Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (a továbbiakban: OKM) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 80.§-a alapján hirdetményi úton közli az ügyfelekkel, hogy a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) kérelme alapján, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 76.§ (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, valamint a hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adásához való hozzájárulás jogának közös jogkezelés keretében való gyakorlására vonatkozó, kérelemre indult nyilvántartásba vételi eljárást 2010. március 29-én meghozott 1308-8/2010. számú végzésével felfüggesztette.
A végzés az ügyfelek számára megtekinthető az OKM Ügyfélszolgálati Irodáján ügyfélfogadási időben (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.).
A kifüggesztés napja: 2010. március 30.
A döntést a hirdetmény kifüggesztésétől számított 15. napon kell közöltnek tekinteni.
A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, felülvizsgálatát az ügyfél, illetőleg az, akinek jogát vagy jogos érdekét a végzés közvetlenül érinti, jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a Fővárosi Bíróságtól a közléstől számított 30 napon belül. A keresetlevelet az OKM Ügyfélszolgálati Irodáján (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) kell ügyfélfogadási időben benyújtani vagy az OKM részére ajánlott küldeményként postára adni.
(1308-9/2010.)
Az OKM SzMSz-ének kiadásáról szóló 3/2009. (IX. 4.) OKM utasítás valamint az OKM SzMSz-e 1. sz. módosításának kiadásáról szóló 7/2009. (XII. 31.) OKM utasítás alapján:
Dr. Hajagos Éva s.k.
Szerzői Jogi Iroda vezetője