2025. augusztus 19.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Szombaton adták át a Gérecz Attila-díjakat

2004. október 20.
Follinus Annának és Falusi Mártonnak ítélték oda az idei Gérecz Attila díjat. Az elsőkötetes költőknek járó elismerést október 23-án Hiller István kulturális miniszter adta át.

MTI - Az 1984-ben született Follinus Anna az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának német szakos hallgatója.

Versei a Mozgó Világ folyóiratban, valamint az Új Átlók Művészeti Társaság és a Stádium Kiadó által megjelentetett antológiákban láttak napvilágot.

Első kötete Nélkülem élek címmel jelent meg.

A 21 éves Falusi Márton jogot tanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A Hitel című folyóiratban, majd a Dunánál, a Kövek szülnek virágot, illetve a Vesztőhely és menedék című antológiákban szerepelt verseivel.Hazáig látni a címe első önálló vers könyvének.

A kötetek a Stádium Kiadó gondozásában jelentek meg.

A díjat az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halált halt költőjének tiszteletére 1991-ben alapította az egykori fogolytárs, Kárpáti Kamil költő, író által életre hívott Stádium Alapítvány.

A Gérecz Attila-díj adományozását két éve átvette a kulturális minisztérium.

A díj kuratóriumának tagjai: Kárpáti Kamil (elnök), Czigány György író, Szakonyi Károly író, G. Komoróczy Emőke, Szörényi László és Tarján Tamás irodalomtörténész.

Az első díjazott Lackfi János volt. Az elismerésben Szakács Eszter, Szentmártoni János, Babarczy Eszter, Grecsó Krisztián, Nagy Cili, Zsávolya Zoltán, Rózsássy Barbara, Kulicz Gábor, Győrffy Ákos, Király Levente és Váradi Péter részesült.

Gérecz Attila 1929. november 20-án született Dunakeszin. Hadapród-iskolás múltja miatt nem kerülhetett be egyetemre, ám válogatott öttusázóvá küzdötte fel magát.

Mindössze 19 éves volt, amikor baráti körének tagjaival együtt összeesküvés vádjával letartóztatták. Őt tizenöt évre ítélték, három társát felakasztották.

A börtönévek sem törték meg. Ott írt, a Füveskert antológiában megjelent verseit németre, olaszra, angolra, spanyolra, oroszra és portugálra is lefordítottak.

A váci börtönből 1954-ben megszökött, de elfogták, majd Márianosztrára hurcolták. A forradalmárok szabadították ki 1956 októberének végén.

Gérecz Attila részt vett a budapesti utcai harcokban, 1956. november 7-én érte halálos lövés.






 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok