2020. szeptember 23.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A két Dés

2004. március 29.

Váradi Júlia írása

A kortárs magyar dzsessz, a kortárs magyar filmzene, a kortárs magyar "komoly-könnyűzene" előadóművészei és komponistái között a legelsők egyike Dés László, aki épp a napokban nyerte el a legnagyobb magyar dzsesszzenésznek járó díjat. Csaknem három évtizedes pályafutásának az utóbbi két-három évben Dés András is részese, aki édesapjához méltó tehetséggel lépett a magyar zenei élet legjelentősebb színtereire.

Már a hetvenes években felfigyelt rá a dzsesszrajongó közönség. Dés László egészen fiatalon az első számú magyar szaxofonosnak számított, amikor néhány társával létrehozta a fúziós zenét játszó Dimenziót. Ezzel a formációval már eljutott a nemzetközi porondokra, de legnagyobb sikereit a Trio Stendhallal aratta, amelyet a ma Berlinben élő Snétberger Ferenccel és Horváth Kornéllal hoztak létre, és amely a nyolcvanas évek végén a magyar dzsessz legmagasabb színvonalú megszólaltatójának számított. A Trio néhány év után felbomlott, s ezt követték azok az évek, amikor Dés László sokoldalúsága egyre inkább kibontakozott. A nyolcvanas években a filmzenék és a színház világa kezdték izgatni, aminek következményeként a legsikeresebb magyar filmek zenéit, filmslágereit, musicaljeit köszönhetjük neki. A legfrissebb épp Makk Károly új filmjének zenéje. Az utóbbi időben ismét egyre inkább az előadó-művészet felé fordult, olyannyira, hogy a hajdani társsal, Snétberger Ferenccel ma megint a zenei élet első számú sikerduóját alkotják, sőt gyakran sikertrióját, amikor Dés András a formáció harmadik tagjaként ütőhangszerekkel kíséri a gitárt és a szaxofont.

Az ifjabbik Dés a családi hagyományt abban is követi, hogy többféle zenei műfajt képviselő együttesekkel lép fel, amelyekkel a cigány népzenébe oltott elektronikus zenétől a dzsessztípusú muzsikáig sok mindenfélét játszik.

"Azt, hogy zenész leszek - bár már az általános iskolát is zenei tagozaton végeztem -, tizenhét éves koromban döntöttem el, addig az irodalom érdekelt igazán. Aztán valamikor a katonaság időszaka alatt fogalmaztam meg magamban véglegesen, hogy a saját utamat fogom járni, és koncepciózus munkát akarok folytatni - mondja Dés László. - A döntés nem volt evidens, hiszen nagyon felkapott, népszerű szólista voltam abban az időben. Nem volt egyszerű, évekig tartott, amíg rátaláltam a 'saját' hangomra."

Azt a felvetést, hogy szinte egymásnak "feleselő" hangszernek tekinthető a szaxofon és a dob, Dés András ugyan elfogadja, mégsem gondolja, hogy az ő hangszerválasztása valamiféle egyértelmű kamaszlázadásként lenne felfogható. "Hatéves voltam, amikor papáék megkérdezték, milyen hangszeren szeretnék tanulni, amely kérdés egy olyan házban, ahol a muzsikálás a mindennapok alapélménye, természetes. Ekkor választottam a klasszikus dobot. Aztán az évek során, ha kicsit más műfajban is, de egyre jobban megtetszett a ritmusok világa. Én nem készültem zenésznek, hanem a papámhoz hasonlóan, de még nála is sokkal inkább az irodalom érdekelt eleinte. Csak később jöttem rá, már nagyfiú koromban, hogy számomra is a zene áll az első helyen."

Az obligát kérdésre, mely szerint a nemzetközi hírű muzsikus - a saját édesapja - mellett nem okozott vagy okoz szorongást, hogy ő maga esetleg örökre csak a "kis Dés" maradhat, András így válaszol: "Talán azért nem, mert nem szoktam túl sokat foglalkozni a jövővel. Sokkal inkább az érdekel, hogy itt és most mitől érzem jól magam. Még ha előfordul is olykor-olykor, hogy a megfelelni akarás, a kompenzálás kényszerét érzem, a lényeg az, hogy nagyon jól vagyok, amikor muzsikálok. S miközben sokszor küzdök kételyekkel, azt a bizonyosságot, hogy nekem ez a dolgom az életben, nem rendíti meg semmi. A saját utamat járom, így nem is befolyásol túlságosan apám nagy zenész múltja." Természetesen mégis rendkívül fontos, hogy a két muzsikus igen sokat tud nyújtani egymásnak, hisz a köztük lévő viszony sokkal szorosabb, mint bármely más együtt zenélő muzsikusoké. Dés László ezt a kapcsolatot úgy értékeli, hogy "itt két felnőtt, önálló muzsikusról van szó. Amikor együtt vagyunk a színpadon, mint zenészek kommunikálunk egymással, semmiképpen sem úgy, mint apa és fia.

Ugyanakkor számomra sokkal meghatóbb és nagyobb élmény, ha a hallgatóságból figyelem a színpadon ülő fiamat, aki valóban nagyon tehetséges, mert akkor teljes odaadással tudok figyelni rá, és ráérek elérzékenyülni azon, hogy milyen jól játszik". "Én mostanában kezdem levetkőzni azokat a gátlásokat, amelyek talán abból adódtak, hogy apámat, akinek a zenéjén nőttem föl, idolnak tekintettem egész eddigi életemben. Sokkal bátrabban játszottam más, jó nevű muzsikusokkal egy zenekarban, mint apámmal. Egyébként hasonló élményekről hallok Szakcsi Lakatos fiaitól és más nagy zenészek ugyancsak muzsikus gyerekeitől - fűzi hozzá Dés András. - Mára ezt oldódni érzem, s egyre jobban élvezem, ha együtt játszunk."

A két Dést leginkább az újat keresés jellemzi, s talán ennek is köszönhető, hogy a legizgalmasabb zenei kínálat azok közül a koncertek közül került ki, amelyeken az újra összeállt Dés- Snétberger duó és a hozzájuk gyakran csatlakozó Dés András adott, aki, ahogy az édesapja is megerősíti, "olyan hangszereken játszik, és főleg olyan módon használja őket, mint senki más ebben az országban".

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok