Fotó: Gordon Eszter
A Londoni Magyar Kulturális Központ a magyar film első 100 évének tiszteletére rendezi meg az első magyar filmfesztivált a híres londoni Curzon Mayfair moziban 2008. június 26. és 29. között. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett fesztivál a fiatal magyar filmes generáció alkotásaira, az "új hullámra" épül. A programban kizárólag olyan művek szerepelnek, amelyek az ezredforduló óta, már a 21. században készültek, és sikert arattak.
"A Parlament a közelmúltban elfogadta a filmtörvény módosításait, így elhárult az azt övező bizonytalanság, s a filmszakma számára is egy megnyugtató helyzet alakult ki" - jelentette ki Csák Ferenc, aki hozzátette: a filmtörvény ügye - nemzeti ügy. A módosítás sikeres folyamata az összes résztvevő összehangolt, közös tevékenységének köszönhető.
A filmfesztivállal kapcsolatban Csák Ferenc kiemelte, hogy a Check the Gate is kiváló példa a tárca által támogatott Arts & Business együttműködésekre, hiszen a fesztivál költségvetésének felét szakmai támogatók állják.
A Londoni Magyar Kulturális Központ célja - miként Takács Ildikó igazgató fogalmazott -, hogy a fesztivállal idén megmutassák a brit közönségnek: Fliegauf Benedek, Pálfi György, Bollók Csaba, Kocsis Ágnes vagy épp M. Tóth Géza méltó követői azoknak a hagyományoknak, melyeket Sir Alexander Korda, Michael Curtiz, Lugosi Béla, George Cukor, John Halas, William Fox, vagy Hollywood és a brit filmgyártás többi magyar kiválósága hagyott hátra.
A fesztivál védnökei Andrew és Kevin Macdonald - az Oscar-díjas magyar Pressburger Imre unokái. Nevükhöz olyan díjnyertes filmek kötődnek, mint a Trainspotting vagy Az utolsó skót király. A Macdonald testvérek június 26-án, Antal Nimród Kontrolljának vetítése után hivatalosan megnyitják a Check the Gate fesztivált, június 28-án, szombaton pedig egy beszélgetés keretében mutatják be dokumentumfilmjüket legendás nagyapjukról.
A kulturális központ reményei szerint egy ilyen esemény hozzájárul ahhoz, hogy a mai magyar filmek és alkotók, illetve a magyarországi filmgyártási lehetőségek szélesebb körű ismertséget, figyelmet kapjanak. A 21. századi magyar filmes generáció már jelentős szakmai hírnévre tett szert, az elmúlt időszakban számos fiatal rendező részesült elismerésben nemzetközi filmfesztiválokon. (Legutóbb Mundruczó Kornél Delta című filmje nyerte el a külföldi kritikusok tetszését Cannes-ban.) Az első londoni magyar filmfesztiválon a szakma mellett a nemzetközi nagyközönség is betekintést nyerhet a kortárs magyar filmművészetbe.
A fesztivál elnevezése, a Check the Gate kifejezés filmes szakzsargon: amikor az első asszisztens azt kiabálja, check the gate, az azt jelenti, a jelenet kész.
A fesztivál számos állami szervezet és neves szakmai partnerek együttműködésével jött létre. Az eseményt - magyar részről - az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Londoni Magyar Nagykövetség, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Nemzeti Filmiroda támogatja. A fesztivál fő szakmai partnere a Korda Stúdió. Továbbá olyan támogatókat is sikerült megnyerni, mint az Allianz Biztosító és Bank, a Zwack és a Malév. Brit együttműködő partnereink a brit filmipar legjelentősebb szereplői: a BAFTA (British Academy of Film and Televison Arts), London Film School, az ismert Curzon art mozi hálózat és a UK Film Council.