2025. szeptember 10.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Harmadik nap (2003. május 8.,csütörtök)

2003. május 14.

Ónod

Az egésznapos buszkirándulás első állomásán a Tájházban fogadták a település képviselői a túra résztvevőit, akiket az ónodi Rákóczi néphagyományokat összefoglaló füzettel és képeslapokkal ajándékoztak meg. A Tájház vezetője ismertette a település történetét, kiemelve az 1707-es ónodi országgyűlés eseményeit. Ezt követően az ónodi vár történetét elevenítette fel a helyszínen.

       
       
 

Szécsény

A városba érkezve, az ebéd után a ferences kolostorba és templomba látogattak a réaztvevők, ezt követően a Forgách-kastélyban helyet kapó Kubinyi Ferenc Múzeum állandó és időszaki kiállításait tekintették meg.

       
   

Romhány

A kirándulás befejező állomásán, a romhányi csata (1710. január 22.) emlékére emelt Rákóczi obeliszknél a település iskolásai adtak műsort, ezt követően pedig a néphagyomány szerint Rákóczi mogyorófáját nézték meg a kirándulás résztvevői. A település vezetői a művelődési házban látták vendégül a gyerekeket és kisérőiket, ahol a Nemzeti Emlékezet Program tiszteletére készített plakettel lepték meg őket. A busz innen az új szálláshelyre, Tokajba indult vissza.

     

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok