A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2003/2004-es tanévben is meghirdeti a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt az általános iskolák 7-8. osztályos és a középiskolás 9-10.osztályos tanulói számára, a Curie Környezetismereti Emlékversenyt az általános iskolák 5-6 osztályos tanulói számára, valamint a Curie Természetismereti Emlékversenyt az általános iskolák 3-4 osztályos tanulói számára, illetve más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.
Versenyfelelős: Dr. Török Istvánné
A verseny rendszere, fordulói:
I. Levelező fordulók
A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek. A benevező tanulók négy írásbeli feladatsort oldanak meg, melyeket a területi döntők helyszíneiként megnevezett városok közül választott területi központokba küldenek, ahonnan azokat megcímzett bélyeggel ellátott válaszboríték mellékelése esetén kijavítva visszakapnak. Az első levelet a benevezés után kapják meg, a továbbiakat az első feladatsor megoldásának beküldése, valamint a nevezési díj befizetése után. A versenyfeladatok az első feladatsor beérkezése után az interneten is olvashatók az alábbi címen: http://www.szolnet.hu/curie
II. Helyszíni fordulók
a. Területi fordulók
Időpontja: 2004. március
Helyszínek: Bonyhád, Budapest, Debrecen, Esztergom, Kalocsa, Miskolc, Nyírbátor, Nyíregyháza, Sajószentpéter, Szarvas, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok.
Szervezői: a verseny meghirdetői mellett a felsorolt városokban a verseny szervezést vállaló iskolák.
A levelező fordulókon elért eredményekről készített eredménylistával együtt küldi vissza a helyi szervező a 4. forduló feladatsorát és egyben tájékoztatást ad arról, hogy az eredmények alapján mely csapatokat hívja meg a területi fordulóra. A területi fordulón vehet részt az adott területi központba levelező legjobb eredményt elért 10 csapat, illetve ha egy iskolából senki sem jutott volna el az eredménye alapján a területi fordulóra, akkor az iskola legjobb eredményt elért csapata képviselheti ott iskoláját, ha minden levelet beküldött és az elérhető pontszámok felét legalább elérte. A területi fordulón kísérletet is végeznek a versenyzők, valamint elméleti feladatot oldanak meg. Minden területi központban azonos időpontban azonos feladatokat kapnak a tanulók, amelyeket a szervezőbizottság küld ki a területi központokba. A területi fordulón résztvevő tanulók oklevelet kapnak, valamint a helyszíni fordulót szervezők szponzorainak függvényében megvendégelést, illetve eredményektől függően tárgyjutalmat.
b. Döntő
Időpontja: 2004. április
Helyszíne: Kecskemét
Szervezői: A verseny meghirdetői mellett a Ciklus Környezetvédelmi Bt., valamint a helyszínt biztosító iskola tanárai.
A területi fordulóról a szervezők a kategóriánkénti beküldik az öt legjobb csapat munkáját, amelyeket egy szakmai zsűri ismételten átnéz és rangsorol. Az elért pontszámokat is tartalmazó rangsort a dolgozatokkal együtt visszaküldi, egyben tájékoztatást ad a továbbjutókról. Kategóriánként a 10 legjobb eredményt elért magyarországi csapat, valamint a 3 legjobb eredményt elért határon túl élő magyar csapat jut a döntőbe, mellettük azon területi központokban legjobb eredményt elért csapatok is meghívást kapnak, ahonnan senki nem jutott pontszáma alapján a döntőbe.(Abban az esetben, ha az adott területi központban legalább 10 csapat versenyzett, s az elérhető pontszámok 80 %-át elérték).
Az országos döntőn a versenyzők teszt feladatokat oldanak meg, valamint a versenyre benevezett tanulók számára az első levélben megküldött témában kiselőadást tartanak. Benevezésként - szintén az első levélben megküldött szempontok szerint, dokumentációt kell készíteniük a tanév során végzett megfigyeléseikről, környezetvédelmi tevékenységeikről. A benevezésként készített dokumentáció értékelése a versenyen elért eredményektől függetlenül történik. A szakmai program mellett a döntőbe jutó tanulók és kísérőik kulturális programon, kiránduláson vehetnek részt. A résztvevők oklevelet kapnak, a legjobb eredményt elért tanulók tárgyjutalomban részesülnek.
A verseny ismeretanyaga: a különböző kategóriákban versenyző tanulók egész évben, az első levélben megírt témával kapcsolatos feladatokat kapnak, az év során felhasználandó szakirodalommal együtt. A témaválasztásnál figyelembe vesszük az egyes évfolyamokra a kerettantervben előírt ismeretanyagot, de nagyban alapozunk a gyerekek megfigyeléseire is.
Nevezési díj csapatonként: 1800 Ft
Jelentkezni lehet: Curie Alapítvány Dr.Török Istvánné, 5000 Szolnok Korál út 3/a. E-mail. curie@mail.szolnet.hu címen.
Jelentkezési határidő: 2003. szeptember 20.
Kérjük a jelentkezési lapon feltűntetni a választott területi központot! Egy iskola tanulói azonos területi központokba jelentkezzenek!
Részletes információ: 56-420-243-as telefonon, valamint az internet címen: curie@mail.szolnet.hu
Érettségi
Oktatási Hivatal (OKÉV) Központi ügyfélszolgálata
Telefon: (+36-1) 374-2100
E-mail: info@oh.gov.hu
Felsőoktatási felvételi
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK)
Telefon: (+36-1) 477-3131
E-mail: info@felvi.hu
Diákigazolvány
Ügyfélszolgálat:
Educatio Kft. Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Telefon: (+36-1) 266-7733
E-mail: info@diakigazolvany.hu
NEFMI Központ
Telefon:(+36-1) 795-1200
Fax: (+36-1) 795-0022