 |
Fotó: Nagy Gergely |
Az államtitkár úgy fogalmazott, "ez még csak a kezdet, hiszen jövőre még több felújított iskolát adnak át". Az elmúlt hónapokban 45 megújult iskolát adtak át a program részeként, és további 17 iskola csatlakozik hozzájuk 2009 végéig. A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében mintegy 105 milliárd forint jut az iskolák infrastruktúrájának fejlesztésére, amiből a következő években 365 intézmény újul meg. Arató Gergely az ünnepségen az összefogás, együttműködés jelentőségét is kiemelte.
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében az ország minden pontján folyik iskolafelújítás. Régiónként jellemzően 40-70 iskola nyert támogatást. A több száz milliós beruházásoktól kezdve a néhány tízmilliós fejlesztésekig minden típus megtalálható a pályázatok között. Új iskolaépületek komplett felépítése, tantermek renoválása, új tornatermek, játszóterek létrehozása mellett számtalan módon segíti elő a program az ország egész területén az intézmények megújulását.
Az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola mintegy 750 millió forintos beruházása nyomán az intézmény Érd, illetve Pest megye egyik legkorszerűbb, legmodernebb intézményévé vált. Az iskola területén kap helyet a város új uszodája, és az uniós forrásoknak köszönhetően lehetővé vált az intézmény komplex akadálymentesítése. Az iskola saját esélyegyenlőségi tervében külön figyelmet fordított az érdi gyermekek együtt nevelésére, a hátrányok csökkentésére.