A 2005 végén elfogadott felsőoktatási törvény és a később kiadott kormányrendelet rögzíti, hogy támogatni kell a felsőoktatásba való bekerüléskor azokat, akik képességeiket, tehetségüket valamilyen külső, tőlük független körülmény miatt nem tudták a középiskolai tanulmányaik során kibontakoztatni. A felsőoktatási törvény 39. § (7) bekezdése rendelkezik az előnyben részesítési kötelezettségről, és ez valamennyi országgyűlési képviselő előtt ismert.
A törvény és a kormányrendelet alapján előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű jelentkezőket. A hátrányos helyzet definíciója megtalálható a felsőoktatási törvényben (pl. rendszeres gyermekvédelmi támogatás, jegyzői védelem, stb.), és természetesen dokumentumokkal kell ezt a körülményt igazolni. A hátrányos helyzetű pályázók 4 többletpontot kapnak, és további 4 többletpontot kaphat az, aki hátrányos helyzetű és a szülei nem végeztek 8 iskolai osztálynál többet. Megjegyzendő az is, hogy az elmúlt két évben ugyancsak érvényesítettünk a felvételi eljárás során kedvezményt a hátrányos helyzetűek számára, csak abban a rendszerben alacsonyabb ponthatárral kerülhettek be államilag támogatott képzésre.
Ugyancsak a felsőoktatási törvény alapján - megfelelő igazolások alapján - kaphat többletpontot a fogyatékkal élő személy, illetve a gyermekét gondozó, egyetemre és főiskolára jelentkező szülő.
A felsőoktatási felvételi eljárás során nagyon sok jogcímen lehet még többletpontot kapni (emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, sportteljesítményért, szakmai vizsgáért, tanulmányi versenyért, stb.). Ebbe a rendszerbe illeszkedik az, hogy azok a jelentkezők is többletpontot kapnak, akiket a törvény szerint előnyben kell részesíteni.
A felsőoktatási törvényt az Országgyűlés 2005 végén fogadta el, a felvételi eljárást szabályozó kormányrendelet tervezete több hónapig kint volt az OKM honlapján, mindenki megismerhette és véleményezhette azt.