Kedves Nagy Könyv Partner!
Nagyon örülünk és köszönjük, hogy jelentkeztek "A Nagy Könyv" programba. Akik eddig még nem jelentkeztek, azok e levél kézhezvétele után még 2005. március 4-ig megtehetik. Szeretnénk néhány fontos információt megosztani Önökkel a program menetével és szabályaival kapcsolatosan.
"A Nagy Könyv" legfontosabb eseményei márciusban:
"A Nagy Könyv" kulturális eseménysorozat 2005. március 1-jén kezdődik. Ekkor indul a program reklámkampánya, ekkor jelennek meg az első óriásplakátok és a Magyar Televízió mindkét csatornáján naponta hat alkalommal a beharangozó egyperces ajánlók. Ezekben ismert emberek hívják fel a közönség figyelmét egyes művekre, illetve arra, hogy jelöljenek, szavazzanak a nézők, olvasók is.
Ettől a naptól kezdve működik a
www.anagykonyv.hu internetes oldal, ahol minden lényeges információt, szabályt, aktuális hírt, és háttér-információt is megtalálhatnak majd. Az olvasókörök szervezéséhez szükséges segédanyagok is letölthetők lesznek erről az oldalról.
2005. március 15. 18.00 óra: Az első adás időpontja. Ebben a műsorban összefoglaljuk mindazt, ami "A Nagy Könyvvel" kapcsolatos (műajánlók, szabályok ismertetése, szavazó helyek és módok bemutatása). Ez egyben az első alkalom, hogy "A Nagy Könyv" miatt a Magyar Televízió két csatornája összekapcsolódik, és párhuzamosan ugyanazt a műsort sugározza.
Március közepére minden regisztrált helyre elküldjük az alábbi anyagokat:
- Szavazóláda (46X30X20cm)
- Szavazólapok - az intézmény méretétől függően a szükséges mennyiséget küldjük ki. Javasoljuk, hogy egy ember legfeljebb 2-3 szavazócédulát vigyen el (családtagoknak, rokonoknak).
- A/2 méretű plakát - ebből első körben 3 db-ot küldünk ki. Érdemes a szavazóláda és a bejárat közelébe kitenni. Ha nincs elég helyük, akkor esetleg megkérhetik a környéken lévő önkormányzatot vagy orvosi rendelőt, hogy oda is tegyenek ki plakátot.
- Matrica (25X25cm) - ezeket a bejárati ajtókra vagy valamilyen fő helyre érdemes kitenni. Ez arról tájékoztatja a látogatókat, hogy az intézményben Nagy Könyv szavazóláda található.
A szavazólapokból és a plakátokból, szükség esetén, lehet még utánrendelni. Kérjük, hogy ezt az
info@anagykonyv.hu e-mail címen vagy a 06-1-237-6999-es faxszámon írásban jelezzék.
Az ezt követő időszakban a legfontosabb feladat az olvasók, tévénézők, rádióhallgatók, újságolvasók szavazásra, jelölésre biztatása, és a kérdések megválaszolása. Ehhez a Programiroda minden lényeges információt rendelkezésükre bocsát, de az internetes oldalon is megtalálható minden lényeges információ. Ezen kívül megkereshetnek minket a már ismert elérhetőségeken is.
Munkájukat és támogatásukat ezúton is köszönjük!
A Nagy Könyv Programiroda munkatársai
Könyvtárellátó Kht. Nagy Könyv Programiroda
1134 Budapest Váci út 19.
Telefon: 06-1-237-6990,
Tisztelt Intézményvezető!
Ezen levelemmel szeretném jelezni Önöknek, hogy "A Nagy Könyv" programot nagyszerű kezdeményezésnek tartom és örömmel támogatom. Abban bízom, hogy a program segítségével sok-sok gyermek ismerkedhet meg az irodalom fantasztikus, sokszínű világával és szereti meg a könyveket. Négy gyermek édesapjaként alig kívánhatok szebbet diákoknak és szülőknek.
Mint az oktatási jogok biztosa tanúsítom, hogy a program minden tekintetben megfelel a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek. Amennyiben a 14 év alatti gyermekek a játékhoz kapcsolódó nyereménysorsolásban is részt akarnak venni, akkor a regisztráció jóváhagyásához a szülő vagy a gondviselő aláírása szükséges, az adatvédelmi törvénynek megfelelően.
A programban való részvételhez sok lelkes diákot és játékos kedvet kívánok Önöknek.
Budapest, 2005. február 22.
Üdvözlettel
Aáry-Tamás Lajos