Napirend:
1. Kerettantervek jóváhagyása
1.1. "Digitális Középiskola - az interneten szervezett iskola alternatív kerettanterve, az egyéni képzési utak lehetősége" (Benyújtó: Apertus Közalapítvány)
1.2. A természettudomány tantárgy kerettanterve a közoktatás 5-8. és a középiskolák 9-12. évfolyamai számára" (Benyújtó: OKM)
Előadó: Brassói Sándor főosztályvezető helyettes
A KTB javaslatát ismerteti: dr. Trencsényi László elnök
A KTB mindkét kerettantervet egyhangú szavazással akkreditációra javasolta.
Ad 1.1
Hangsúlyozandó, hogy alternatív kerettantervről van szó, amely egy a lehetséges kerettantervek közül.
Vita volt arról, helyes-e a természettudományos ismereteket egy összevont, integrált tantárgy keretében oktatni, különösen a középiskolában. Kis fogja ezt tanítani, ki tud ehhez tankönyvet írni? "Tiszta fogalmakat csak világosan lehatárolt ismeretkörökben, diszciplínákban lehet kialakítani - volt az egyik vélemény. A KTB kompetenciájának tisztázása érdekében elhangzott, hogy "A tantervi bizottság bizonyos megfeleléseket vizsgál, nem tudományelméleti kérdéseket vitat meg." Az előterjesztő egyértelművé tette, hogy a Kerettantervi Bizottságnak az a feladata, hogy elbírálja: a kerettanterv megfelel-e a Nemzeti alaptantervnek, a kerettantervi rendeletnek és a tantervvel szemben támasztott formai elvárásoknak. Csak ezek egyikének hiányában korlátozhatja a minisztert abban, hogy a benyújtott kerettantervről pozitívan nyilatkozzék. Ami a tartalmi kérdéseket illette, a KTB-nek csak azt kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a szakértők és a referensek szakmai véleményét. Ezzel kapcsolatos aggály nem merült fel.
Az OKNT a Digitális Középiskola alternatív típusú kerettantervét, illetve a KTB-nek e tanterv jóváhagyására vonatkozó javaslatát 15 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Ad. 1.2
Aggályként merült fel, hogy a természettudományos kerettanterv kidolgozásában részt vett szakemberek szavazhatnak-e? Nem áll-e fenn az összeférhetetlenség esete?
Az előterjesztő közölte, hogy Kertész János akadémikus, akit az MTA delegált szerzőként, a KTB döntésének meghozatalakor tartózkodott a szavazástól.
Az OKNT a KTB-nek "A természettudomány tantárgy kerettanterve a közoktatás 5-8. és a középiskolák 9-12. évfolyamai számára" c. jóváhagyásra beterjesztett javaslatát 13 igen szavazattal, 2 ellenszavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
2. Előterjesztés az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról
Előadó: Brassói Sándor főosztályvezető helyettes
A beterjesztett érettségi követelményrendszer azt mutatja, hogy a szakközépiskolákban körülbelül a tananyag 99 százalékában szakmai ismeretanyagok átadása, vagyis szakoktatás zajlik. A beterjesztett követelményrendszer nem felel meg annak a követelménynek hogy az érettséginek kompetenciaközpontúnak kellene lennie. Értelmezésként hangzott el, hogy ez a követelményrendszer a jelenleg zajló oktatásra és képesítési rendszerre építhet csak. De szükséges volna, hogy az OKNT tárgyalandó témái közé beiktassa a szakoktatás korszerűsítésének problémáját.
Az OKNT az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló rendelet módosításáról szóló előterjesztést 13 szavazattal 1 ellenszavazat ellenében és 2 tartózkodás mellett elfogadta.
3. Az ÚMFT-vel kapcsolatos OKNT javaslat elfogadása
Előadó: dr. Csermely Péter OKNT-tag
A beterjesztő szerint a pedagógustársadalom nagy részében az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatban a kivételes lehetőség feletti ténylegesen elvárható öröm helyett egyfajta erős kritikai hangvétel, rettegés, "reformfrász" uralkodik. A beterjesztett javaslat arra hívja fel a kormányzat, de leginkább a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a gazdaminisztérium figyelmét, hogy a pályázati kiírásoknál figyelembe kell venni azokat a sajátosságokat, amelyekben más az oktatás, mint a különféle építési vállalkozások. Egyetértés volt abban, hogy meg kellene jelölni az előterjesztés címzettjét, a gazdaminisztériumot, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét.
Az OKNT a beterjesztett állásfoglalást egyhangúlag elfogadta.
4. Tájékoztató a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló törvény közoktatást érintő fejezeteiről
Előadó: Bencze Péterné közigazgatási tanácsadó (PM)
Az OKNT beható, érdemi vitát folytatott a költségvetésnek mindenekelőtt azon aspektusairól, amelyek a közoktatást érintik. A restrikciós tendencia kapcsán mindenekelőtt azt kifogásolták, hogy "az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem tudta érvényesíteni azt az egyébként kormányzati szinten kijelentett nyilatkozatot, hogy az oktatásnak kiemelt preferenciája van." Javaslatként pedig elhangzott, hogy túl az egyedi tételeken, amelyek ellen tiltakozni kell, az OKNT-nek azt kell megjelölnie, hogy "egy általános pénzügyi restrikció közepette hogy mi az, amit nem enged", azt kellene tudatosítania, hogy "jelen pillanatban az oktatási lehetőség jövőjét kockáztatjuk azzal, ha ugyanolyan eljárás alá engedjük, és ez ellen nem tiltakozunk, mint esetleg más területeket". Felvetették, hogy "most már az iskolák esélyegyenlőségét kellene vizsgálni. Ha pályázatok útján lehet majd ezekhez a pénzekhez hozzájutni, akkor "azok kerülnek előnyös helyzetbe, akik tudnak pályázni, ezek pedig azok, akik már eddig is pályáztak, tehát nőni fog az iskolák közötti színvonalkülönbség." Az eszmecsere oda konkludált, hogy az OKNT-nek széles körű szakmai vita alapján oktatási prioritásokat kellene megfogalmaznia, miközben a felelősséget nem vállalhatja át a politikától. Mindent megelőző prioritásként említették a pedagógus helyzetének védelmét. Az OKNT szerepvállalását illetően ellenvetésként hangzott el, hogy az Oktatási Kerekasztal már megfogalmazta ezeket a prioritásokat.
Az OKNT 14 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy munkatervébe iktatja a fejlesztési, illetve a "megőrzési" prioritások meghatározásának témáját. A probléma tárgyalásának előkészítésére az elnök Szebedy Tas alelnököt kérte fel.
5. OKNT Bizottsági jelentés a természettudományos oktatás helyzetéről
Előadó: dr. Kertész János és dr. Csermely Péter társelnökök
Tekintettel az idő előrehaladott voltára az OKNT e téma tárgyalására rendkívüli OKNT ülés közbeiktatása mellett döntött. Ennek időpontját november 27-ben határozta meg. De úgy döntött, hogy a természettudományos közoktatásról már elkészített helyzetelemzést és a továbblépésre irányuló javaslatokat még ezen az ülésen meghallgatja.
Készítette: Loránd Ferenc