2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Magyar írók és zenészek estje Pekingben

2007. november 16.
Tóth Kriszta, Békés Pál, Egressy Zoltán és Spiró György írásaiból összeállított, illetve Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla fellépésével színesített irodalmi műsort tartottak a Kínai Népi Egyetemen Pekingben csütörtökön.
A különleges irodalmi és zenei párbeszéd estéje ez - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Remények és álmok című rendezvény előtt a több mint négyszáz érdeklődőt köszöntve.

Hozzátette, hogy a kitűnő magyar művészek bemutatkozásának célja az, hogy a jövő fiatal kínai értelmisége megismerkedjen a magyar kultúrával.

A kínai magyar Kulturális Évad keretében szervezett est folyamán kínai előadóművészek olvastak fel a magyar költők és írók ez alkalomból kínaira fordított műveiből, a felolvasások között pedig a két világhírű zongorista improvizált.

Vukán György zongoraművész és Szakcsi Lakatos Béla dzsessz-zongaraművész zongorán játszik a Remények, álmok című irodalmi zenés esten a Népi Egyetemen, ahol a koncertek mellett magyar írók műveiből olvasnak fel kínai nyelven. MTI Fotó: Soós Lajos
Vukán György zongoraművész és Szakcsi Lakatos Béla dzsessz-zongaraművész zongorán játszik a Remények, álmok című irodalmi zenés esten a Népi Egyetemen, ahol a koncertek mellett magyar írók műveiből olvasnak fel kínai nyelven. MTI Fotó: Soós Lajos

A kínai egyetemisták Békés Pál Bélyeggyűjtemény című, apró novellettákat tartalmazó írásaiból hallhattak néhányat, Egressy Zoltán művei közül a Portugál című drámájának részlete hangzott el, Spiró Györgynek két novelláját, a Nyaralni muszáj és a Nagymikulás címűt adták elő, míg Tóth Krisztától a Szeretek táncolni című novella és Az egér című vers kapott helyet a repertoárban.

A magyar alkotók, illetve a kínai írószövetség képviselőinek részvételével rendezett programon Hiller István jelezte, hogy a Magyarországon jövő évben megrendezendő kínai kulturális évadra várják a kínai írókat, költőket is.

A "Szabadság, szerelem" elnevezésű Magyar Kulturális Évad 2007. szeptemberében kezdődött Kínában és jövő év áprilisáig tart. A rendezvénysorozat keretében több száz magyar művész és program képviseli Magyarország kulturális életét, reprezentálja értékeit Pekingben, Sanghajban, Hongkongban és Sencsenben.

MTI
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok