A Vermes Miklós Országos Tehetségápoló Alapítvány, az Oktatási Minisztérium támogatásával a 2003-2004. tanévben – sorrendben a huszonharmadik alkalommal – szervezi meg a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyt a középiskolák 9. és 10. évfolyamának tanulói számára.
A verseny lebonyolításában részt vesz a Nyugat-magyarországi Egyetem, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium, a soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat.
A verseny háromfordulós, célja a fizika iránti érdeklődés felkeltése és fokozása, a tehetséges tanulók mielőbbi felkutatása. Mind a kilencedik, mind a tizedik osztályosok versenye a verseny időpontjáig a kerettantervben előírt fizika tananyagra épül, beleértve az általános iskolában tanultakat is. A verseny egyes fordulóiban minden segédeszköz használható. (Segédanyagként ajánljuk a Nemzeti Tankönyvkiadó által versenyünk első 15 évéről összeállított feladatgyűjteményt sz.: 53331.)
A lebonyolítás módja:
Jelentkezés 2003. december 5-ig a megyei pedagógiai intézetek (MPI, illetve a budapesti FPI) versenyfelelőseinél. A pedagógiai intézetek az összesített létszámot 2003. december 19-éig elküldik a szervezőbizottság címére (Vermes Miklós Alapítvány, 9400 Sopron, Mátyás király utca 24. postacím: Pf. 263. tel/fax: 99/312-393).
Az első forduló időpontja: 2004. február 17. (kedd) 14–17 óráig. A forduló iskolánként kerül megrendezésre. A nevezési és feladatlapokat a pedagógiai intézetek a jelentkezések számának megfelelően juttatják el az iskolákba. A versenydolgozatokat az iskolák szaktanárai javítják ki, majd a továbbjutó tanulók létszámát 2004. február 27-ig megküldik a pedagógiai intézetek versenyfelelőseinek, akik összegyűjtve és összegezve azokat a szervezőbizottságnak továbbítják 2004. március 6-ig.
A második forduló időpontja: 2004. március 24. (kedd) 14–17 óra. Helye a megyeszékhelyeken a pedagógiai intézetek által felkért iskolák. A második forduló dolgozatait a lebonyolító iskola 2004. március 27-éig javítatlanul megküldi a szervezőbizottság címére.
A versenybizottság egységes szempontok alapján bírálja el a dolgozatokat. Az eredményt 2004. április 24-ig megküldi a pedagógiai intézeteknek, ezzel egyidőben a döntőbe jutottak iskoláit is értesíti.
A döntőbe jutott tanulók értesítésével együtt elküldünk egy általunk kitűzött fizikai mérést, melynek jegyzőkönyvét a versenyző a verseny színhelyére hozza magával. Az eredmények elérhetők a két iskola honlapján (www.berze-nagy.sulinet.hu; www.vasvill.hu).
A harmadik forduló (döntő) időpontja: 2004. május (az írásbeli érettségi vizsgaidőpontjában)
Helye:
A döntő lebonyolításának módja:
A II. fordulóban legjobban szerepelt 30-30 gimnáziumi és 20-20 szakközépiskolai diák, a versenyen külön napokon elméleti és kísérleti feladatokat old meg. A legeredményesebben szereplő tanulók oklevelet, Mikola érmet és tárgyjutalmat, egyes felsőoktatási intézményben felvételi vizsgakedvezményt kapnak.
Ahogy minden évben, az idén is évkönyvet jelentetünk meg, amely tartalmazza a verseny három fordulóján kitűzött feladatokat és eredményeket is. Az évkönyvet minden iskolába eljuttatjuk.
A verseny szerezője a Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetséggondozó Alapítvány.
A tanév folyamán a versennyel kapcsolatos kérdésekkel a verseny szervezőjéhez, Nagy Mártonhoz (9400 Sopron, Mátyás kir. u. 24. Tel/fax: 99/312-393) lehet fordulni.
A verseny gondozói:
Kiss Miklós (Berze Nagy János Gimnázium, Gyöngyös, tel.: 37/301-377)
Pápai Gyula (Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium, Sopron; tel.: 99/511-820)
Felhívjuk a figyelmet a határidők pontos betartására, mert a késve érkező dokumentumokat nem tudjuk figyelembe venni.
Rendezőség
Érettségi
Oktatási Hivatal (OKÉV) Központi ügyfélszolgálata
Telefon: (+36-1) 374-2100
E-mail: info@oh.gov.hu
Felsőoktatási felvételi
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK)
Telefon: (+36-1) 477-3131
E-mail: info@felvi.hu
Diákigazolvány
Ügyfélszolgálat:
Educatio Kft. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Telefon: (+36-1) 266-7733
E-mail: info@diakigazolvany.hu
NEFMI Központ
Telefon:(+36-1) 795-1200
Fax: (+36-1) 795-0022