2023. június 4.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
Fórum » Felsőoktatás
 
Tisztelt Fórumozók!
 
Technikai okok miatt átmenetileg lezártuk a fórumot, de hamarosan újraindítjuk. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
 
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy az általunk leírt szakmai vélemény nem kötelező erejű. Az Alkotmánybíróság a 60/1992. (XI. 17.) AB határozatában kifejtette, hogy a minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása alkotmányellenes, ezért ahhoz semmiféle joghatás nem fűződik, és arra bíróság vagy más hatóság előtt hivatkozni nem lehet.
 
A szerkesztők
 
  
 13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  
  
corelces üzenete
2009.09.03. 14:32
Tisztelt Szerkesztőség!
Azzal a problémával , kérdésel fordulok önökhöz hogy engem a Miskolci Egyetemre államilag finanszírozott Egyetemi képzésre felvettek 2004-ben . Mivel a technikusi képzés miatt halasztottam a beiratkozásom 1 évvel, már 2005/2006-os évben BSC képzésben vettem részt mivel egyetemit nem indítottak. afelvételnyerés időpontja tehát 2004 .hogy akkor számomra a 12-vagy 14 félév állami finanszírozotság érvényes ....vagy most pontosan menyi félévem van még hátra ha eddig ugye 8 félévet jártam BSc-re.
Köszönöm pontos válszukat!
Nusica üzenete
2009.09.03. 13:08
Tisztelt Szerkesztők!

Kérdésem a következő lenne: Főiskolán nappali költségtérítéses hallgató vagyok, két szakot végzek egyszerre. Jelenleg itthon babázok, kapok TGYást, és utána pedig igényelhetek gyedet is. Kell-e ebben az esetben tandíjat fizetnem, ha 2002-ben íratkoztam be? Köszönöm a választ.
cirpityu üzenete
2009.09.02. 21:41
Tisztelt Szerkesztők!
Nagyon fontos kérdésem lenne, amire szeretnék minél hamarabb választ kapni…Szóval. Már 4.éves hallgató vagyok, több éven keresztül azt hittem, hogy hátrányos helyzetű tanulónak számítok, mivel jelenleg is rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülök, szüleim elváltak, van még 1 középiskolát végző testvérem, így édesanyám egyedül nevel minket, aki az általános iskola 8. osztályát végezte csak el. Tavaly mégis azzal az indokkal utasította el az iskola a magasabb összegű ösztöndíj iránti kérelmemet, hogy középiskolai tanulmányaim során nem részesültem rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. (Itt mellékelem az iskola levelét.)
Alulírott Czirják István (neptun kód:Y2D4TO, a pályázathoz tartozó
> tranzakciószám: SZ99817-14787) 3.évfolyamos gépészmérnök hallgató
> azzal a kérdéssel
> fordulok Önökhöz, hogy a 2009. második félévi rendszeres szociális
> ösztöndíjamat miért 9000 Ft/hó támogatásban állapították meg, amikor
> az elbírálás során érvényesítendő fő szempontok a pályázó szociális
> helyzete. Az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet a felsőoktatásban
> részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes
> térítésekről a törvény 16.§-paragrafusa kimondja, hogy a rendszeres
> szociális ösztöndíj havi összegének mértéke nem lehet alacsonyabb,
> mint az éves hallgatói normatíva 20%-a, amennyiben a hallgató
> fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, vagy
> hátrányos helyzetű és kiskorúsága alatt felügyeletét ellátó szülője,
> illetve szülei - az iskolai felvételi körzet megállapításával
> összefüggésben a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
> szóló törvény szerint vezetett nyilvántartás alapján készült
> statisztikai adatszolgáltatás, a gyermeket, tanulót megillető
> szolgáltatás megállapításához a szülő nyilatkozata szerint -
> legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait
> fejezte be, fejezték be sikeresen, vagy akit tartós nevelésbe vettek,
> vagy családfenntartó, vagy nagycsaládos, vagy árva.
>
> Pályázatomhoz csatoltam a rendszeres gyermekvédelmi támogatásról a
> határozatot, valamint az alapfokú végzettségről szóló szülői
> nyilatkozatot. Ezen igazolások alapján halmozottan hátrányos
> helyzetűnek számítok, tehát a törvény alapján 2009. évben 23.800
> Ft/hó szociális ösztöndíjra vagyok jogosult.
>
> Kérem szíveskedjenek tájékoztatni, hogy milyen szempontok alapján
> mérlegelték pályázatomat.
Tisztelt István!

A pályázatod elbírálásában az 2005. évi felsőoktatási törvényben szereplőek alapján jártunk el:
10. hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező): az a beiratkozás időpontjában huszonötödik életévét be nem töltött hallgató (jelentkező), akit középfokú tanulmányai során családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítottak, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, vagy állami gondozott volt,

10/A. halmozottan hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező): az a hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező), akinek a tankötelessé válásának időpontjában törvényes felügyeletét ellátó szülője, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes szülői nyilatkozat szerint - legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezett, valamint az, akit tartós nevelésbe vettek,
Ezek alapján tehát a középiskolai évekre vonatkozóan kellett volna csatolni a gyermekvédelmi támogatás/kedvezmény igazolást.
Ez szerepelt is a tájékoztatóban:
1. Ha a hallgató hátrányos helyzetű:
. Ha középiskolai tanulmányi során a jegyző védelembe vette, akkor erről szükséges a jegyző határozata vagy igazolása;
. Ha középiskolai évei során a hallgató rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapott, akkor ennek igazolására az önkormányzat által kiállított igazolás vagy határozat szükséges.
. Ha középiskolai évei során rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre volt jogosult, akkor erről az önkormányzat által kiállított igazolás vagy határozat szükséges.
. Ha a hallgatót a gyámhatóság ideiglenes hatállyal intézetbe utalta, gyámhatóság állami nevelésbe vette, gyámhatóság átmeneti nevelésbe vette, gyámhatóság tartós nevelésbe vette, akkor ennek igazolására csatolandó az illetékes gyámhatóság határozata vagy igazolása.
5. Ha a hallgató halmozottan hátrányos helyzetű:
. Hátrányos helyzet igazolása a 4. pontban leírtak szerint, továbbá a szülő(k) önkéntes írásbeli nyilatkozata szükséges arról, hogy tanulmányait legfeljebb az általános iskola nyolcadik osztályán fejezte be vagy fejezték be és ezt a tényt büntetőjogi felelőssége tudatában igazolja.
. Ha a hallgatót tartós nevelésbe vették, akkor erről az illetékes hatóság igazolása vagy határozata szükséges.
Tehát ezek voltak az elbírálás szempontjai.
Üdvözlettel:
Ficsor Emese


Tudomásom szerint a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 2006.06.30 napjával megszűnt, helyette a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény él, amit egy évre állapít meg a település jegyzője. Így számomra érthetetlen az iskola elutasítása. Tanácsot kérek, hogy mit tegyek hiszen lassan kezdődik a félév és be kell adni a szociális ösztöndíjra a kérelmeket. További kérdésem, hogy a fellebbezésnél kihez fordulhatok, ha a HÖK ismét elutasítja a kérelmemet.

Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Czirják István


cirpityu üzenete
2009.09.02. 21:25
a
Encu üzenete
2009.09.02. 21:24
Tisztelt Szerkesztők!
Az idén,júniusban záróvizsgáztam a Nyíregyházi Főiskolán,informatikus könyvtárosként,másoddiplomás,levelező tagozaton,természettudományi karon.Nem kaptam kézhez az oklevelemet,azzal az indokkal,hogy nekem középfokú,C nyelvvizsgát kell tennem valamelyik élő,idegen nyelvből.Viszont-mivel időközben éveket halasztottam,mert két gyerekem született-a 2003/2004-es tanévben kezdtem meg a tanulmányaimat,vagyis a 77/2002-es korm.rendelet vonatkozik rám.Akkor jogos a követelésük,hogy nekem nyelvvizsga kell?(Az első főiskolai oklevelemet a debreceni Tanítóképző Főiskolán végeztem,1997-ben,ahová akkor még nem kellett nyelvvizsga,de ott intézményen belül mégis letettem egy német,alapfok C-vel egyenértékű nyelvvizsgát.)Ezt a Tanulmányi Osztályon is felvetettem,erre az volt a válasz,hogy adjak be egy kérvényt a rektorhoz.Mire számolhatok?
Válaszukat előre is köszönöm.
zorka üzenete
2009.09.02. 13:26
Tisztelt Szerkesztők!

