2023. október 3.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
Fórum » Felsőoktatás
 
Tisztelt Fórumozók!
 
Technikai okok miatt átmenetileg lezártuk a fórumot, de hamarosan újraindítjuk. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
 
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy az általunk leírt szakmai vélemény nem kötelező erejű. Az Alkotmánybíróság a 60/1992. (XI. 17.) AB határozatában kifejtette, hogy a minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása alkotmányellenes, ezért ahhoz semmiféle joghatás nem fűződik, és arra bíróság vagy más hatóság előtt hivatkozni nem lehet.
 
A szerkesztők
 
  
 25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  
  
mlasz84 üzenete
2009.02.12. 16:15
Tisztelt Szerkesztők!
2003-2005 ig a Szolnoki Főiskolán voltam hallgató egy két éves felsőfokú akkreditált szakképzésen, melyet sikeresen elvégeztem (4 félév). 2007 szeptembere óta a BMF-en tanulok államilag támogatott alapképzésen (a képzés 7 féléves). A napokban derült ki hogy a szolnoki tanulmányaim belszámítanak (a tanulmyáni osztály szerint) a 7+2 félévbe és ezért jövő ilyenkor átraknak költségtérítéses képzésre. A kérdésem az lenne, hogy valóban bele kell-e számítani a 4 félévet vagy esetleg van egy olyan törvénycikk ami erről szól vagy van-e fellebezési lehetőség, mert amikor még szolnokon tanultam akkor még 12 félév volt a támogatott félévek száma? A másik kérdésem pedig az hogy valóban igaz-e az, hogy a 7. félév után már nem kaphatok szociális támogatást, ösztöndíjat ill. bármi ilyen eredetű támogatást?
Várom válaszukat!
Köszönöm segítségüket!
fillomorfia üzenete
2009.02.11. 22:24
Tisztelt Szerkesztőség!
2006-ban végeztem egyetemen. 1 db középfokú nyelvvizsga is kellett a diploma kézhezvételéhez. Azt teljesítettem is. Kérdésem a következő: a második diploma megszerzéséhez kell-e újabb nyelvvizsgát csinálnom, ha az oktatási intézmény csak 1 nyelvvizsgát kér? Vagy annak megfelel az előzőekben már megszerzett nyelvvizsga is?
Segítségüket előre is köszönöm!
Kleopatra üzenete
2009.02.11. 22:06
Tisztelt Szerkesztők!
Programozó matematikusként végeztem (főiskolai végzettség). Informatika tanári végzettségre lenne szükségem.
A veszprémi Pannon Egyetemre jelentkezhetek-e? Ha oda nem, akkor esetleg hova?
Köszönöm válaszukat előre is!
Kleopatra üzenete
2009.02.11. 22:02
Tisztelt Szerkesztők!
Programozó matematikusként végeztem (főiskolai végzettség). Informatika tanári végzettségre lenne szükségem.
A veszprémi Pannon Egyetemre jelentkezhetek-e? Ha oda nem, akkor esetleg hova?
Köszönöm válaszukat előre is!
Kleopatra üzenete
2009.02.11. 22:00
Tisztelt Szerkesztők!
Programozó matematikusként végeztem (főiskolai végzettség). Informatika tanári végzettségre lenne szükségem.
A veszprémi Pannon Egyetemre jelentkezhetek-e? Ha oda nem, akkor esetleg hova?
Köszönöm válaszukat előre is!
Monsi üzenete
2009.02.11. 20:00
Tisztelt Szerkesztők!

Én is az iránt érdeklődöm, hogy jelenleg milyen törvény szól arról, hogy az államvizsga letétele után mennyi idő elteltével évül el nyelvvizsga hiánya miatt a diploma???
Eddig nem volt időhöz kötve, de mostanában egyre több helyen azt mondják, hogy 2 vagy 3 év, habár senki nem tudja biztosan.
2008. májusában záróvizsgáztam, a diplomaosztón megkaptam az igazólásomat, miszerint az oklevél kiadásához nyelvvizsga szükséges.
Nagyon nem szeretnék az időböl kifutni, igyekszem a nyelvvizsgával, de szeretném tudni, hogy akkor mennyi időm van még hátra.

Válaszukat előre is köszönöm!
ervint üzenete
2009.02.11. 18:54
Tisztelt Szerkesztők!

Azután szeretnék érdeklődni, hogy a feleségem az idén nyáron fog államvizsgázni a Veszprémi Egyetemen.
Az idén novemberben fogja betölteni a 42. életévét.
Kérem tájékoztassanak arról, hogy szükséges-e nyelvvizsgát tennie, mert eddig úgy tudtuk, hogy a 40. életév betöltését követően ez nem feltétele a diploma megszerzésének.
Kérem az erről szóló jogszabályok számáról is tájékoztassanak.

Várom megtisztelő válaszukat!

Üdvözlettel: Tóth Ervin
A Szerkesztők üzenete
2009.02.11. 15:13
Tisztelt "Tímea22"!
A hatályos jogszabályok alapján Magyarországon többek között minden magyar és EU-s állampolgár 12 félévnyi államilag támogatott felsőoktatási képzési időt vehet igénybe, bizonyos esetekben ennél is többet.
Ennek alapján kismamaként is megszerezheti akár államilag támogatott módon a felsőfokú szakképzési, vagy az alapképzési (BSc, BA), majd ezt követően a mesterképzési (MSc, MA) szintű oklevelét. Mindezt a "kismamák" esetében megkönnyíti az a rendelkezés, hogy alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsőfokú szakképzésben ötven többletpontot kap az a jelentkező, aki a jelentkezési határidő (a tavaszi rendes felvételi eljáráskor ez idén február 16.) és a felvételi döntés (a tavaszi rendes felvételi eljáráskor 2009-ben júl. 23.) közötti időszakban gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon van vagy TGYÁS-ban, GYED-ben, GYES-ben vagy GYET-ben részesül.
A mesterképzésre és a kiegészítő alapképzésre jelentkezők is kapnak a maximálisan szerezhető 100 ponton belül a felsőoktatási intézmény által meghatározott mértékű, de az előnyben részesítés jogcímén legfeljebb 10 többletpontot.
E kedvezmény mellett ugyanakkor a költségtérítéses képzésekben a "kismamák"-nak is meg kell fizetniük a költségtérítést, vagyis az alól nem mentesülnek.
Üdvözlettel,
Szövényi Zsolt
főosztályvezető
A Szerkesztők üzenete
2009.02.11. 15:09

Tisztelt "Adrina"!

Mivel Ön már rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet ( a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 12. § (1) és (5) bekezdése értelmében
„(1) […] Az érettségi bizonyítvány megszerzése, illetve a tanulói jogviszony megszűnése utáni érettségi vizsgán bármely vizsgatárgyból - idegen nyelv esetén a Magyar Köztársaság területén középiskolában oktatott vizsgatárgyból - tehető érettségi vizsga.”
„(5) A tanulói jogviszony, vendégtanulói jogviszony megszűnése után rendes, kiegészítő, szintemelő, ismétlő érettségi vizsgára, a rendes, kiegészítő, szintemelő, ismétlő érettségi vizsgát követően pótló vizsgára, a rendes, a pótló érettségi vizsgát követően javítóvizsgára az eltelt időtől függetlenül jelentkezni lehet. Az érettségi vizsgát mindig az adott vizsgaidőszakban érvényes vizsgakövetelmények szerint kell letenni.”

A jogszabályban leírt tanulói jogviszony nem azonos a felsőoktatási tanulói jogviszonnyal, tehát nem szükséges megszakítani jelenlegi egyetemi tanulmányait egy szintemelő érettségi vizsga megszerzése érdekében.

A vizsgaszabályzat 9. § (6) bekezdése alapján:
„(6) A szintemelő érettségi vizsga egyes vizsgatárgyból a középszinten sikeresen befejezett érettségi vizsgának az emelt szintű érettségi vizsgán első alkalommal történő megismétlése. […]”

A 2009. évi május-júniusi vizsgaidőszak esetében az érettségi vizsgára történő jelentkezési határidő 2009. február 15. (Mivel ez munkaszüneti napra esik, ezért a következő munkanap, február 16. a határidő.) Személyesen vagy postai úton is jelentkezhet majd az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: OH) területileg illetékes regionális igazgatóságánál, valamint lehetőség van arra is, hogy személyesen egy középiskolába nyújtsa be a jelentkezését (tájékoztatom azonban, hogy a középiskolák nem kötelesek fogadni a velük tanulói jogviszonyban nem álló vizsgázókat).
Ha az OH-nál jelentkezik érettségi vizsgára, az érettségi vizsgáját az OH szervezi meg, természetesen a vizsgázó lakóhelyének a figyelembevételével. (Az érettségi vizsga helyszínéről és pontos időpontjáról is az OH értesíti a vizsgázókat. Az emelt szintű érettségi vizsgák esetében az OH szervezi meg az érettségi vizsgákat, a vizsgahelyszínként szereplő intézmény csak a helyszínt biztosítja.) Az OH területileg illetékes regionális igazgatóságainak elérhetősége megtalálható a http://www.oh.gov.hu/main.php?folderID=1075&objectID=5004282   honlapon.
A postai út esetében a jelentkezési lap letölthető az OH honlapjáról, ezt kell a kitöltés után a szükséges mellékletekkel együtt postán megküldeni az OH területileg illetékes regionális igazgatóságának. (A mellékletek listája a kitöltési útmutatóban szerepel.)
Ha személyesen jelentkezik az érettségi vizsgára, az OH területileg illetékes regionális igazgatóságán fog jelentkezési lapot kapni.
Tájékoztatom továbbá, hogy ha Ön rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal, és nem áll tanulói jogviszonyban egyetlen középiskolával sem, az érettségi vizsgák vizsgadíj-kötelesek.
Ha személyesen jelentkezik érettségi vizsgára, az OH regionális igazgatóságán fog csekket kapni, ezen kell a vizsgadíjat befizetni valamelyik postahivatalban. Ha postai úton nyújtja be a jelentkezését, a jelentkezési lap kitöltési útmutatójában található számlaszámra kell befizetni a vizsgadíjat.
Felhívom szíves figyelmét a jelentkezési határidők betartására, a határidőn túl benyújtott vizsgajelentkezéseket nem lehet elfogadni.

Üdvözlettel,
Brassói Sándor
főosztályvezető-helyettes

A Szerkesztők üzenete
2009.02.11. 15:04

Tisztelt "Gica79"!

Mivel Ön 2002-ben már záróvizsgát tett, Önre a 158/1994-es kormányrendelet vonatkozik, aminek nyelvi előírása alapfokú nyelvismeret volt. Továbbra is ez vonatkozik Önre, az alapfokú nyelvismeret igazolását az intézmény akkori TVSZ-e szabályozta nyilván, de nem kérhet államilag elismert nyelvvizsgát. Azt kellene megtudnia, hogy a beiratkozáskor érvényes TVSZ mit mondott az alapfokú nyelvismeret igazolásáról.
 
Üdvözlettel,
Dr. Sárvári Judit
idegen nyelvi koordinátor

tatunde üzenete
2009.02.10. 18:18
Tiszelt Szerkesztők!

2006/2007. tanév őszi félévétől hallgatói jogviszonyban állok a Debreceni Egyetemmel költségtérítéses képzés keretében. 2008. november 25. napjától gyermekgondozási díjban részesülök. Van-e tandíjfizetési közelezettségem a 2008/2009. tanév tavaszi (2009. februárjától induló) félévére? Illetve ugyanezen tanév tavaly ősszel (2008. szeptemberében) indult félévére állt-e fenn fizetési kötelezettségem?

Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel
feketelencse üzenete
2009.02.10. 10:21
Tisztelt Szerkesztők!

2008 nyarán szereztem Közlekedésmérnöki oklevelemet. A "régi" rendszer szerinti 5 éves egyetemi képzésben vettem részt. A képzés (ANA) 10 féléves volt. Tanulmányaim kezdetén 2 félévet passziváltam, mivel technikumot végeztem. Így 2 passzív és 10 aktív félév alatt végeztem el az 5 éves képzést. Kérdésem az lenne hogy jelenleg még jogosult vagyok államilag finanszírozott képzésben való résztvételre? Értelmezésem szerint a Felsőoktatási Törvény 55. § 2. bekezdése alapján igen.

Válaszukat előre is köszönöm,
Üdv
bodorzso üzenete
2009.02.10. 06:46
Tisztelt Szerkesztők!

1985-ben szereztem matematika-fizika szakos általános iskolai tanári diplomámat. 1986-tól tanítóként dolgozom. Az oktatási törvény szerint e tevékenységemet 2012-től csak tanítói diplomával végezhetem.
Kérdésem, hová adjam be jelentkezési lapomat.
Van-e valamelyik főiskolán, egyetemen alsó tagozaton való tanításra felkészítő módszertani képzés. A "felvi" tájékoztatóból ez nem derül ki. Az egyetemek, főiskolák tanfolyami szinten csak olyan képzéseket indítanak, mely a nem szakrendszerű oktatásra nyújtanak képesítést. Ez számomra nem megfelelő.
Ha tanítóképzőbe jelentkezem, kapok-e mentesítést a már elvégzett tantárgyak alól, és a tanítói diploma kézhezvétele számomra is nyelvvizsgához kötött-e?
Válaszukat előre is köszönöm.
Bódorné Csikai Erzsébet
Licsiii üzenete
2009.02.09. 18:23
Tisztelt Szerkesztő(k)!

A Nyugat Magyarországi Egyetem Gazdálkodási Menedzseraszisztensei OKJ (55-s) szakon vagyunk végzősök!
Értetelenül állunk az előtt, hogy egy Felsőfokú szakképzésnél miért kell a záróvizsga letétele előtt nyelvizsgát tenni ( ráadásul szakmait, vagy felsőfokút), mikor a Diplomás képzéseken ráér akár 3 év múlva is!
3 éve indult ez a szak és ez miatt a törvény miatt, amit előbbiekben leírtam, összsen a jelnetekezett hallagtók közül, mindösssze 6-nak sikerült elvégezni a szakunkat ebben az intézményben.
A hallagtóknak kurdac, az iskola statisztikáját is csak rontja ez a tény.
2009 - ben már nem is indították el ezt a szakot, és idén se fog sok szakképzett ember kikerülni a ,,Nagy betűs életbe,, épp a nyelvizsga szigorúsága miatt. ( Tudjuk, hogy ebben az országban sokaknak sikerül a szakmai , vagy a felsőfokú nyelvizsga , de a legtöbb vizsgáztató hely ,,örül,, ha többszöri ismétlésre se megy át a vizsgázó!)
Azt nem kérhetjük, hogy töröljék el ezt a törvényt mert porszemek vagyunk, ( bár lehetőséget adnának nekünk, hogy zárovizsga után már dolgozhassunk és a későbbiekben lenyelvizsgázhassunk ami nagyon fontos számunkra is!)
Szóval érdekelne, hogy ezen a szakon miért nem működhet az ami a diplomás szakokon működik?
Köszönettel: GMA hallagtói
bun üzenete
2009.02.09. 17:57
Tisztelt Szerkesztő(k)!

1. 2007 júniusában államvizsgáztam, 2009 októberében töltöm be a 40. életévemet. Akkor megkaphatom-e a diplomámat C középfokú nyelvvizsga nélkül, vagy mindenképpen le kell tennem a nyelvvizsgát?
2. Amennyiben Önök szerint nem kellene nyelvvizsgát tennem, bármely felsőfokú intézmény "belső" szabályzata kötelezhet-e rá?

Válaszukat előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
bun
A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 15:44

Tisztelt "katibogi"!

Amennyiben aktív hallgatói jogviszonyban áll az intézménnyel, jogosult diákigazolványra.

Üdvözlettel,
a szerkesztők

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 15:39

Tisztelt "fenyves"!

Csak akkor tudok kérdésére válaszolni, ha pontosan megírja, milyen szakra jár, és mikor iratkozott be a képzésbe.

Üdvözlettel,
Dr. Sárvári Judit
idegen nyelvi koordinátor

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 15:38

Tisztelt "magdimann"!

Olyan szakokon, ahol van választási lehetőség a szaknyelvi középfokú és az általános felsőfokú nyelvvizsga között, a 40. életév betöltése - 2004. szeptemberében és utána a beiratkozás naptári évében, előtte a szak képzési ideje alatt - a hallgató felmenthető.

Üdvözlettel,
Dr. Sárvári Judit
idegen nyelvi koordinátor

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 15:36

Tisztelt "yara"!

A felsőoktatási törvény nem szab határidőt a záróvizsga és a nyelvvizsga letétele között. Ez azt jelenti, hogy nincs időhatár, amelyen belül kellene megszereznie nyelvvizsgáját.

Üdvözlettel,
Dr. Sárvári Judit
idegen nyelvi koordinátor

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 15:34

Tisztelt "vz233x"!

Amint Ön is írta levelében, a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet 16. §-ának (9) bekezdése kimondja, hogy a szociális felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 6/1996. (I. 18.) Korm. rendeletben meghatározott főiskolai szintű általános szociális munkás, valamint szociálpedagógia szakra 2006. március 1-je előtt felvett azon hallgatók, akik 1996. január 26-a előtt létesített, a közalkalmazottak által betölthető egyes munkakörök közalkalmazotti osztályba sorolásáról szóló 3/2001. (II. 20.) EüM rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkeznek, illetve szociális és egészségügyi tevékenységet vagy család-, gyermek- és ifjúságvédelmet ellátó szervezetnél munkaviszonnyal rendelkeznek, mentesülnek a záróvizsgára bocsátás feltételeként meghatározott egy idegen nyelvből A vagy B vagy C típusú, középfokú állami vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

A hivatkozott kormányrendelet alapján a főiskolai szintű általános szociális munkás, valamint szociálpedagógia szakon a nyelvvizsga-követelmény alóli mentesüléshez tehát az szükséges, hogy a közalkalmazottak által betölthető egyes munkakörök közalkalmazotti osztályba sorolásáról szóló 3/2001. (II. 20.) EüM rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazotti jogviszony, illetve a szociális és egészségügyi tevékenységet vagy család-, gyermek- és ifjúságvédelmet ellátó szervezetnél a munkaviszony 1996. január 26-a előtt létesített legyen.

Üdvözlettel,
Szövényi Zsolt
főosztályvezető

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 14:21

Tisztelt "Lili baba"!

Önnek joga és lehetősége van hallgatóként jelentkezni egy másik felsőoktatási intézménybe, és amennyiben felveszik, párhuzamos képzésben mindkét helyen tanulmányokat folytatni. Az az Ön döntése és feladata, hogy olyan képzésekre jelentkezzen, amelyeket el tud végezni, ahol a tanulmányi kötelezettségeinek eleget tud tenni.

Üdvözlettel:
Dr. Bakos Károly
szakmai főtanácsadó
Felsőoktatási Főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 14:01

Tisztelt "somi2660"!

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény előírásai szerint 12 félévet lehet felhasználni a magyar felsőoktatási intézményekben államilag támogatott képzésben. Ez a 12 féléves lehetőség nem „jár”, az tudja ezt kihasználni, aki államilag támogatott képzésre jelentkezik, megfelel a feltételeknek és felvételt nyer.

A felsőoktatási törvény azt is kimondja, hogy egy hallgató egy adott szakon a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott ideig (alapképzésben ez 6-8 félév), lehet államilag támogatott hallgató és egy képzési szinten csak egy oklevelet szerezhet államilag támogatott formában. Az Ön által ismertetett esetben a gyermeke elvégzett már egy 6 féléves alapképzést, így egy második alapképzésen már nem lehet államilag támogatott hallgató. Természetesen amennyiben mesterképzésre, vagy felsőfokú szakképzésre jelentkezik, azokon felhasználhatja a még meglévő államilag támogatott féléveit.

Üdvözlettel:
Dr. Bakos Károly
szakmai főtanácsadó
Felsőoktatási Főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 13:58

Tisztelt "nicky19"!

Amennyiben felsőoktatási intézményben kíván tanulmányokat folytatni, azt javaslom, hogy tanulmányozza át a Felsőoktatási felvételi tájékoztató – 2009 szeptemberben induló képzések érettségizetteknek című könyvet, abból minden fontos tudnivalót megismerhet. Amennyiben nem kívánja a könyvet megvenni, annak teljes anyaga megtalálható a www.felvi.hu honlapon.

Üdvözlettel:
Dr. Bakos Károly
szakmai főtanácsadó
Felsőoktatási Főosztály

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 13:56

Tisztelt Kovács Tímea!

A jogalkalmazás alapelve az, hogy mindig az éppen aktuálisan hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a főiskola szabályosan járt el, amikor azt a tájékoztatást adta, hogy az éppen hatályos jogszabály alapján Önnek nem jár a költségtérítés-mentesség. Ugyanakkor az aktuálisan alkalmazandó jogszabályok, azaz a felsőoktatási törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek azt mondják ki, hogy a képzés tekintetében a beiratkozáskor hatályos képzési és kimeneti követelmények szerint kell a tanulmányi előmenetelt teljesíteni. Ez az oka annak, hogy a különböző évfolyamok között van vagy lehet eltérés a tantárgyi követelmények között. De mind a két terület, azaz a GYES és a tanulmányi előmenetel az éppen hatályos előírások szerint kerülnek elbírálásra.

Ugyanakkor a felsőoktatási intézmények az autonómia körében, de a hatályos jogszabályok keretei között bizonyos esetekben, pl. a költségtérítésnél adhatnak kedvezményt a hallgatóknak a térítési és juttatási szabályzatuknak megfelelően, tehát ebben is lehet eltérés az intézmények között.

Üdvözlettel,
a szerkesztők

A Szerkesztők üzenete
2009.02.09. 13:53

Tisztelt "vivett"!

