A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) üdvözli a felsőoktatási kerekasztal létrehozásának tervét, a rektori konferencia is részt kíván venni a testület munkájában, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint ugyanakkor az a fő kérdés milyen tartalom áll majd a kezdeményezés mögött. Erről az érintett szervezetek képviselői nyilatkoztak pénteken az MTI-nek.
Hiller István szakminiszter csütörtökön az MTI-nek azt mondta: kezdeményezi és szeptemberre tervezi egy felsőoktatási kerekasztal létrehozását.
Elképzelése szerint a kerekasztal szereplői, melyben a felsőoktatási intézmények, a hallgatók képviselői, a gazdaság, az állam, a minisztérium, az érdekképviseletek képviselői vennének részt, részben javaslattevő, részben pedig kontroll funkciót látnának majd el.
Kis Papp László, az FDSZ elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta: üdvözlik a kezdeményezést, ugyanakkor annak örülnének, ha a testület tanácsadó szerepet is betöltene, azaz véleményt nyilváníthatnának a rendeletek, törvények előkészítésekor. A kormányrendeletek vitájának eddig a legnagyobb hátulütője az volt, hogy kész anyagot kapott az FDSZ, amin már nagyon nehéz volt változtatni - mutatott rá.
Nagy Zoltán, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája alelnöke elmondta: az elképzelés részleteit nem ismerik. Lényegesnek tartja, hogy legyen egy ilyen vitafórum, de szerinte az a fő kérdés, milyen tartalom áll mögötte, s kik lesznek a kerekasztal meghívottai.
Molnár Károly, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke az MTI-nek elmondta: a konkrétumokat még nem ismerik, de a kerekasztal ülésein az MRK részt kíván venni. Ha a felsőoktatás kérdéseiről van szó, ott az MRK-nak jelen kell lennie - mondta, hozzátéve: egyetért azzal, hogy a társadalom más képviselői, így a gazdaság is képviseltesse magát egy ilyen testületben.
MTI