Várható-e 2001-ben országos diákparlament?

Igen, lesz az idei évben diákparlament. Költségeit tartalmazza az OM 2001. évi költségvetése. A Diákparlament szakmai előkészítése megkezdődött, a szervezési feladatokat pedig a PTMIK Kht. végzi majd.

Amennyiben igen, mi jelentheti Önök szerint a konferencia legfontosabb kérdéseit, témáit?

Két fontos változás történt az előző Diákparlament óta eltelt időszak alatt. Az első, hogy létrejött az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, amely hivatal tevékenységének megismertetése, eredményeinek elemzése fontos témája lehet a Diákparlamentnek. A másik fontos változás, hogy kiadásra kerültek a kerettantervek, amely dokumentumok a korábbiaknál kedvezőbb lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanulók megismerhessék azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek diák- és vagy állampolgári jogon érintik őket, illetve megtanulják azokat a technikákat, amelyek segítségével tudatosabban élhetnek ezekkel.

Megítélésem szerint a diákjogok érvényesülésének jogszabályi háttere rendezett, ezért a legfontosabb kérdés, hogyan biztosítható a jogok hatékonyabb érvényesítése. Mi szükséges ahhoz, hogy a jogok érvényesülése ne konfrontációkon keresztül, hanem a közös előnyök felismerése által történjék meg. Ehhez segítséget adhatnak a kerettantervek, illetve azok a továbbképzések, amelyek tartalmi, szervezeti és finanszírozási kérdéseit az előző ODJT elkezdte kidolgozni.

Mely problémákat tartja a diákok szempontjából legfontosabb gondoknak, és milyen orvoslási lehetőséget dolgozott ki ezen területekre a Minisztérium?

Erre a kérdésre legpontosabban valószínűleg az Oktatási Jogok Biztosa, Aáry Tamás Lajos tud válaszolni. Az oktatási "ombudsman" jelentést készít eddig tevékenységéről, melyet a Diákparlament résztvevői is megismerhetnek majd. Általánosságban azonban megfogalmazható, hogy a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a diákok közül csak nagyon kevesen ismerik jogaikat, lehetőségeiket, s még kevesebben vannak azok, akik azokkal a képességekkel is rendelkeznek, hogy élni tudjanak velük. Ezen a téren reményeink szerint előrelépést hozhat a diákparlament is, hiszen a szakmai előkészítő bizottság olyan program kialakításán dolgozik, amely elsősorban ezeknek a képességeknek a megszerzését helyezi előtérbe. Ezek között is kiemelten fontosnak tartom azokat a technikákat, eljárásokat, amelyek az oktatási jogok biztosának tevékenységét eredményessé tették az elmúlt időszakban. Ezek a megoldások nem a konfrontációra, a “ki az erősebb”, “ki a jogilag felkészültebb” eldöntésére építenek, hanem a mediálást helyezik előtérbe. Vagyis az együttműködés segítését és nem a másik fél “legyőzését” támogatják.

A diákparlamenten – terveink szerint – konkrét, valódi eseteken keresztül lesz mód megismerkedni ezekkel. Túl ezen pedig további számos kézzel fogható segítséget kívánunk adni a diákképviselőknek a diákönkormányzati munka hatékonyabbá tételére legyen szó költségvetés tervezésről, iskolaújság indításáról vagy vezetési ismeretekről.

Az iskolák hogyan készüljenek a diákparlamentre?

A napokban kapják meg az intézmények azt a levelet, amelyben a Diákparlament időpontjáról, helyszínéről és tervezett programjáról tájékozódhatnak. Ezt követően kell visszajelezniük részvételi szándékukat, majd a résztvevő iskolák számára megküldjük a felkészüléshez szükséges információkat.

Az Oktatási Minisztérium hitvallása szerint mi a diákparlament szerepe a magyar oktatásügyben? És mi a szerepe a diákjogok érvényesülésének, a diákönkormányzatok működésének az Önök véleménye szerint?

Az iskolai diákönkormányzatok szerepe több megközelítésben értelmezhető. Egyfelől elvitathatatlan feladata az érdekérvényesítés - amely esetben azonban én az eredményesség zálogának nem a konfrontációk során történő eredményes fellépést, hanem a tájékozottság növelését és az együttműködési készség kialakítását tartom kiemelten fontosnak. Nem csupán saját meggyőződésem, de az általános tapasztalatok is azt mutatják, hogy a diákjogok demonstrációval való érvényesítése ritkán vezet hosszú távú eredményre, ennél lényegesen nagyobb sikerrel kecsegtet az együttműködésben rejlő kölcsönös előnyök felismerése és felismertetése. Másfelől a diákönkormányzat tanulás fontos terepe is, hiszen ebben a körben van mód olyan ismeretek elsajátítására - melyeket nevezhetnénk leegyszerűsítve állampolgári technikáknak is - amelyek a későbbiek során a mindennapi létben és közéleti szerepben egyaránt jól hasznosíthatók.

A legutóbbi diákparlament záródokumentumában megjelölt krízis területekre irányulóan milyen megoldásjavaslatokkal állt elő azóta a minisztérium, illetve milyen intézkedéseket tervez meghozni?

Erre a kérdésre részben már válaszoltam. Azt gondolom, hogy a kerettantervek létrejötte és az oktatási biztos működésének elindulása komoly előrelépést jelent. Az előbbi értelemszerűen inkább középtávon hozhat majd eredményt, míg az utóbbi már rövid távon is. S az oktatási jogok biztosának esetében ez nem csupán egyes konkrét ügyek megoldását jelenti, hanem részben az ajánlásokon keresztül, részben a tapasztalatok közreadásán keresztül szélesebb kör számára is érzékelhető lesz az előrelépés.

Előttünk álló feladat még a képzések körének bővítése, illetve ehhez források rendelése. Ehhez azonban meg kell teremteni a képzések akkreditációjának feltételrendszerét, hiszen nyilvánvaló, hogy közpénzt kizárólag ellenőrzötten színvonalas programokra szabad felhasználni. Ez a munka megkezdődött.

Nincs ugyanakkor előrelépés a finanszírozás terén. Bár az Oktatási Minisztérium minden költségvetés esetében kezdeményezte a diákönkormányzatok megjelenítését a normatív finanszírozási rendszerben, ezek nem vezettek eredményre. A jövőben a finanszírozási rendszer várhatóan tovább egyszerűsödik majd, így más megoldáson kell gondolkodnunk közösen az Ifjúsági és Sportminisztériummal.

A szeptembertől bevezetett iskolai szabadidő-szervezői státuszok az Önök véleménye szerint mennyiben jelenthetik a fenti problémák megoldását, megfelelő infrastruktúra és anyagi kondíciók hiányában?

A szabadidő-szervezők megjelenése az iskolákban jelentős előrelépést jelenthet. Azt jelenti, hogy az állam fizetett státuszt tart fenn az iskolákban annak érdekében, hogy az iskolai szabadidő tevékenységet támogassa. Ez komoly változás – még akkor – ha a kötelezőséget a 2001. évi költségvetési törvény elhalasztotta. Erre éppen azért volt szükség, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a pedagógusbérek emelésére koncentráljuk. Ugyanakkor ez az előny nem vész el, hiszen nem került ki a törvényből, csupán időlegesen felfüggesztésre került, másrészt ez a rendelkezés értelemszerűen nem érinti a már működő szabadidő-szervezőket.

Az iskolákra, pedagógusokra testált újabb és újabb feladatoknak az Önök véleménye szerint hogyan tudnak megfelelni az alacsony fizetésük miatt "másodállást" vállalni kénytelen, egyébként is túlterhelt, presztízsükben megtépázott, (kisebbrendűségi érzésekkel küszködő) tanárok? Milyen koncepciót fogalmaztak meg a béremelésre vonatkozóan?

Az iskolák és a pedagógusok feladatai úgy változnak, ahogyan változnak az iskolával kapcsolatos társadalmi elvárások. Az ezen elvárásoknak való megfelelés gyakran nem könnyű, ezért ezeket részben szakmai, részben finanszírozási eszközökkel a minisztérium is segíti (pl. pedagógus továbbképzési program, Comenius program, kiadványok, konferenciák).

A pedagógusbérek helyzetét illetően sikerült előrelépni. A pedagógusbérek reálértékét - amely az előző kormányzati ciklusban, 1994-2000 között drámai mértékben visszaesett - sikerült jelentősebb mértékben emelni. 1999-ben átlagosan 6-7 %-os, 2000-ben (a Kormány által egyoldalúan vállalt bérkorrekcióval együtt) 2-2,5 %-os reálkereset-emelkedés történt, míg 2001-ben 8-10 %-os reálkereset-emelkedés valósul meg. Ez azt jelenti, hogy az előző ciklusban elszenvedett veszteséget sikerül ellensúlyozni 1999-2001 között.

A szülők, a diákok és az oktatásban foglalkoztatottak közös érdeke, hogy korszerű, naprakész tudással rendelkező pedagógusok tanítsanak az oktatási intézményekben. Ennek fontos, de nem egyedüli feltétele a az anyagi megbecsülés. A pedagóguspálya társadalmi presztízsének növelése érdekében fontos a nyilvános erkölcsi elismerés is. Ezért hoztuk létre az Eötvös József-díjat, amely a legrangosabb szakmai kitüntetések egyike, s azon kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak, illetve főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett. A kollégiumi nevelés területén kimagasló munkát végző pedagógusok részére megalapította a Tessedik Sámuel-díjat, míg a Trefort Ágoston-díjjal kívánja elismerni az oktatás szolgálatáért tevékenykedő nem pedagógusok munkáját.

Az oktatással és az oktatást végző pedagógusokkal szembeni elégedettség alapvető feltétele az is, hogy az óvoda, iskola, kollégium, felsőoktatási intézmény által közvetített tudást és értékeket a társadalom ismerje, és azokat relevánsnak fogadja el. Az intézményi munka láthatóvá tételéhez - és így értékeléséhez - szolgál eszközül a Comenius 2000 program, melynek központi eleme a partnerközpontú szemlélet kialakítása, vagyis a pedagógusok, szülők, diákok és más partnerek együttműködésének támogatása. A kölcsönös nyitottság lehetővé teszi, hogy az oktatás valóban szolgáltatásként működjék, aktuális igényekre legyen képes korszerű válaszokat megfogalmazni. De ez az együttműködés az alapja annak is, hogy az intézmények "megrendelői", partnerei pontos képpel rendelkezzenek az oktatás színvonaláról, illetve az azt végző pedagógusok munkájának értékéről.

1./ Sok iskolában nyoma sincs a diákönkormányzatnak, pontosabban névlegesen működik. A diákok a pedagógusokat okolják ezért, a pedagógusok egy része pedig a diákok aktivitásának hiányában látja a gondot. Mások elintézik e kérdést azzal, hogy ha egy iskolában nincs igény erre, nem kell erőltetni a dolgokat. Végül is, kötelező vagy sem a diákönkormányzat? Ha igen, melyik iskolafokozaton az, illetve hányadik évfolyamtól érinti a tanulókat?  
A diákönkormányzat létrehozása jog, e joggal élni lehetőség. A diákönkormányzat létrehozása bővíti a diákok érdekérvényesítésének lehetőségeit, hiszen az őket diákként megillető jogokon túl, a szervezet tagjaiként többletjogosítványokat szerezhetnek a helyi diákszervezet létrehozásával. A jól működő diákönkormányzat azonban több mint egy érdekvédelmi szervezet. A közélet iskolája is. Itt van mód egy közösség alapszabályainak kialakítására, legyen szó a vezetők megválasztásáról, a vélemények és megoldandó problémák összegyűjtéséről és rangsorolásáról vagy éppen a diákönkormányzat költségvetésének összeállításáról. De a diákönkormányzatnak kiemelkedő szerepe van az iskola szabadidős programjainak alakításában is.

Az életkori sajátosságok miatt azonban - különösen az általános iskolában - ez nem megy segítség nélkül. A segítség pedig nem merülhet ki a diákönkormányzatot segítő tanár kijelölésében, az iskola légkörének kell olyannak lennie, hogy a diákok önkormányzata megerősödhessen. Az ehhez szükséges ismereteknek pedig meg kell jelenniük a tananyagban, és a tanítás során alkalmazott módszerekben is.

2./  A nevelők jelentős része azt sérelmezi, hogy amíg a diákoknak több joga lett az évek folyamán, addig a pedagógusoknak egyre kevesebb. Számos esetben tehetetlennek érzik magukat, mert nincs eszköz a kezükben. Valóban nincs?

A közoktatási törvény pontosan meghatározza a diákokat megillető jogokat. Nem hiszem, hogy jó megközelítés lenne az, hogy ez sok vagy kevés. Különösen azért nem, mert általánosságban megfogalmazható, hogy a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a diákok, sőt, a szülők és a pedagógusok közül is csak nagyon kevesen ismerik ezeket jogokat, lehetőségeket. S még kevesebben vannak azok, akik azokkal a képességekkel is rendelkeznek, hogy élni tudjanak velük. Már pedig e feltételek teljesülése nélkül a deklarált jogok csak papíron léteznek.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatása nem könnyű, mégpedig ezért nem, mert ez túllnyomó részben a pedagógusok és az iskola feladata kell(lene), hogy legyen. Könnyű belátni, egy tanár-diák viszony nem attól sikeres, hogy kinek-kinek mennyi jogot ad a törvény. A siker kulcsa az együttműködés minőségében van. A jog szerepe, hogy ennek az együttműködésnek keretet adjon, világosak legyenek azok a szabályok, amelyek mindenkire nézve kötelezőek. Másfelől ezek a keretek biztonságot is adnak valamennyi érintettnek, hiszen bizonyos kérdések nem képezhetik vita tárgyát.

A ma iskolapolgárai a holnap felnőttei. Ha megtanítjuk őket ezeknek a kereteknek a tiszteletére – többek között saját példánkkal-, a jogokkal való élés technikáira, akkor bízhatunk abban, hogy felnőttként is betartják majd ezeket a játékszabályokat, és a jelen helyzetben is könnyebben találunk megoldást a felmerülő feszültségekre.

A jog tisztelete a biztonságot jelenti. Gondoljunk csak a közlekedésre, ahol annak ellenére, hogy akadnak, akik megsértik a szabályokat, mégis nagy valószínűséggel biztonságosan haladhatunk át a zöld fénynél, s bízhatunk abban, hogy elsőbbségünket tiszteletben tartják a balról érkezők. Ezek a szabályok azonban mindenkire vonatkoznak, s csak akkor tudják betölteni szerepüket, ha a gyalogos és a sofőr is tiszteletben tartja őket, vagyis együttműködik.

A tavaszi diákparlament szakmai előkészítő bizottság éppen ezért olyan program kialakításán dolgozik, amely az együttműködés szükségességét hangsúlyozza. Ezek között is kiemelten fontosnak tartom azokat a technikákat, eljárásokat, amelyek az oktatási jogok biztosának tevékenységét eredményessé tették az elmúlt időszakban. Ezeknek az eljárásoknak a lényege az, hogy nem a konfrontációra, a “ki az erősebb”, “ki a jogilag felkészültebb” eldöntésére építenek, hanem a megoldást helyezik előtérbe. Vagyis az együttműködés segítését és nem a másik fél “legyőzését” támogatják.

3./ A pedagógusok közül sokan úgy gondolják, egyre több tanuló akad, aki nem fogadja el tanárának adott szituációban a vele kapcsolatos  utasítását, viselkedését. E konfliktusok nem ritkán az oktatási jogok miniszteri biztosáig vagy a bíróságig is eljutnak. Milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban az oktatási tárcának?

A pedagógus nem attól elfogadott egy iskolában, mert több vagy más joga van, mint a diákoknak. A többlet jog önmagában senkit nem tesz tiszteletre méltóvá, de nem tesz “lázadóbbá” sem. Az iskolai konfliktusok oka nem az, hogy a diákoknak vagy a pedagógusoknak több vagy kevesebb a joguk, hanem az, hogy ezeket nagyon sok esetben nem tartják be. Ebből következik az is, hogy a jog alkalmazása ezeknek a vitás kérdéséknek a megoldását szolgálja: eldönthető legyen, hogy egyik vagy másik esetben kinek van igaza. Az a szerencsés, ha ezt sikerül helyben megoldani. Az oktatási jogok biztosa is erre törekszik eljárásai során. Helyben ugyanis a belátás a meghatározó, a megegyezés, melyet utána mindkét fél elfogad. A bírósági döntés ezzel szemben sok esetben “csak” lezárja a vitát, igazat ad az egyik vagy a másik félnek. Ez azonban gyakran nem feloldása, csak befejezése a vitának.

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala egy éves fennállása alatt igazolta létrehozásának időszerűségét, hiszen igen sok megkeresésé érkezett a hivatalhoz. Ugyanakkor jól látszik az is, hogy helyes és eredményes az a megközelítés, amelyet a szakombudsman és munkatársai alkalmaznak: mediáló, közvetítő szerepükkel ugyanis a problémák túlnyomó részét sikerül úgy rendezni, hogy a vitatkozó felek találnak közös, maguk számára külön-külön is elfogadható megoldást.

4./ Több szakember is azon a véleményen van, hogy az iskola tömegessé válásával, a tudásanyag mint információ szolgáltatásával eleve megváltozott, "partnerivé" vált a tanár-diák viszony. Ebben a mellérendelt helyzetben viszont a tanár nem követelhet. A partneri viszony és az iskola követelményrendszere élesen szemben áll egymással, követelni csak a klasszikus iskola régi alá-fölérendeltségében lehet.

A tanár és a diák valóban sokkal inkább partnere egymásnak, mint korábban volt. Ennek oka azonban éppen az, hogy az iskolával szembeni elvárás is változik. Egyre inkább az az elvárás, hogy ne pusztán információkat közvetítsen, hanem a tudás megszerzésének, rendszerezésének képességét nyújtsa a fiataloknak. Ez új pedagógus szerepfelfogást igényel, hiszen ez elképzelhetetlen frontális, egyirányú ismeretközvetítés keretében. Az ilyen oktatás-nevelés lényege a kérdés és a válasz, a párbeszéd, az interaktivitás – ez pedig partneri viszonyt feltételez.

Én úgy látom, hogy ez a változás lassan megy majd végbe, de már ma is nagyon sok jele látható. A kerettanterv filozófiája is ezt erősíti, a Comenius 2000 program pedig kifejezetten ennek a partnerségnek az erősítését szolgálja. A nyitottságot pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Comenius első pályázatára másfélezer intézmény jelentkezett. Pedig egy ilyen program, amely az iskola partnerei felé való nyitását ösztönzi, kockázattal is jár: szembesíteni a felénk megnyilvánuló elvárásokat a magunkról alkotott képpel, nem könnyű feladat. De jó látni, hogy a programba bekapcsolódott intézményekben elindult valami, szemléletbeli és módszertani téren egyaránt. Köszönhető ez annak is, hogy a Comenius program épít az előzményekre, kezdve az önfejlesztő iskolák programjaitól a hagyományosan gyermekközpontú szemléletet közvetítő intézmények gyakorlatáig. El kell telnie még néhány évnek, hogy az iskola valóban partnerközpontú szervezetként működjön, de erre kényszerít az az egyre nyilvánvalóbban megfogalmazódó társadalmi elvárás, hogy az iskola releváns, hasznosítható, továbbépíthető tudást közvetítsen. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az iskola, a pedagógusok kellően nyitottak ezekre az elvárásokra, képesek ezek szervezett feldolgozására és az oktatásnak, mint szolgáltatásnak ennek megfelelő alakítására.