A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának szervezésében 2003-ban az alábbi események kerültek, ill. kerülnek megrendezésre:
2003. március 12-14-én zajlott a Miskolci Egyetem Továbbképzési Központjában a Nemzetközi Kriminológiai Társaság 65. Nemzetközi Regionális Szemináriuma, melynek az Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete társzervezője volt. Az itt elhangzó plenáris és szekció előadások közül több érintett európai uniós témákat A kar kiemelkedőnek tartja e szempontból A terrorizmus hatása a kriminálpolitikára c. szekciót.
A 2003. március 21-én részben a Kereskedelmi Jogi Tanszék, részben a MAB Jogi Szakbizottságának szervezésében megrendezett "Reklámjogi workshop" szintén tartalmazott európai integrációt is érintő előadásokat.
2003. április 11-én került sor a Nancy-i Egyetemmel közös videokonferenciára International Law & European Union címmel az ME Továbbképzési Központjában a Conference Academia Network keretében. Az Állam- és Jogtudományi Kart a Nemzetközi Jogi Tanszék oktatói képviselték.
2003. május 28-án a Miskolci Jogtudományi Műhely elnevezésű kari rendezvénysorozat keretében Magyarország az Európai Uniós csatlakozás küszöbén címmel rendez tudományos ülést. Ennek keretében a csatlakozás egyes jogterületekre, jogintézményekre gyakorolt hatását elemzik az előadók.
Május hónapban tartja a Civilisztikai Tudományok Intézete a Polgári Jogot Oktatók Találkozóját, amely érinteni fog jogharmonizációs témaköröket is.
A Közigazgatási Jogi Tanszék valamennyi közigazgatási jogot oktató tanszék bevonásával tervez országos konferenciát 2003. októberére, melynek várható címe: A közigazgatási jog oktatása a közösségi jog tükrében.
A Bűnügyi Tudományok Intézete 2003. decemberében tudományos kollokviumot rendez, ahol az elnyert OKTK támogatással végzett kutatómunkájuk eredményeiről számolnak be a résztvevők. A rendezvény várható címe: Új fejlemények az Európai Unióban a bűnözéssel szembeni fellépés területén.
A karon a PhD disszertációk többsége integrációs kérdéseket is érint, így ezek védése is besorolható az integrációs kérdésekkel foglalkozó rendezvények közé.
Érettségi
Oktatási Hivatal (OKÉV) Központi ügyfélszolgálata
Telefon: (+36-1) 374-2100
E-mail: info@oh.gov.hu
Felsőoktatási felvételi
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK)
Telefon: (+36-1) 477-3131
E-mail: info@felvi.hu
Diákigazolvány
Ügyfélszolgálat:
Educatio Kft. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Telefon: (+36-1) 266-7733
E-mail: info@diakigazolvany.hu
NEFMI Központ
Telefon:(+36-1) 795-1200
Fax: (+36-1) 795-0022