A Comenius 2.1 célja olyan nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek támogatása, amelyek hozzájárulnak a tanárok alap- és továbbképzésének fejlesztéséhez.
Pályázásra jogosult intézményekA projektekben elsősorban a tanárok alap- és továbbképzésével foglalkozó intézmények vehetnek részt, de bekapcsolódhatnak pedagógiai intézetek, tanügyi tanácsadók továbbképzésével foglalkozó intézmények, valamint közoktatási intézmények is. A részvételre jogosult intézménytípusok meghatározása az egyes nemzeti hatóságok feladata – országonkénti listájuk megtalálható a Tempus Közalapítványnál (socrates@tpf.hu).
Projekttípusok
A projekteknek az alábbi tevékenységek legalább egyikét kell megvalósítaniuk, de a projekten belül ötvözhetik is azokat. A projekteknek nem kell szükségszerűen a tanárképzés egyetlen szakaszára koncentrálniuk: azok a projektek, amelyek az alap- vagy továbbképzés egészének fejlesztésével kívánnak foglalkozni, szintén támogatást élveznek. A lehetséges projekttípusok:
A projektek felépítéseA projektek létrejöttéhez a Socrates programban részt vevő legalább 3 ország (legalább egy az EU tagja) 1-1 a programban való részvételre jogosult intézményének együttműködésére van szükség. Az egyik intézménynek koordinátori szerepet kell vállalnia.
Pénzügyi feltételekA projektek időtartama 1, 2 vagy 3 év lehet. A pénzügyi támogatás a projekt típusától függően évi 20–100 ezer euró, amely minden esetben kiegészítő támogatás, vagyis az intézményeknek más pénzügyi forrásokat is igénybe kell venniük – általában a projekt költségvetésének 40–60%-át kell egyéb forrásból fedezniük.
Pályázni csak az Európai Unió valamely hivatalos nyelvén lehet. A pályázatot a koordináló intézmény juttatja el Brüsszelbe az Európai Bizottsághoz, a partnerintézmények pedig 1-1 példányt véleményezésre megküldenek saját nemzeti irodájukhoz.
A pályázati határidő 2004. március 1. (postai feladás dátuma)
További információ:
Tempus Közalapítvány /Socrates Nemzeti Iroda
Budapest 1134 Váci út 37.
Postacím: 1438 Budapest 70. Pf. 508.
Központi szám: 237-1300
Infovonal: 237-1320
e-mail: info@tpf.hu
www.tka.hu
Érettségi
Oktatási Hivatal (OKÉV) Központi ügyfélszolgálata
Telefon: (+36-1) 374-2100
E-mail: info@oh.gov.hu
Felsőoktatási felvételi
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK)
Telefon: (+36-1) 477-3131
E-mail: info@felvi.hu
Diákigazolvány
Ügyfélszolgálat:
Educatio Kft. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Telefon: (+36-1) 266-7733
E-mail: info@diakigazolvany.hu
NEFMI Központ
Telefon:(+36-1) 795-1200
Fax: (+36-1) 795-0022