Ha második alapképzésre jelentkezek, s ezzel egyidejűleg kezdek mesterképzést, akkor (egy képzési ciklus egyszeri támogatása miatt) költségtérítést kell fizetnem. Kérdésem, hogy ilyenkor az első alapképzés után fönnmaradó féléveim száma a mesterképzés végzésével csökken-e, vagy miután párhuzamosan (egy intézményben)végzett alapszak miatt költségtérítést kell fizetnem, a támogatási időm egyelőre nem csökken.

Válaszukat előre is megköszönöm.

Zorka
A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 13:19

Tisztelt "Bebraft"!

Ahogy az előző válaszban is, most is ezt az oldalt tudom ajánlani: http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/mikor_es_mire/Mikor_lehet_jelentkezni.

Innen kiderül, mikortól lehet jelentkezni - ekkor hirdetik meg a szakokat is, és jelenik meg a tájékoztató kiadvány.

Üdvözlettel:
a szerkesztők

A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 13:17

Tisztelt "anyesz1984"!

A keresztféléves szakokat október közepén szokták meghirdetni. Szokás szerint a www.felvi.hu-n tájékozódhat a szakokról, a határidőkről pedig pl. itt: http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/mikor_es_mire/Mikor_lehet_jelentkezni 

Üdvözlettel,
a szerkesztők
A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:38

Tisztelt "döncike"!

A jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban törvény) 55. § (2) szerint ugyanazon képzési cikluson (pl. BSc) belül második végzettség megszerzése már csak költségtérítéses képzés keretében történhet.

A törvény idézett bekezdése: „55. § (2) Egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a továbbiakban: támogatási idő), beleértve a felsőfokú szakképzést is .... aki államilag támogatott képzésben valamely képzési ciklusban záróvizsgát tett, ugyanabban a képzési ciklusban nem vehet részt államilag támogatott képzésben.”

Üdvözlettel:
Dr. Szitás József
Felsőoktatási főosztály

anna1010 üzenete
2009.09.02. 12:21
Tisztelt Szerkesztő!

Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy egyik ismerősöm egyetemi rendszerű képzésben kezdte meg tanulmányait 2004 szeptemberében, de bizonyos okok miatt rákényszerült átjelentkezni a bsc képzésre 2006 második félévében. Eddig államilag finanszírozott hallgató volt, de nem tudjuk pontosan, hogy még az egyetemi képzésre meghatározott államilag finanszírozott félévek (12 félév), vagy már a bsc képzésre meghatározott 7 félév a mérvadó? Illetve mikortól kell azt a 7 félévet számolni?

Várom mihamarabbi válaszát!

Anna
A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:21

Tisztelt "g.dorisz"!

1. Ahogyan az elnevezésből is kitűnik, másoddiplomás képzésről csak egy diploma megszerzése után beszélhetünk. Az Ön esetében kezdetben a magyar szak mellett párhuzamosan folytatandó jogi képzésről lesz szó.

2. Az Ön rendelkezésére álló államilag támogatott félévek számításánál a jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban törvény) 56. § (3) bekezdésében szabályozott kedvező lehetőség (a támogatási idő számításakor egy félévként kell nyilvántartani az elsőként megkezdett képzés legkésőbb harmadik félévében létesített további (párhuzamos) képzést) már nem érvényesül. Így Ön a párhuzamos képzés során „duplán” fogja gyarapítani támogatott féléveinek számát, azaz a most következő tanévben várhatóan újabb 4 félévet fog igénybe venni.

A továbbiakban még igénybe veheti a törvény 55. § (2) alapján rendelkezésére álló 12 félévből (-8) a fennmaradó 4 félévet, mert a magyar szakon alapképzésben végez, s a jogi képzés osztatlan formában folyik. Azzal kell azonban számolnia, hogy a fennmaradó két évet költségtérítéses formában kell elvégeznie.

A törvény idézett bekezdése: „55. § (2) Egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a továbbiakban: támogatási idő), beleértve a felsőfokú szakképzést is.... A támogatási időbe be kell számítania a megkezdett államilag támogatott félévet is ... Az államilag támogatott képzésben való részvételt nem zárja ki a felsőoktatásban szerzett fokozat és szakképzettség megléte, azzal a megkötéssel, hogy aki államilag támogatott képzésben valamely képzési ciklusban záróvizsgát tett, ugyanabban a képzési ciklusban nem vehet részt államilag támogatott képzésben. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell a felsőfokú szakképzés tekintetében is.”

Üdvözlettel:
Dr. Szitás József
Felsőoktatási főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:15

Tisztelt "mitosz0"!

A jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tör­vény 55. § (1) és (6), valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 29. §, továbbá az ezek alapján meghozott intézményi helyi szabályozás alapján van lehetőség a költségtérítéses és az államilag támogatott képzési forma közötti átsorolásra.

Az államilag támogatotti körből való kikerülés és az oda való bekerülés egyaránt lehetséges. A részleteket felsőoktatási intézményében, az ottani szabályozás alapján tisztázhatja.

Üdvözlettel:
Dr. Szitás József
Felsőoktatási főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:10

Tisztelt "Hidvégi"!

A felmerülő anyagi nehézségek megoldásánál mindenek előtt az adott felsőoktatási intézményben rendelkezésre álló lehetőségeket kell felderítenie. Általában az alábbi lehetőségek jöhetnek szóba:

1. Ha van ilyen, akkor a helyi szabályozásának megfelelően (általában a hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról szóló szabályzatban szerepel) lehet kérni a költségtérítési díj elengedését, mérséklését, esetleg halasztását. Kérje a Tanulmányi Osztály segítségét.

2. Ha majd lezárt félévekkel is rendelkezik, s ezek jó tanulmányi eredménnyel zárulnak, akkor a jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 55. § (1) és (6), valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 29. § alapján lehetősége lehet a költségtérítéses és az államilag támogatott képzési forma közötti átsorolásra.

3. Tudjuk, hogy nem egyszerű, de esetleg felderíthet testre szabott vállalati és intézményi támogatásokat is.

Sok sikert kívánunk szándéka megvalósításához.

Üdvözlettel:
Dr. Szitás József
Felsőoktatási főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:07

Tisztelt "eve87"!

Kérdésére válaszolva, a jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban törvény) 55. § (4) szerint lehetősége van arra, hogy a 6 féléves alapképzést legfeljebb 8 félév alatt befejezze. A törvény 55. § (2) bekezdésében megfogalmazott 12 félévből a maradék négyet mesterképzésben igénybe veheti. Számolnia kell azzal, hogy egy esetleges csúszás esetén tanulmányait azonban már csak költségtérítéses képzés keretében fejezheti be, s a mesterképzés költsége általában magasabb, mint az alapképzésé.

A törvény idézett bekezdései: „55. § (2) Egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a továbbiakban: támogatási idő), beleértve a felsőfokú szakképzést is.... A támogatási időbe be kell számítania a megkezdett államilag támogatott félévet is ...

(3) Ha a hallgató kimerítette a - (2) bekezdésben meghatározottak szerint - rendelkezésére álló támogatási időt, csak költségtérítéses képzési formában folytathat tanulmányokat a felsőoktatásban.

(4) Az adott képzéshez rendelkezésre álló támogatási idő legfeljebb két félévvel lehet hosszabb, mint az adott tanulmányok képzési ideje. Ha a hallgató a támogatási idő alatt nem tudja befejezni tanulmányait, azt költségtérítéses képzési formában folytathatja.

Üdvözlettel:
Dr. Szitás József
Felsőoktatási főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.09.02. 12:03

Tisztelt "myriam"!

Bátyjával kapcsolatban feltett kérdésére tájékoztatom, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 56 § (3) bekezdése szerint: „A támogatási idő, illetve a költségtérítéses képzéshez rendelkezésre álló idő számításakor egy félévként kell nyilvántartani, ha a hallgató - az elsőként megkezdett képzésének legkésőbb harmadik félévében létesített további (párhuzamos) hallgatói jogviszonyára tekintettel -

a) egyidejűleg több felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, illetve ha

b) ugyanabban a felsőoktatási intézményben egyidejűleg több szakképzettség, szakképesítés megszerzésére készül fel.”

A felsőoktatási intézmény felszólítását csak akkor tudnánk értelmezni, ha annak pontos szövegét látnánk. Feltételezem ugyanakkor, hogy az intézmény felszólítása nem a két szakon folytatott tanulmányok egyikének megszüntetésére, hanem a hallgatói jogviszonyra vonatkozott, hiszen egy intézményben egyidejűleg egy hallgatói jogviszony állhat fenn (egy jogviszony alapján jogosult hallgatói juttatásokra). Javaslom, hogy a felsőoktatási intézménnyel szíveskedjenek tisztázni a kapott felszólítás pontos tartalmát.

Második kérdését sajnos nem tudom pontosan értelmezni, hiszen az Ftv. 50. § (1) bekezdése értelmében a hallgatói jogviszony szüneteléséről van szó, amely értelemszerűen nem érinti a támogatott képzési időt.

Üdvözlettel:
Dr. Veres Pál
szakmai tanácsadó

treasure üzenete
2009.09.02. 11:38
Tisztelt Szerkesztők!

2005-ben szereztem igazgatásszervezői diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen munka mellett, levelező tagozaton, költségtérítéses képzésben. 2008. február 15-én újra felvételt nyertem ugyanebbe az intézménybe mesterszakra, szintén levelező tagozatra és költségtérítéses képzésre. Elvégeztem egy félévet, majd halasztottam kettőt, mivel 2008. decemberében megszületett első gyermekem. Tanulmányaimat most folytatni szeretném. Kérdésem, hogy GYES mellett van-e lehetőségem tandíjmentességet kérni? Értelmezésem szerint az ide vonatkozó 3 törvényi feltételnek együttesen kell megfelelni, ebből kettőnek biztosan megfelelek, de korábban nem GYES mellett tanultam. Számomra úgy tűnik, mintha mentesség csak annak járna, aki már korábban is, 2006.dec.31-ét megelőzően is mentességben részesült tanulmányai során, aki meg korábban fizetett és nem volt gyesen fizessen most is. Létezhet ilyen?! Kérem segítsenek, hátha rosszul értelmeztem valamit...
Válaszukat előre is köszönöm.

Tisztelettel:

Kincs Barbara
szilvi79 üzenete
2009.09.01. 13:46
Tisztelt Szerkesztők!
2002- ben szereztem tanítói diplomát. Képzésem 8 félévig tartott, államilag finanszírozott formában. Idén jelentkeztem, és felvételt is nyertem államilag támogatott, gyógypedagógia szakos alapképzésre. Majd a beiratkozáskor kiderült, hogy nem vagyok jogosult állami támogatásra hiába csak 8 félévet "használtam fel", mert már van egy diplomám. A felvételi lapon is szerepelt, hogy már rendelkezem oklevéllel. Akkor hogyan történhetett meg, hogy mégis felvettek az államilag finanszírozott képzésre?
Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Szűcs Szilvia
Dakota üzenete
2009.09.01. 12:09
Tisztelt Szerlesztők!
Épp most megyek egyetemre és egy igen nagy problémám akadt.Tegnap néztem meg a felvi.hu oldalamon,hogy a februárban csatolt dokumentumokat leküldték a honlapra,lehet már hamarabb is csak én nem vettem figyelembe.
Én mikor jelentkezni kellett,a gyermekem adatait csatoltam,hogy erre hivatkozva kapjam meg a többletpontokat.Ezt elutasították,azonban 50 pontot mégis kaptam hátrányos helyzetre és nem értettem miért.
A beiratkozás már meg volt az egyetemen,semmi bökkenő nem volt.Azonban itthon megnyitottam a dokumentumokat,és látom,hogy a hátrányos helyzetért kapott 50 pont nem is engem illet,hanem 1 másik lányt akinek ugyancsak Kiss Andrea a neve(bár én csak 1 db s-el írom).Minden más dokumentum(érettségi-középiskolai bizonyítvány,egyéb személyes adatok)az én nevemen szerepelnek az én valós adataimmal,ez az egy papír keveredett oda.
Kérdésem az lenne,hogy nekem most ez jeleznem kell-e az intézmény felé?Ha igen ez mit von maga után?Engem vádolhatnak okirat hamisítással,vagy olyan dologgal ami a börtön büntetést vonja maga után?Ugyanis ezeket nem én küldtem el.
Remélem érthetően fogalmaztam,ha nem elnézést kérek érte.
Köszönettel:Andrea
türk mariann üzenete
2009.09.01. 08:31
T.Szerkesztők!
Érdeklődni szeretnék hogy ha engem költségtérítéses képzésre vettek fel de mentességet kaptam gyes miatt,hogy ezek a félévek államilag finanszírozotnak tekinetendők-e vagy nem?
A Szerkesztők üzenete
2009.08.31. 14:49

Tisztelt "andrea16"!

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 62. § kimondja, hogy a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga, továbbá - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az előírt nyelvvizsga letétele. Ha a képzési és kimeneti követelmény szigorúbb feltételt nem állapít meg, az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy

a) alapképzésben egy középfokú, C típusú általános nyelvi,

b) mesterképzésben a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott

államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tett (a továbbiakban: nyelvvizsga). A tantervben a felsőoktatási intézmény meghatározhatja, hogy milyen nyelvekből tett nyelvvizsgát fogad el, azzal a megkötéssel, hogy a középiskolai érettségi bizonyítvány által tanúsított, illetve az érettségi vizsgaként elfogadott nyelvvizsgát általános nyelvi nyelvvizsgaként köteles elfogadni.

Az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet 4. számú melléklete rögzíti a tanári mesterszak képzési és kimeneti követelményeit, melynek 10. Nyelvi követelmények pontja szerint a mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú C típusú, illetve ezzel egyenértékű nyelvvizsga letétele szükséges.

A fenti jogszabályi keretek alapján, szakmai véleményünk szerint, a felsőoktatási intézmény a tanári mesterszak könyvtárpedagógia szakképzettségének megszerzéséhez a középfokú C típusú nyelvvizsga megszerzésén túl nem állíthat további alapfokú nyelvvizsga követelményt, pusztán azt határozhatja meg a szakképzettségre vonatkozó tantervében, hogy mely nyelvekből tett nyelvvizsgát fogadja el. Tehát, ha a hallgató a tantervben szereplő nyelvekből tett legalább középfokú C típusú nyelvvizsgát, akkor teljesítette a szak idegen nyelvi követelményeit.

Üdvözlettel:
Stéger Csilla
képzési referens
Felsőoktatási Főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.08.31. 14:42

Tisztelt "palasthyrita"!

Nem szerepel a felsőoktatási törvényben időkorlátozás a záróvizsgát követően a nyelvvizsga bemutatására.
A felsőoktatási törvény 62. § szerint a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga, továbbá - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az előírt nyelvvizsga letétele. Ha a képzési és kimeneti követelmény szigorúbb feltételt nem állapít meg, az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy
a) alapképzésben egy középfokú, C típusú általános nyelvi,

b) mesterképzésben a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott

államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tett (a továbbiakban: nyelvvizsga). A tantervben a felsőoktatási intézmény meghatározhatja, hogy milyen nyelvekből tett nyelvvizsgát fogad el, azzal a megkötéssel, hogy a középiskolai érettségi bizonyítvány által tanúsított, illetve az érettségi vizsgaként elfogadott nyelvvizsgát általános nyelvi nyelvvizsgaként köteles elfogadni.

Tehát a Számviteli Főiskola tanulmányi adminisztrációja vagy elektronikus tanulmányi rendszerében a tantervi előírások tudnak a hallgatónak erről konkrét információt adni, nyilván az elvégzett szak függvényében.

Üdvözlettel:
Stéger Csilla
képzési referens
Felsőoktatási Főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.08.31. 14:33

Tisztelt Verdesné Erika!

Kérdésére a jelenleg hatályos, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban törvény) 55. § (2) és a megadott adatok alapján az válaszolható, hogy Ön még 12 - 6 féléven át vehet igénybe állami támogatást.

A törvény idézett bekezdése: „55. § (2) Egy személy tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a továbbiakban: támogatási idő), beleértve a felsőfokú szakképzést is.... A támogatási időbe be kell számítania a megkezdett államilag támogatott félévet is ...

(3) Ha a hallgató kimerítette a - (2) bekezdésben meghatározottak szerint - rendelkezésére álló támogatási időt, csak költségtérítéses képzési formában folytathat tanulmányokat a felsőoktatásban.

Üdvözlettel: 
Dr. Szitás József
Felsőoktatási Főosztály

afrodité üzenete
2009.08.31. 12:57
Tisztelt Szerkesztők!

Végzős szociálpedagógus hallgató vagyok. 2005-ben nyertem felvételt, majd egy évet halasztottam és a tanulmányaimat 2006-ban, már a bolognai rendszerben kezdtem meg. Felvételkor (úgy tudom) még elegendő volt az alapfokú nyelvvizsga letétele a diploma kiadásához, az új rendszer szerint azonban a C típusú, középfokú kell. Érdemes-e kérvényezni az alapfokú nyelvvizsga letételének elegendőségét, vagy esetemben teljesen egyértelműen már az új képzési feltételeknek kell eleget tennem?

Válaszukat előre is köszönöm!

anyesz1984 üzenete
2009.08.27. 22:37
tisztelt szerkesztőség!
nagyon fontos kérdésem lenne, amire szeretnék minél hamarabb választ kapni...

Szóval. Igaz, én már főiskolai hallgató vagyok, de mivel megint lemaradtam a pótfelvételiről így arra gondoltam hogy keresztféléves képzésre jelentkeznék.
A baj csak az, hogy a web-en semmi használható információt nem találok, sem arról, hogy mikor van a határideje a felvételi feladásának, sem az intézményeket nem találom akik indítanának.

Honnan értesülhetek arról hogy mikor van keresztféléves képzésekre felvételi lehetőség és meddig kell leadni?
Van-e bármilyen intézményi lista akik indítanak ilyen képzéseket?

Válaszát előre is köszönöm:

üdv..: Ányesz
Bebraft üzenete
2009.08.27. 01:45
Tisztelt Szerkesztők!

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz:
Mikor és hol lehet megtekinteni legkorábban a következő évi szakindításokat. (A már akkreditált kérelmeket.)

Válaszukat előre is köszönöm+
sznéjudit üzenete
2009.08.26. 21:43
Tisztelt Szerkesztő!

2003.-ban kezdtem a főiskolát 2007.-ben államvizsgáztam, 2009.09.30.-án leszek 40. éves.
A 2003. évi törvény értelmében mentesülök a nyelvvizsga alól?
Előre is köszönöm.
lolenula üzenete
2009.08.26. 21:30
T. Szerkesztők!
Párommal úgy döntöttünk házasságot kötünk és szeretnénk gyermeket vállalni. 2008. szeptembere óta főiskolára járok és az lenne a kérdésem, hogy milyen fajta és mekkora összegű juttatásokra számíthatok az főiskolától ill. az államtól.
Előre is köszönöm!
eve87 üzenete
2009.08.26. 15:42
Tisztelt Szerkesztők!
Azt szeretném kérdezni, hogy minden esetben 12 félév-e az államilag finanszírozható félévek száma? 2006 szeptemberében kezdtem el tanulmányaimat. 8 félév alapképzés + 4 félév mesterképzés esetén is érvényes a 12 államilag finanszírozott félév, vagy ez a 12 félév csak alapszakra vonatkozik?
Válaszukat előre is köszönöm!
Agi04 üzenete
2009.08.26. 12:56
Tisztelt Szerkesztő!

Érdeklődni szeretnék, a rám vonatkozó szabályzatról!2005-ben érettségiztem, majd tanulmányaimat el is kezdtem, 3 félévet töltöttem el a Miskolci Egyetemen államilag támogatott képzésben, majd 2007-szeptemberétől új felvételi eljárás keretein belül a Semmelweis Egyetemen folytattam tanulmányaimat(államilag támogatott képzés).Így 2009. szeptemberében kezdem meg a 8. félévemet, a képzés 8 féléves. A kérdésem arra vonatkozna, hogy mennyi félévet támogat még az állam? Sajnos sokféle információt is hallottam, de egyszerűen a hozzáértő személyek nem tudtak egyértelmű választ adni!
Válaszát előre is köszönöm!
Agi04 üzenete
2009.08.26. 12:54
Tisztelt Szerkesztő!

Érdeklődni szeretnék, a rám vonatkozó szabályzatról!2005-ben érettségiztem, majd tanulmányaimat el is kezdtem, 3 félévet töltöttem el a Miskolci Egyetemen államilag támogatott képzésben, majd 2007-szeptemberétől új felvételi eljárás keretein belül a Semmelweis Egyetemen folytattam tanulmányaimat(államilag támogatott képzés).Így 2009. szeptemberében kezdem meg a 8. félévemet, a képzés 8 féléves. A kérdésem arra vonatkozna, hogy mennyi félévet támogat még az állam? Sajnos sokféle információt is hallottam, de egyszerűen a hozzáértő személyek nem tudtak egyértelmű választ adni!
Válaszát előre is köszönöm!
  
 13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  
  

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok