2025. augusztus 21.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hudec év - Magyar építész Sanghajban

2008. június 13.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a Sanghaji Magyar Főkonzulátus megnyitotta a "Hudec Évet", amellyel a XX. századi Sanghaj meghatározó jelentőségű, magyar származású építészének és munkásságának kíván emléket állítani, születésének 115. és halálának 50. évfordulóján. A Magyar Királyi Építészeti Akadémián (Budapesti Műszaki Egyetem elődje) végzett Hudec László 1918-ban, hadifogságból menekülve jutott el Sanghajba, ahol 1947-ig több mint 60 híres épületet (templomot, szállodát, villát, lakóházat, mozit, kórházat) tervezett és épített.

A "Hudec Évet" az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Balassi Intézet, a Sanghaji Várostervezési Hivatal, a Városi Építészeti Archívum, a Tongji Egyetem, Sanghajban élő magyarok, és több cég támogatja. Célja, hogy felhívja a kínai és nemzetközi közvélemény figyelmét a Hudec által létrehozott, kiemelkedő építészeti örökségre, a műemlékvédelem fontosságára, s ezáltal erősítse Magyarország, mint kulturális értékhordozó nevét Kína gazdasági fővárosában. A Hudec program, a különböző együttműködési csatornákon keresztül, nemcsak a várostervezés, hanem a kultúra, az oktatás és a gazdaság terén is Magyarországra irányítja a figyelmet. A Hudec Év ugyancsak lehetőséget teremt műemlékvédelmi és építészeti együttműködés kialakítására, egyetemközi kapcsolatok létrehozására.

A megnyitó sajtótájékoztatón a sanghaji média és a kulturális, építészeti szakmai sajtó egyaránt nagy létszámban képviseltette magát. A sajtótájékoztatót követően a Sanghaji Kormányzat Várostervezési Hivatalának elnök-helyettese, Prof. Dr. Wu Jiang tartott előadást a Hudec által is képviselt Art Deco építészeti stílusról, újságírók, műemlékvédelmi és építészeti szakmai szervezetek, egyetemek képviselői előtt.

Az egész éven át tartó programban közreműködnek neves külföldi kutatók, építészek, újságírók, valamint a patinás "Royal Asiatic Society", az "Explore Shanghai Heritage" és a "Historic Shanghai Association" nevű szervezetek is.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok