Bukarestben a Djabe együttes, Párizsban Dj Bootsie, Varsóban pedig a Babám zenekar léphet fel a Zene Ünnepén, június 21-én. Ezen felül a párizsi "Nyári Éjszakák Fesztiválra" - és a Zene Ünnepére, amelytől csak egy nap választja el - meghívást kapott Takáts Eszter dzsesszénekes, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet pedig Király Martinának biztosít extra, a pályázaton kívüli fellépési lehetőséget. A nyertes zenekarokat 2010. június 19-én a budapesti Gödör Klub, a Zene Ünnepe pályázat hagyományos partnere is fellépteti.
Idén először a Pankkk (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) szakmai támogatásával írták ki a pályázatot a külföldi kulturális intézetek. A jelentkezéseket, amelyekre a balkáni és a magyar népzenéből táplálkozó, de modern zenei stíluselemeket is felhasználó együttesek pályázatát várták, a Pankkk honlapján lehetett beadni. A pályázók között szép számmal találunk Magyarországon már befutott, elismert zenekarokat.

A pécsi születésű Takáts Eszter 2009-ben már második albumát adta ki.A Djabe Magyarország elsőszámú jazz és world fusion zenekara, amely 15 éves fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett. DJ Bootsie is mintegy 15 éve van jelen a zenei színtéren, a Yonderboi és a Zagar zenekarok tagjaként többszáz fellépést tudhat maga mögött. Második szólóalbuma (Holidays In The Shade) 40 ország lemezboltjának polcaira jutott el. A Babám zenekar pedig a Pécs 2010 Fringe Fesztivál "Fringe" díjának nyertese. Derdák András, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, a kezdeményezés ötletgazdája szerint ez a kiírás egyedülálló konstrukciójából adódik, hiszen az intézetek tiszteletdíj helyett a személyes külföldi kapcsolfelvétel lehetőségét és az ehhez nyújtott segítséget, helyismeretet kínálják a pályázóknak.

A nyertes együttesek különleges helyszíneken léphetnek föl: Bukarestben a nemrég felavatott Bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvara alakul át ideiglenes koncerthelyszínné, Párizsban az egyik legnagyobb nyári művészeti fesztivál, a Foire Saint-Germain színpadán mutatkozhatnak be a francia közönségnek az együttesek a Saint Sulpice téren, Varsó belvárosában pedig egy nemrég épült, ezer főt befogadó amfiteátrumban léphet fel a Babám.
(Párizsi Magyar Intézet)