Hiller István a zenei szakvásáron

A kultúra és a munkaerőpiac összefüggéséről beszélt Hiller István kulturális és oktatási miniszter vasárnap Cannesban, a MIDEM alkalmából tartott informális tanácskozáson, amelyen az európai kulturális miniszterek a zenei exportirodák és a zeneipar képviselőivel cseréltek eszmét a politika és a kulturális ipar együttműködési lehetőségeiről.
2007. január 22.

Kétnyelvű verses kötetek bemutatója Észtországban

József Attila és Tóth Erzsébet válogatott verseit tartalmazó kétnyelvű kötetek bemutatójával köszönti a Magyar Kultúra Napját a Tallinni Magyar Intézet.
2007. január 18.

Véget ért Hiller István izraeli látogatása Fotógaléria

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
Minden tekintetben sikeresnek értékelte Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden véget ért háromnapos izraeli látogatását, az állami, illetve kormányzati képviselőkkel folytatott tárgyalásait.
2007. január 16.

Világörökségre jelölik a Komárom-Révkomárom erődrendszert

koma_070115.jpg
A magyar és a szlovák kulturális minisztérium államtitkára hétfőn a szlovákiai Révkomáromban megállapodást írt alá, amelynek értelmében Komárom és Révkomárom erődrendszerét a két ország közösen Világörökség címre terjeszti fel az UNESCO-hoz.
2007. január 15.

Hiller István megállapodást írt alá a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettel Fotógaléria

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
Megállapodást írt alá Hiller István oktatási és kulturális miniszter a magyar kormányzat és a holokauszt-kutatással foglalkozó Jad Vasem Intézet közötti együttműködésről.
2007. január 15.

Véget értek az Esseni Fényhetek

Ünnepélyes keretek között zárult a németországi magyar kulturális évad, az úgynevezett Ungarischer Akzent kiemelt eseménysorozata az 57. Esseni Fényhetek (Essener Lichtwochen) fesztivál, amelyen idén Magyarország volt a díszvendég.
2007. január 15.

Oktatási megállapodást írt alá Hiller István Izraelben Fotógaléria

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!
Az eddigi legátfogóbb magyar-izraeli oktatási együttműködési megállapodást írta alá Hiller István oktatási és kulturális miniszter alá vasárnap Jeruzsálemben izraeli kollégájával, Juli Tamir oktatási, kulturális és sportminiszter asszonnyal.
2007. január 15.

Hiller István miniszter lovári nyelvű emléktáblát avatott Jeruzsálemben Fotógaléria

A galéria megtekintéséhez kattitnson a képre!
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szombaton Jeruzsálemben ünnepélyesen felavatta a miatyánk lovári nyelvű emléktábláját az Olajfák hegyén álló Miatyánk-templomban.
2007. január 13.

Hiller István miniszter Izraelbe utazik

Hiller István oktatási és kulturális miniszter hivatalos látogatásra pénteken éjjel Izraelbe utazott.
2007. január 13.

V4 - kulturális miniszterek tanácskozása Budapesten

Fotó: Gordon Eszter
A visegrádi országok kulturális miniszterei a jövőben minden jelentősebb európai uniós kulturális csúcs előtt előzetes egyeztetést folytatnak - közölte Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken, a visegrádi országok kulturális minisztereinek találkozóját követően, Budapesten.
2007. január 12.

V4 - megkezdődött a kulturális miniszterek tanácskozása Budapesten

Megkezdődött a visegrádi országok kulturális minisztereinek tanácskozása pénteken délelőtt Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.
2007. január 12.

Újévi koncert és fotókiállítás Bulgáriában

Magyar-bolgár orgonakoncert lesz vasárnap Szófia és egyben Bulgária legnagyobb, 1300 embert befogadó hangversenytermében - mondta el Szófiából Arató György, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek.
2007. január 12.

Budapesten találkoznak a visegrádi országok kulturális miniszterei

Budapest ad otthont a visegrádi országok kulturális miniszterei tizenhatodik találkozójának, melynek házigazdája Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2007. január 11.

Magyarországi Erasmus-rekordok

Az idén húszéves Erasmus programban egyre több diák vesz részt. A 2006/2007-es tanév végéig 31 országba rekordszámú, több mint 3000 magyar hallgató utazik ki. A Tempus Közalapítvány az Erasmus programban megjelenő újításokról, lehetőségekről 2007 februárjában regionális találkozókat szervez.
2007. január 10.

Magyar romafesztivál Újdelhiben

A romák Magyarországon címmel Ardó Zsuzsa fotóiból nyílt kiállítás az Indira Gandhi Nemzeti Művészeti Központban a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ közös szervezésében, a Roma Fesztivál keretében.
2007. január 9.

Brüsszeli adomány a dévai gyermekotthon javára a magyar kulturális intézetnek

Az uniós finanszírozású brüsszeli Európai Iskola igazgatója, Kari Kivinen 3500 euróról szóló csekket adott át a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet képviselőinek - jelentette be közleményben az intézet hétfőn.
2007. január 9.

Külföldi magyar kulturális intézetek

Több mint 2200 programra - köztük száz '56-os rendezvényre - 1250 művész utazott ki a 18 külföldi magyar kulturális intézet szervezésében 2006-ban - összefoglaló a tavalyi évről.
2007. január 2.

Pillantás az oktatásra az OECD szemével

Megjelent a Pillantás az oktatásra című OECD-mutatógyűjtemény 2006-os kiadása. Az elemzők megállapítják, hogy a tanulás, a tanultság és a tudás társadalmi megbecsültsége, az egyéni tanulási erőfeszítések és a tanulási eredmények reális iskolai és munkapiaci értékelése is fontos tényezője a nemzeti szintű eredményességnek.
2006. szeptember 21.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok