2023. június 7.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az OKM közleménye a Magyar Nemzet elleni sajtó-helyreigazítási perekről

2009. november 4.
A Magyar Nemzetben 2009. november 3-án megjelent helyreigazítás:
 
HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk 2009. február 4-i számában a "Hiller István megint nagyot ígért" című cikkel olyan hamis látszatot keltettünk, hogy Hiller István oktatási miniszter nem valós tartalmú nyilatkozatot tett volna az Új tudás program pénzügyi forrásait illetően. A valóságban az általa tartott sajtótájékoztatón említett 20 milliárdos forrás európai uniós támogatás, és nem a magyar költségvetésből származik.
 
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az idei évben a Magyar Nemzetben megjelent és valótlan állításokat tartalmazó cikkek miatt négy sajtó-helyreigazítási eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzet főszerkesztősége, illetve kiadója ellen. Az OKM valamennyi pert megnyerte, az ítéletek szerint a Magyar Nemzet helyreigazító közleményt köteles közzétenni. A négy ítéletből három immár jogerős; a harmadik esetben pedig a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az I. fokú ítéletet.
 
Azon cikkek esetében, amelyeknél a Magyar Nemzet a cikk szerzőjét megjelölte, a szerző Farkas Melinda.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok