2020. szeptember 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Pályázati felhívás a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezői számára

2009. augusztus 18.
Tájékoztatjuk a tehetséggondozásban és a tanulmányi versenyek szervezésben érintett szervezeteket, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium az OKM Támogatáskezelő Igazgatóság közreműködésével pályázatot írt ki tanulmányi és tehetséggondozó versenyek szervezői számára.
 
A pályázatra várjuk azon versenyszervezők jelentkezését is, akik kompetenciák fejlesztését szolgáló készségek, képességek kibontakoztatását teszik lehetővé a felkészülés és a verseny megszervezése során. A pályázat lebonyolítása után válik majd teljessé a 2009-2010-es tanévre az Oktatási és Kulturális Minisztérium által anyagilag és szakmailag támogatott tanulmányi és tehetséggondozó versenyek listája, ezzel egy időben megjelentetjük honlapunkon és az Oktatási és Kulturális Közlönyben is a versenyfelhívásokat.
 
A pályázati felhívás és a dokumentáció elérhető az OKMT honlapján.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok