A Gérecz Attila-díj az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetlen költő hősi halottjáról kapta nevét; és azt minden évben az év legjobb első kötetes - harminc évet még be nem töltött - költőjének adományozzák.

Az idei díjazottak, Szlukovényi Katalin, aki Kísérleti nyúlorr c. első verseskötetére és Weiner Sennyey Tibor, aki A természettel való kapcsolat újragondolása című első verseskönyvére veheti át a legjobb pályakezdők kitűntető díját. Ezzel olyan Gérecz Attila-díjasok sorába lépnek, mint például Lackfi János, Szakács Eszter, Szentmártoni János, Babarczy Eszter és Grecsó Krisztián.

Dr. Bozóki András miniszteri köszöntője

Hölgyeim és Uraim!

"Akárhogy is, de ezt bravúrosan csinálták". Ezt mondta Gérecz Attila hátracsavart, gúzsba kötött kézzel az autó hátsó ülésén annak a két őrnek, akik szökési kísérlete után végül elfogták őt. A két férfinak hirtelen megenyhült az arca, és így válaszoltak: "Azt mondod? Hát azt mi is elismerjük, hogy nagy vagány vagy."

Mindezt maga Gérecz Attila írta le egy levélben, amelyet sikerült kicsempésznie a börtönből. Akkortájt 25 éves volt, őrei szerint tehát "nagy vagány", váci rabtársai - többnyire értelmiségiek - szerint már nagy költő. Életéből ezután csak két börtönév és négy szabadlábon eltöltött nap volt hátra. És hét géppisztolylövés, amely 1956. november 7-én, szürkületkor a Klauzál utcában végzett vele.

Nem kétséges, hogy hős volt. Költői lángelme, sőt ´56 egyik lángoszlopa, nemzedékének összes tragikumát, lázadását és szabadságvágyát magába sűrítő ikon. Engem mégis két olyan tulajdonsága fogott meg, amelyről kevesebb szó esik: a megtörhetetlensége és az embersége. A börtönben félholtra éheztette magát, hogy sztrájkoljon az embertelen körülmények ellen. A 14 fokos Dunába vetette magát, amikor szökni próbált. Átfutott az orosz tank előtt, holott sejtette, hogy lőni fognak rá. Mégis: még azzal az őrrel is megpróbálta megütni a hangot - az emberi hangot - akinek sáros lábnyomát ott viselte az arcán. A börtönkórházat azért hagyta el önként, hogy nála betegebb rabtársainak jusson hely. A forradalom napjaiban, a fogházból szabadult írók nevében megalkotott Kiáltványában is a megbocsátásról, a nemzet összefogásáról, a forradalom tisztaságának megőrzéséről beszélt.

Gérecz Attila meg nem alkuvása és embersége a mi egyik legfontosabb 56-os örökségünk. Ez a 27 évet élt fiatalember nem volt bal- vagy jobboldali, nem pártok nevében küzdött, hanem az egyetemes zsarnokság ellen. Nem szétszakított Magyarországot akart, hanem szabad Magyarországot. Nem hátra nézett, hanem előre. Nyolc börtönben eltöltött év után sem adta fel, hitt a saját harcában, ahogy ő írta: "az én harcomnál soha emberibben, soha szebbért nem vívtak fegyverek."

Az a két fiatal költő, akiket ma ünneplünk, már egy olyan valóságban élnek, amelyről Gérecz Attila és sorstársai még csak álmodtak, és amelyért az életüket adták. Egy olyan országban, ahol a költészetet már nem szorítják rácsok mögé, a versek nem börtönudvarokon születnek, ahol a másképp gondolkodás, az alkotás és a lázadás nem tiltott, hanem magától értetődő. Szlukovényi Katalin és Weiner Sennyei Tibor a művészi önkifejezés szabadságát örökségül kapták Gérecz Attilától és nemzedékétől. A legjobb elsőkötetes költőknek járó díjhoz gratulálok Önöknek és kívánom, hogy ezzel a komoly örökséggel a jövőben is jól sáfárkodjanak.

A márianosztrai börtönben Gérecz Attila azt írta: "nincs erő, mely engem elveszítsen." Bár néhány hónap múlva megölték, ebben igaza volt. Erre az Önök és az eddigi díjazottak költészete a legékesebb bizonyíték.