Budapest Főváros Közgyűlése
pályázatot hirdet a
József Attila Színház Nonprofit Kft. (1234 Budapest, Váci út 63.)
vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére.
A József Attila Színház Nonprofit Kft. (1234 Budapest, Váci út 63.) továbbiakban: Társaság/színház) mint a Fővárosi Önkormányzat egyszemélyes tulajdonában lévő, kiemelkedően közhasznú nonprofit társasága, repertoárjának kialakításában az Észak-budapesti kerületek vegyes lakosságának nézői igényeiből fakadó sajátos műsorstruktúra a meghatározó. A társulattal rendelkező kőszínház jeles képviselője a nyitott művészeti elképzelések mentén kialakított színházi koncepciónak, melynek megvalósításához a két játszóhely eltérő adottságai is lehetőséget biztosítanak. A bemutatott előadások kiválasztásában, a műsorrend kialakításában a színházművészet értékeinek felmutatása, továbbgondolása és újraértelmezése a színház feladata. Cél, hogy a repertoár összeállításával, a közönség minden rétegéhez eljusson, és képes legyen a változó nézői igények figyelembe vételével a társulat folyamatos művészi fejlődését is biztosítani.
Az ügyvezető igazgató feladata: a Társaságot egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. Ennek keretében az ügyvezető igazgató feladata elsősorban:
- a társasági szerződésben, közszolgáltatási szerződésben és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása,
- a Társaság eredményes működtetése,
- részletes színházszakmai és üzleti terv kidolgozása,
- beszámolás a társaság működtetéséről a közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak megfelelően éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében,
- külső források, szponzorok bevonása a Társaság működtetésébe,
- eredményes marketing tevékenység folytatása
A közhasznú feladatok ellátása érdekében a Fővárosi Önkormányzat a Társasággal közszolgáltatási szerződést köt, amely meghatározza a konkrét feladatokat és az ehhez rendelt pénzeszközöket.
A Társaság 2009 évi mérlegének tervadatai:
2009. évi bevételi terv: 633.992 eFt
2009. évi kiadási terv: 633.422 eFt
A Társaság besorolása: Színház I. kategória, az Előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Emtv.) 10.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
A vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakör betöltésének feltételei:
Az Emtv. 40. § (1)-(2) bekezdése alapján:
- a Társaság alaptevékenységének megfelelő szakirányú felsőfokú végzettség és
- legalább öt éves szakmai gyakorlat.
Előnyt jelent a szakterületen szerzett vezetői gyakorlat és legalább egy világnyelv tárgyalási szintű ismerete.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a Társaság 2010. július 1-jétől 2015. január 31-ig terjedő időszakra vonatkozó részletes üzleti tervét. Ezen belül a bevételek és kiadások tervezett struktúráját; a források növelésének lehetőségét, az igényelt és várható támogatásokat; a kooperációkban rejlő lehetőségeket,
- a pályázó által megvalósítani kívánt művészeti koncepciót, szakmai elképzeléseket, évadtervet, produkciós tervet. Ezen belül a megpályázott színház múltjának, szakmai munkájának, művészi teljesítményének értékelését,
- a pályázó személyes motivációját, a színház jelenlegi működésére vonatkozó észrevételeit,
- a színház adottságainak figyelembe vételével a játszóhelyre vonatkozó konkrét elképzelését, a színház és közönségének viszonyáról, a változtatás esetleges irányáról kialakított álláspontját,
- az alkotótársak felsorolását, az adott szervezeti felépítésre és személyi feltételekre reflektálva,
- gazdasági stratégiát, a pályázatban megjelölt szakmai koncepció megvalósításához,
- marketing, PR, belső-külső kommunikációs stratégiai elképzeléseket,
- belföldi és külföldi szakmai kapcsolatok, együttműködések tervezetét,
- a külső források, szponzorok bevonására vonatkozó elképzeléseket.
Csatolni kell egy szakmai önéletrajzot, a végzettséget igazoló okiratokmásolatát, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, továbbá a Munka Törvénykönyve 191. § bekezdése értelmében az összeférhetetlenséggel kapcsolatos nyilatkozatot, a jogszabály által előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról szóló nyilatkozatot, továbbá hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevők megismerhetik.
Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2010. július 1-jétől 2015. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor. A munkába lépés napja 2010. július 1.
Az igazgató a feladatokat munkaszerződés keretében látja el.
A munkabér a felek közötti megállapodás, illetve a Munka Törvénykönyvének vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján. A prémiumra jogosultság és kifizetés feltételeit a munkáltató évente állapítja meg.
A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentációt kapnak, mely tartalmazza a társaság:
- Alapító okiratát,
- Szervezeti és Működési Szabályzatát
- működési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesítményi technikai és műszaki adatok)
A pályázati dokumentáció a Kft. gazdasági vezetésénél, a 270-7522 telefonszámon kérhető.
Benyújtási határidő: az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján való megjelentetését követő 30 napon belül.
A benyújtás helye, módja: a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális Ügyosztályának címezve személyesen vagy megbízottja útján (1052 Budapest, Városház u. 9-11. 225/a szoba) kell benyújtani, munkanapokon 9.00-14.00 óra között. A borítékra kérjük ráírni: "Pályázat a József Attila Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére".
Az elbírálás határideje: a pályázat benyújtását követő 45. nap.
A pályázat elbírálásának rendje: a pályázatokat az Emtv. 39. § (6) bek. alapján létrehozott szakmai bizottság véleményének kikérésével a Fővárosi Közgyűlés bírálja el és dönt a munkakör betöltéséről. A döntésről a Főpolgármesteri Hivatal értesíti a pályázókat és a döntést közzéteszi a Fővárosi Önkormányzat honlapján.
A pályázati dokumentáció (SZMSZ, 2009. évi költségvetés előirányzatai, foglalkoztatottak létszáma) a
www.budapest.hu honlapon, illetve a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális Ügyosztályán megtekinthető.
További felvilágosítás a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális Ügyosztályán, a 327-1435-ös telefonszámon kérhető.
Budapest, 2010. január
Budapest Főváros Közgyűlése
dr. Demszky Gábor sk.
főpolgármester