Be is lép az MSZP-be?

Nem gondolkoztam ezen.

Ott járt a szocialisták legutóbbi kongresszusán.

Vendégként hívtak, és mivel az MSZP jelölt miniszternek, természetesnek tartottam, hogy részt veszek a rendezvényen. Különben nemrég Hack Péter - egyik cikkében - a Gyurcsány-kabinetet valódi politikusokra és "strómanokra" osztotta; az előbbiek szerinte azért politikusok, mert párthoz kötődnek, az utóbbiak csak a miniszterelnökhöz. Tévesnek találom a szembeállítást: kormánytagként mindannyian politikusok vagyunk, és a koalíciós pártok sikeréért fáradozunk. De nem a "kompenzációs szándék" vitt a kongresszusra, hanem a szolidaritás a szocialistákkal.

Még csak pár hete nevezték ki miniszternek, amikor a BBC rádiójának arról nyilatkozott: nagy türelem szükséges a munkájához, ugyanis a művészvilág érdekcsoportjai gyakran egymás ellenében lobbiznak önnél, és konfliktusaikat valahogy kezelnie kell. Itt van rögtön a Magyar Mozgókép Közalapítvány állítólagos "mutyizós" pénzosztása.

A filmes szervezet - autonóm. A kulturális tárca csupán egyike az alapítvány huszonhat alapítójának, egyetlen tagot delegálunk a kuratóriumba. Korlátozottak a jogaink: például ha akarnánk sem válthatnánk le a grémiumot. Bár ez fel sem vetődött.

Csakhogy közpénzt költenek, s ezért ön is felelős. Két éve az Állami Számvevőszék már vizsgálta az alapítványt: pazarlónak találta gazdálkodását, és indokolatlannak a támogatottaknak adott engedményeket.

Most arra kértem a kuratórium és az ellenőrző bizottság elnökét, hogy - mielőtt rendőrért kiáltanánk - vizsgálják ki, valójában mi is történt. A filmtörvény szigorúbban szabályozza az összeférhetetlenséget, mint más pénzosztó kuratórium, ahol ha a delegált maga is érintett valamely pályázatban, elég csak kimennie a szobából döntéskor. Ez a "puha" gyakorlat nem tartható. Valaki vagy pályázó, vagy kurátor. Ilyen egyszerű. Ezt mindenki belátta, s nem volt pénzosztás. Ám van itt még valami...

Mi lenne az?

Tudja a szakma is: nem lehet folyamatosan - a csillagos égig - emelni a filmek támogatását. A botrány kirobbanása előtt a kormány egyezségre jutott a filmesekkel - Grunvalsky Ferenc és Szomjas György képviselte őket - a finanszírozásról: évente 6,2 milliárd forintot kapnak az államtól, s a Mafilm stúdiói a szakma kezében maradnak. Nem kizárt, ez sérthette bizonyos - akár gazdasági - érdekcsoportok szándékát, s közrejátszhatott abban, hogy épp most fogalmazódott meg a támadással felérő kritika a közalapítvány ellen. Részben jogos a bírálat, de túloznak az ügy "felpörgetői".

Közben sztrájkkal fenyegetőzött az operaház - hiányolva az állami segélyt. Túlzás a "lázadás"?

A gazdálkodási fegyelmet hiányoljuk.

Patthelyzet?

Nem. Tény: az Operát az elmúlt esztendőkben két nagy sokk érte. Az Orbán-kormány utolsó évében hirtelen jelentősen megemelte az intézmény költségvetését, ami nem ösztönözte takarékosabb gazdálkodásra a vezetést. Aztán tavaly jött az újabb gond, a radikális költségvetés-csökkenés. Decemberben elődöm, Hiller Isván megállapodást írt alá Szinetár Miklós igazgatóval a támogatásról. Betartjuk az ígéretet, de már látszik: nem elegendő az összeg erre a naptári évre.

Vagyis?

Az operaház finanszírozása túlnőtte a minisztérium anyagi lehetőségeit. Kormányzati beavatkozás szükséges. Ennek pedig ára van: struktúraváltás és átgondoltabb gazdálkodás.

Hiller Istvánt többen is bírálták, hogy pusztán önmagát népszerűsítő "látványkultúrát" csinált, miniszterségét pártelnöki kampányára használta.

Ez a veszély engem biztosan nem fenyeget: nincs pártelnöki ambícióm. Ugyanakkor dicséretnek is vehető, ha valakit látványpolitizálással "vádolnak".

Miért is?

Mert az azt jelenti, hogy látszódik, hatásosan hívja föl a figyelmet - adott esetben - a kultúrára. Nyilván a látványos akciók mögött szükséges a tartalom is.

Pár hete látogatóba ment a Megasztár versenyzőihez, bulvárlapban fotóztatta magát velük. Pusztán a látvány kedvéért?

Fél ország követte a kiváló tehetségkutató versenyt. Kinek a dolga, ha nem a kulturális miniszteré, hogy kifejezze: a könnyűzene is a kultúrához tartozik.

Ráadásul hozhat szavazatokat is.

Amikor kineveztek, többek között azzal a "hiánypótló" programmal indultam: vegyük észre, hogy a fiatalok kultúrája is a kulturális örökség része. Kétségtelen, komoly üzenetértéke van annak, hogy Gyurcsány Ferenccel összehívtunk rockzenészeket, és arról tárgyaltunk: hogyan lehetne ösztönözni az ifjúságot, a tehetségkutatást, kulturális közösségek szerveződését, s támogatni az amatőr kezdeményezéseket. Valamikor az amatőrmozgalom pezsdítő hatást gyakorolt a kultúrára.

Vissza a klubmozgalom felé?

Felelevenítjük azt - a modern kulturális tartalmak felé nyitva. Mindenhol kell egy hely, amely műhelye lehet az amatőr zenei vagy egyéb kortárs művészeti csoportoknak. Különösen vidéken, a kisebb településeken. Közkincs Hitelprogramunkból eredetileg múzeumok, emlék- és művelődési házak rekonstrukcióját segítettük. Mostantól jelentékeny hányadát új ifjúsági közösségi terek kialakítására fordítjuk, és ennek támogatása bekerül az előkészítés alatt álló ifjúsági törvénybe is. Persze ez csak egy a kulturális lépések közül.

Százat tervez ön is?

Ötöt-hatot biztosan. És jövőre megint ugyanennyit. Szeretném végre helyzetbe hozni a kortárs, az alternatív kultúra szereplőit is, akik az innovációt, a nyitást képviselik. Távol áll tőlem az a nézet, amely a magyar kultúrát zártnak, homogénnek, kizárólag múltba fordulónak föltételezi. A Nemzeti Kulturális Alapprogram átalakításától azt reméljük, hogy rugalmasabban fog reagálni az alkotók igényeire. Terveink szerint a kistérségek fejlesztésében megjelenik a közművelődés, a kulturális fejlesztés is. Emellett szívesen viszem tovább a sikeres Nagy Könyv-programot, az Európa Kulturális Fővárosa projektet is, amelyet óriási társadalmi érdeklődés kísér. Most hirdettük meg a Kultúra Magyar Városa pályázatot; a díjak odaítélésében az is szempont lesz, hogyan nyitnak a pályázók a fiatalabb nemzedékek felé. És próbálom rávenni a művészeket, a külföldi kulturális intézeteket, hogy minél több rendezvényt szervezzenek vidéken. Magamat is országjárással "frissítem" - ha már fáraszt a hivatal.

Magyarán: kampányol?

Beszélgetek kisebb közösségekkel, hogyan tervezhetnék meg saját jövőjüket. Mi nemcsak millenniumi lobogókat, hanem kulturális tartalmat is szeretnénk vidéken látni. De a kulturális esélykiegyenlítés politikája nem váltható népszerűségi aprópénzre, rövid távon nem hoz szavazatokat. Ha úgy tetszik: missziómnak tekintem.

Azért fölkészült a "kultúrharcra" is?

Kellene?

Már most hallatszik fideszes körökben: ők fölépítették a kultúra intézményeit, a Millenáris Parkot, a Nemzeti Színházat, megalapozták a Művészetek Palotáját, ezzel szemben a balliberális kormányhoz egyetlen kulturális beruházás sem kötődik.

Ha csak azt nézzük: a Nemzeti alapkövét történetesen az előző MSZP-

SZDSZ-koalíció tette le. Az Erzsébet téri beruházást az Orbán-kormány leállította. A Művészetek Palotája építését ők kezdték el, és folytatta az új kabinet. De nem helyes az efféle méricskélés. Kicsinyes az a politika, amely ciklusonként próbálja fölosztani a magyar kultúrát.

Nemrég Jankovics Marcell - a Fidesz kulturális tagozatának egyik vezetője - kifejtette, hogy a polgári körök kultúrcsoportokká alakulhatnak, Orbán Viktor Nemzeti Konzultációs Testülete pedig kulturális akciókat tervez vidéken. Ebből arra is lehet következtetni: a Fidesz a kultúrát használja majd föl politikai kampányolásra.

A Fideszben eddig is volt hajlam arra, hogy a kampányt a múlt és a jövő erői, a jó és a rossz közötti kulturális harcként állítsa be. Gondolom, a "trend" folytatódik. De a polgári kultúrcsoportok megalakulását örömmel fogadom. Én nem kirekesztőnek, hanem befogadónak látom a magyar kultúrát, amelyben a nótaköröknek éppúgy helyük van, mint a komoly- és a rockzenének vagy a kortárs művészeteknek. Nem vagyok hajlandó sem megosztani, sem csatába vinni a kultúrát.