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv.) 158. §-ának (2) bekezdése szabályozza a korábbi képzési rendszerről az új képzési rendszerre történő átállást, mely szerint: azok a hallgatók, akik a felsőoktatásban a tanulmányaikat 2006. szeptember 1-je előtt kezdték meg, azt a felsőoktatási intézmények által elfogadott tantervi követelmények alapján a korábbi képesítési követelmények szerint fejezhetik be, és az 1993. évi felsőoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján főiskolai szintű végzettséget tanúsító, illetve egyetemi szintű végzettséget tanúsító oklevelet szereznek. A hallgatók részére biztosított tanulmányi időt, a tanulmányok megszakítását és szüneteltetését a hallgatói jogviszonyuk létesítésekor érvényes rendelkezéseknek megfelelően kell meghatározni. E rendelkezésektől a felsőoktatási intézmény 2015. szeptember 1-jétől eltérhet.

A leírtak alapján érdemi választ a felsőoktatási intézménytől kaphat, az Ön részére biztosított tanulmányi időt, a tanulmányok megszakítását a hallgatói jogviszonya létesítésekor érvényes rendelkezéseknek megfelelően kell meghatároznia az intézménynek, ezért kérem, szíveskedjen az intézményhez fordulni.

Üdvözlettel,
Szövényi Zsolt
főosztályvezető

bfedit üzenete
2009.02.09. 08:12
Tisztelt szerkesztőség! Kérem, szíves tájékoztatásukat,az alábbi témában: a gyógypedagógia szakon az Okt.Hiv. kimeneti követelményei szerint, a második szakirány választás esetén + 1 félévvel megnövekedik a képzési idő. A tanulásban akadályozottak és az értelmileg akadályozottak szakirányokat szeretném felvenni. A tantárgyakat illetően sok az egyezőség, a munkámhoz viszont mindkettőre szükség lenne.Végzettségem pedagógiai szakos nevelő, fjlesztőpedagógiai specializációval.
Kérdésem, a tanulmányi idő rövidítése érdekében a két szakirány felvételét bármely intézményben meg lehet tenni?, az oktatási előadó nem tud érdemben választ adni.
Szegeden ez működik, a Bárczin nem tudom. Kihez forduljak? Előre is köszönöm válaszukat.
Manolino üzenete
2009.02.08. 14:25
Tisztelt Cím!
Tanulmányaimat 2003. évben kezdtem meg a GDF-en, ami a mai napig is aktív, túlfutó vagyok, 12. évfolyamos. Jelenleg GYED-en vagyok.
Érdeklődnék, hogy él-e még a költségtérítés alóli kedvezményem a GYED következtében, és ez vonatkozik-e a vizsgadíjakra is?
Válaszát előre is köszönöm!
anitahun üzenete
2009.02.07. 23:28
Tisztelt Szerkesztő!

24 éves vagyok. Érettségi után elhasználtam 6 félévet a felsőoktatásban, de otthagytam, és nem szereztem diplomát.
Most érettebb fejjel beadtam 2009 szeptemberi BA képzésre a jelentkezésemet.
Eddig azt hittem, hogy összesen 12 félévet finanszírozhat az állam, most azonban valami olyasmit olvastam, hogy alapképzésnél csak 6+2(8)-t. Akkor most mi az igazság? Ez azt jelenti, ha felvesznek 2 félév után átsorolnak költségtérítésesre?
Köszönettel:
Anita
Cserkesz üzenete
2009.02.07. 20:40
Tisztelt szerkesztők!
1979-ben végeztem a Tanítóképző Főiskola Óvónői szakán. 10 évi aktív munka után 6 évig GYED-en, ill. GYES-en voltam. Sajnos a munkahelyemre nem tudtam visszamenni, mert a hat csoportból időközben megszűnt három.
Saját vállalkozásunkban dolgozom azóta. Most szeretnék visszamenni a pályára, de azt az információt kaptam, hogy elévült a diplomám így nem mehetek. Mit tehetek? Valóban nem alkalmazhatnak, és nem végezhetek munka közben valamilyen továbbképzést?
Nagyon várom a választ. Köszönettel, és üdvözlettel! G. Bea
plaszlone67 üzenete
2009.02.07. 15:16
Tisztelt Szerkesztők!
3 gyermekem van. A legidősebb(19), ha felvételt nyer felsőfokú intézményben fog tanulni, a második(16) középiskolás, a harmadik(13) általános iskolás.
Kérdés: jogosult leszek-e még az ingyenes tankönyv ellátásra?
  
 25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  
  

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok