A találkozón átadják a Visegrádi Díjat is, amelyet 2004-ben alapították a kormányok, de a jelölést és díjátadást a kulturális tárcák teszik meg.
A 2005. évi díjat a pozsonyi Kalligram Kiadó, 2006-ban a Krakkói Nemzetközi Kulturális Központ, a 2007. évit a Pilsen Fesztivál Színház kapta. A 2008. évi díjat a magyar jelöltnek, Spiró Györgynek ítélték oda.
A Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, műfordító tudományos igényű könyveiben foglalkozott egyebek mellett e régió színműírásával, de ő írta a Miroslav Krleza -monográfiát is.
Spiró György szinte emblematikus foglalatát nyújtja annak, amit ideálképként élünk meg: a számtalan közös szállal átszőtt közép-európaiságot. Ez indokolta, hogy a sikeres Visegrádi Irodalmi Antológia írói között szerepel a "Kincs" novellájával, amely ízelítőt ad írásainak hangvételéből.
Prágában az Odeon kiadó jelentette meg 1990-ben X-ek című regényét. Csehországban és Szlovákiában több drámáját bemutatták már, Lengyelországban pedig film is készült a Szappanopera, Az Imposztorok és a Kvártet című műveiből.
Műfordításai a V4 nyelvekről rendkívül sikeresek, többek között Gombrowicz, Wyspianski Zagajewski, Baranczak, Kornhauser, Kryniczki, Milos Borowski, Janusz Krasinszki műveit olvashatjuk neki köszönhetően.
V4
A V4 1990-ben jött létre Visegrádon a gazdasági és szomszédsági kapcsolatok új alapokra helyezése és erősítése céljából. Évente váltják egymást az elnökségek egy általános kormányzati, illetve átfogó szektorális programmal (július 1-június 30.). Jelenleg a lengyel elnökség éve telik le és 2009. július 1-től a magyar elnökség váltja fel.
A szektorális együttműködések között a kulturális terület jelentősége kiemelkedik, mert eszközeivel, projektjeivel akár rövid távon is képes a más területen meglévő konfliktusok enyhítésére, továbbá eredményei egyértelműen közvetítik a közép-európai modern közösségtudatot, folyamatosan erősítik a civil szektort a Négyek országaiban.
1999-től a kormány és államfői találkozók mellett a szakminiszterek találkozója is rendszeressé vált.
2006 szeptemberében Krakkóban, 2007 januárjában Budapesten, 2007 októberében pedig Pozsonyban tartották a miniszteri találkozókat. E találkozók az együttműködés jegyében zajlanak, kétoldalú nézetkülönbségek nem kerülnek napirendre.
V4 projektek - Magyar részvétellel
(A V4 miniszteri közös projektek 2000 után indultak.)
-
Visegrád Antológia, 2006-2008
Magyar kezdeményezésű és első, nagy sikerrel megvalósított projekt, amelyben a minisztériumi szakértők és külső szakértők, írók szorosan együttműködtek. A könyvre a V4 kulturális együttműködés szimbólumaként tekint mind a négy tagország.
-
Arab-angol nyelvű kiadás 2008-09
Az egyiptomi Spinx kiadóval együttműködve valósult meg. 200 oldalon 2000 példányban jelent meg és 200 darabot osztottak szét országonként.
-
Visegrádi könyvtár 2004
Négy kiadó együttműködése a négy ország irodalmának megjelenítésére francia, német nyelven.
-
Visegrádi szakértői fórumok 2006
Kulturális örökség munkacsoport, konferenciák, Krakkó központtal
Könyvtárosok nemzetközi konferenciája 2006- SK