A tavalyi tanév végi időszak során felmerült hibák kijavítására elkészítettük a program legfrissebb változatát. Az alábbiakban a megszokott módon kétféle változata érhető el a frissítésnek.
Az első lehetőség azok részére szükséges, akik a korábbi frissítéseket már elvégezték, és a gépükön futó program verziószáma 2.1.25/2.1 vagy az alatti, de minimum 2.1.4. (fehér háttéren fut a program és kék menüpontok vannak benne)
A második letöltési lehetőség egy teljes telepítő változat. Ezt csak azok használják, akik még csak most telepítik először a programot, vagy azok, akiknek a gépükön a régi típusú program fut (szürke háttéren szürke menüpontok és vízszintes menüsor). Természetesen, ha valaki már használta a programot, de valamilyen okból újra kell telepítenie azt, akkor szintén ezt a telepítőt használják.
Figyelem! A telepítő változat használata olyan gépeken ahol már az új típusú program fut, adatvesztéssel járhat!
Néhány fontos információ a program használatával kapcsolatban!
Azok az iskolák melyek a 4. évfolyamon a számjegyes osztályzást választják, ne a program segítségével készítsék el a törzslapok táblázatos részét a 4. évfolyamon. A program a szöveges értékelést támogatja, ezért a számjegyes osztályzáshoz szükséges okmányok előállítására nem alkalmas. A 4. évfolyamos számjegyes értékeléshez külön kézi kitöltésű okmánypapír rendelhető a nyomdáktól. A program azonban továbbra is alkalmas a 4. évfolyam félévi minősítéseinek elkészítésére is, tehát ha év végén osztályzattal értékelik, a tanulókat, akkor is elkészíthetik a félévi szöveges minősítést a program segítségével.
Természetesen azok az intézményekben, melyekben a 4. évfolyam végén is szövegesen minősítik a tanulók teljesítményét, a 4. évfolyamon is használható a program a törzslapok és a bizonyítvány pótlapok elkészítéséhez is.
A tavalyi tanév végén több intézményben problémát okozott az, hogy az egyes évfolyamok tantárgystruktúráját nem egy időben alakították ki. Amennyiben egy számítógépen készítik el az összes szöveges minősítéssel érintett évfolyam okmányait, úgy első lépésként minden évfolyamon alakítsák ki a helyi tantárgystruktúrát. A szükséges tantárgyakat nevezzék át, a hiányzó tantárgyakat vegyék föl. Csak ezután kezdjék el az első tanuló értékelését, a programban szereplő összes tanulóra tekintettel, függetlenül attól hogy melyik évfolyamra jár.