2025. szeptember 9.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Olimpia Budapesten - hatvannyolc ország legjobb fiatal vegyészei versenyeznek

2008. július 8.
Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendezik meg a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát - 2008. július 12-e és 21-e között. Hatvannyolc ország négy-négy fős csapata, kísérőikkel együtt mintegy ötszáz vendég érkezik a versenyre. A budapesti Nemzetközi Kémiai Diákolimpia fővédnökei: Sólyom László köztársasági elnök, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Oláh György Nobel-díjas kémikus. A diákolimpia elnöke: Szepes László, az ELTE professzora. A rendezvény szervezésében részt vesz a centenáriumát ünneplő Magyar Kémikusok Egyesülete is.
1968-ban rendezték meg az első Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát, amelyen Magyarország is indult - Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A Kémiai Diákolimpia a legszélesebb nemzetközi részvétellel zajló szakmai versengések közé tartozik. A cél nemcsak a diákok felkészültségének összemérése, hanem az is: már most kapcsolatokat építsenek a jövőben várhatóan meghatározó szerepet játszó fiatal kutatójelöltek.

A versenyfeladatok ugyan a középiskolás tananyagra épülnek, ám nehézségük miatt sokszor komoly fejtörést okoznak még diplomás vegyészeknek is. A csapatok anyanyelvükön ismerhetik meg a feladatokat, amelyek a mindenkori rendező ország szakmai hagyományaira, a kémia terén elért kutatási eredményeire is rávilágítanak. A vetélkedő középiskolások az elméleti és gyakorlati feladatok összesített eredményeiért szerezhetnek arany-, ezüst- és bronzérmet.

A verseny nyitóeseménye július 13-án 10 órakor lesz a Madách Színházban, ahol fellép - többek között - Sebestyén Márta, a Baptista Harangegyüttes és Nagy Csaba tárogatóművész. Az eredményhirdetésre július 20-án 15 órakor kerül sor az ELTE Gömbaulájában. A záró gálaműsorban M. Tóth Géza Maestro című filmjének vetítése mellett szerepel még a Four Fathers énekegyüttes és a Szabó-Ernyei duó is.

A diákok megismerhetik Magyarország kultúráját, különböző tájegységeit is: Budapesten kívül Gödöllő (a diákokat itt szállásolják el), Visegrád, Eger nevezetességeit nézik meg, illetve balatoni utazás is szerepel a programban.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok