2025. augusztus 23.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny

2003. június 8.

E versenyt a Környezetvédelmi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Természettudományi Társulat, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara Mosonmagyaróvár, a TermészetBÚVÁR című folyóirat, az Élet és Tudomány című hetilap szerkesztőségei gondozásában hirdetjük meg.

Huszonhét évvel ezelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei kezdeményezők körültekintő bölcsességgel döntöttek, amikor a biológiai tárgyú tehetségkutató tanulmányi versenyt Kitaibel Pál nevében hirdették meg. A mostoha körülmények között dolgozó polihisztor természetkutató a Kárpát-medence természeti értékeit, sokirányú kultúráját tárta fel, sikeresen igyekezett annak megismertetését, megbecsülését európai rangra emelni. A Kitaibel Pál nevét viselő középiskolai biológiai verseny 20 éve kibővült a környezet- és természetvédelem feladatkörével. Kiemelkedő érdeme, hogy a tanulók és tanárok közös tevékenységét – az önálló megfigyelés igényével – széleskörű kapcsolatokra, folyamatos olvasásra, tájékozódásra építi, a szomszédos országok magyar anyanyelvű középiskolásainak bekapcsolásával.

A versenyen a hazai gimnáziumok, szakközépiskolák, technikumok kilenc és tizedik osztályos (a 14. életév feletti évfolyam) tanulói, valamint a hazánkkal szomszédos országok magyar tannyelvű, azonos iskolatípusú és évfolyamú (életkorú) tanulói vehetnek részt. Utóbbiak bekapcsolódását, versenyfeltételeik biztosítását, országonként külön megállapodás rögzíti, versenyfelelőseik megnevezésével.

A verseny ismeretanyaga és felkészülési feladatai:

Az iskolai, a megyei (fővárosi, külföldi) selejtezők és a szóbeli döntő kérdéseit, a TermészetBÚVÁR valamint az Élet és Tudomány lapoknak, a tanév során megjelenő biológiai, egészségügyi, környezet-, és természetvédelmi tárgyú közleményeiből kell összeállítani. Mindkét lap a tanév kezdetén felhívást közöl és folyamatosan megjelöli a versenyen számításba jövő cikkeket. Valamennyi forduló kérdései között szerepelhetnek a verseny névadójának tevékenységére; a szóbeli döntőben pedig a természeti folyamatokra, értékekre, a természetvédelemre (kiemelten hazánk, illetve a részt vevők országaira vonatkozó védett területek és fajok) vonatkozó kérdések.

Az iskolai fordulóig a jelentkezőknek vázlatot kell bemutatniuk a szaktanáruknak, a következő két feladatkör egyikében tervezett vizsgálódásukról:

  • Lakóhelyem, iskolám vagy annak közelében lévő terület természetvédelmi értékeinek bemutatása.
  • Lakóhelyem, iskolám vagy annak közelébe lévő terület környezetvédelmi gondjai, megoldási lehetőségei.

A mosonmagyaróvári országos döntőbe jutó tanulók a kidolgozott megoldásokról, megfigyeléseikről - maximális 5 perces időtartamú - kiselőadásban számolnak be. Az előadás értékelési szempontjai: témaválasztás, tartalom - egyéni munka, teljesség, szerkesztő - és kifejezőkészség, szemléltetés. Normál méretű diaképek, kazettán lévő videofelvételek és írásvetítői fóliák bemutatására van lehetőség. A döntőben minden tanulónak meg kell oldania fajismereti (diaképes) feladatokat, valamint egy tesztkérdésekből álló feladatlapot a versenyre kijelölt ismeretanyag meghatározott részéből. A versenybizottság e tanévben is meghirdeti a kiselőadást bemutató poszterek versenyét, jutalmazva a legjobbakat. Ez azonban független a verseny pontozási menetétől.

A kiselőadásokra való felkészüléshez a szaktanárokon kívül a környezet-, és a természetvédelem munkatársai, valamint különböző intézmények (pl. múzeumok, állat- és növénykertek, kutatóintézetek) szakemberei is adhatnak segítséget. Jól hasznosíthatók a meghirdető lapok korábbi írásai, a környezet-, és természetvédelem alapfogalmait és országos

gondjait bemutató szakkönyvek.

Az iskolai selejtezőt a szaktanár (vagy megállapodás alapján, közös összeállítású), a megyei (fővárosi, külföldi) fordulót pedig, központilag készített és eljuttatott feladatsor alapján kell lebonyolítani. A selejtezők eredményei alapján a megyei pedagógiai intézetek (a szomszédos országokban a versenyfelelősök)jelölik ki a döntőbe jutó tanulókat. Számuk megyénként és évfolyamonként a gimnáziumokból 2-2 (Budapestről 6-6, Szlovákiából 2-2, Romániából 3-3, Ukrajnából 1-1, Szerbiából 1-1, Horvátországból 1-1, valamint Szlovéniából 1-1), a szakközépiskolákból, technikumokból együtt összesen 1-1 (Budapesten 2-2, Romániából 2-2, Szlovákiából 1-1) lehet. Az iskolatípusok és évfolyamok keretei nem cserélhetők.

A szóbeli döntőben 8-8 gimnáziumi és 5-5 szakközépiskolai tanuló szerepelhet, de a Versenybizottság a külföldiek ettől eltérő elbírálásról is dönthet. A nemzetközi döntőt az első bekezdésben felsorolt intézmények szervezik és bonyolítják le, biztosítva a tanulók és felkészítő tanáraik legjobbjainak jutalmazását (bronzplakett, oklevél, folyóirat előfizetések, könyvek, természetvédelmi táborozás, stb.). A verseny e szakaszának színhelye a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara Mosonmagyaróváron.

A tanulók valamint a kísérő tanárok utazási, szállás- és étkezési költségeit az iskolák fedezik. A döntő programjáról, az elhelyezésről, a térítendő költségekről, a jelentkezésről, a verseny szervezői részletes tájékoztatást juttatnak el a versenyzők iskoláihoz. A verseny általános és aktuális információi a verseny hivatalos honlapján a www.sopron.hu/kitaibel címen tekinthetők meg.

A verseny ütemezése

A tanulók a versenyre 2003. november 7-ig jelentkezhetnek iskolájukban a biológia tantárgyat tanító szaktanáruknál vagy az igazgatónál.

Az iskolák igazgatója köteles a jelentkezők létszámadatait iskolatípus és évfolyambontásban 2003. november 14-ig eljuttatni a megyei (fővárosi, nemzetiségi) felelősnek.

A megyék (a főváros illetve az egyes országok versenyfelelőse) illetékes szervezője az összesített adatot közli a verseny országos felelősével, Hoczek Lászlóval - 2003. november 28-ig. (Postacím: Sopron Kodály tér 3. - 9400; munkahelyi tel. és fax: 06/99/506-470, E-mail: kitaibel@sopron.hu).

Az iskolai selejtezőket 2004. január 12-16. között kell lebonyolítani. A következő fordulóba jutásról az iskola szaktanára, vagy szaktanári munkaközössége dönt. A továbbjutók létszámát az iskolák 2004. január 23-ig jelentik a megyei (fővárosi, nemzetiségi) felelősnek, aki az összesítés eredményeként közli a verseny országos felelősével, hogy milyen postacímre, hány példányban kérnek feladatsort és megoldási kulcsot a szervezőktől.

Határidő: 2004. január 30.

A második forduló lebonyolításához szükséges feladatsort és megoldási kulcsot - a jelentett adatoknak megfelelően - a szervezők küldik meg a megyékhez (a fővároshoz valamint a külföldi felelősökhöz), 2004. március 2-ig. A feladatsor további kezelése (borítékba helyezés, bélyegzővel való lezárása) a területi felelősök feladata, a második fordulót összevontan rendezik meg. A megadott időponttól azonban nem lehet eltérni.

A második fordulót - amely a nemzetközi döntőbe jutás meghatározója - a zárthelyi írásbeli vizsgák szabályai szerint kell lebonyolítani2004. március 11-én, 14-16 óra között.

A szaktanárok a javítás, illetve a pontszámok megállapítása után a bélyegzővel lepecsételt értékelő lapokat, az igazgatónak adják át, aki azt a területileg illetékes felelősnek küldi meg 2004. március 16-ig.

A kialakult helyezési rangsornak megfelelően az iskolák igazgatói a nemzetközi döntőbe került tanulók számára - a szervezők által elkészített - jelentkezési lapot, részletes tájékoztatót kapnak a területi felelősöktől 2004. március 19-ig.

A kitöltött jelentkezési lapot, az azon szereplő soproni címre 2004. április 2-ig kell megküldeni. Ugyanez a határideje a kísérőtanári jelentkezési lapok továbbításának is; a határidők betartásáért az iskolák igazgatói a felelősek.

A mosonmagyaróvári nemzetközi döntőt 2004. április 23 - 25. között rendezik.

A játékvezetőt és a zsűri tagjait a Versenybizottság kéri fel bízza meg.

A tanév folyamán felmerülő kérdések megoldásához az országos versenyfelelős, Hoczek László (9400 Sopron, Szent György u. 9. tel: (99) 506-470; kitaibel@sopron.hu) és a döntőt lebonyolító mosonmagyaróvári egyetemi intézet (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar Növénytani Tanszék, 9201 Mosonmagyaróvár, Pf.: 90.; tel.: (96) 566-683) ad segítséget.

A verseny meghirdetői

 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok