Hirdetmény
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 80.§-a alapján hirdetményi úton közli az ügyfelekkel, hogy a FilmJus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesület (székhely: 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 14.) és a PRODJUS Filmelőállítók (Producerek) Közös Jogkezelő Egyesülete (székhely: 1092 Budapest, Ráday u. 31/k.) kérelmei alapján indult, a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárást az ügyfelek kérelmére a nemzeti erőforrás miniszter 2010. november 8-án meghozott OK-1284-9/2010. számú végzésével a Ket. 31.§ (1) bekezdés c) pontja alapján megszüntette.
A végzés az ügyfelek számára megtekinthető ügyfélfogadási időben a NEFMI 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodáján.
A kifüggesztés napja: 2010. november 25.
A döntést a hirdetmény kifüggesztésétől számított 15. napon kell közöltnek tekinteni.
A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, felülvizsgálatát az ügyfél, illetőleg az, akinek jogát vagy jogos érdekét a végzés közvetlenül érinti, jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Fővárosi Bíróságtól a közléstől számított 30 napon belül. A keresetlevelet a NEFMI 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodáján kell ügyfélfogadási időben benyújtani vagy a NEFMI részére ajánlott küldeményként postára adni.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2010. (X. 19.) NEFMI utasítás alapján:
Szőcs Géza s.k.
kultúráért felelős államtitkár
(OK-1284-10/2010.)